After i woke up at Yoshika, i again headed off for the Chiraumi park. The day before i didn’t see any of the water shows or the aquarium, but this day too my first priority was to make it to the beach. I wanted to enjoy it as much as possible in that day, because i had no way to be sure that i’ll have any more good weather. The view was spectacular…
Csak remélem, hogy sikerül repjegyet vennem majd karácsonyra anélkül, hogy közben négyszer szívinfarktust kapnék. Egyelőre nem sok esélyt látok rá, de reménykedjünk. Első és legjelentősebb probléma: a webes felület, ahol elvileg a hitelkártyám egyenlegét kellene tudnom követni, egyszerűen használhatatlan. Korábban is feltűnt, hogy elég véletlenszerű számokkal dobálózik – néhány vásárlás nem jelenik meg, vagy a kiírt ötven-párezer jen helyett hó végén hetven-valahányat emelnek le a számlámról, a hitelkeret is teljesen véletlenszerűen működik, vagyis néha hiába, hogy belül vagyok, nem működik, máskor meg akkor is tudok fizetni, ha húszezer jennel túl vagyok rajta. Ez még nem is lenne baj, mert én készségesen elhiszem, hogy csak nem jelennek meg online bizonyos vásárlások (bár hogy miért, az rejtély), de a gond, hogy így egyáltalán nem tudok előre tervezni. Márpedig most nem ártana, mert a repjegyet biztos, hogy a kártyámmal kell majd venni, ergo figyelni kell, hogy az a (rosszabb esetben) hetven-nyolcvanezer jen még beleférjen majd a keretbe. Újabb nehézség, hogy az október hónapomat szintén a kártyámról élem, mivel a számlaegyenlegem jelenleg valahol kétezer jen körül áll. Csiklandós… örülök azért, hogy igényeltem a kártyát, bár Kínában hogy mennyit szoptam vele, az hihetetlen. Azt ugyanis elfelejtették közölni, hogy készpénzfelvételre nem használható… (Se külföldön olyan vásárlásra, ahol be kéne írni a pin-kódot.)
Elvileg vannak hatvan-párezer jenért már repjegyek, de mint mondtam, remélem csak, hogy nem telik meg a repülő idegőrlő japán turistákkal, mielőtt sikerülne szereznem egyet.
My day before the last at Okinawa was very adventurous. I woke up very early in the morning, packed my stuff and hoped to cross the bridge before it gets closed because of the typhoon. Left a thank-you note on the table and headed out. It started raining as soon as i set foot on the bridge, but i didn’t mind much since i had no illusions about making it back to Naha dry. I just had to get to the bus stop nearby and hope i’d get connections all the way. But it was raining hard, so i decided to give a try for hitchhiking to the nearest bus stop. Luckily enough, soon two surfer guys picked me up, and offered a ride not just to the next stop but all the way to Nago (where i had to change on the way to Motobu). In Nago i walked to the bus station (on the way making my usual ice coffee out of Via and having two onigiri for brunch (which, apparently, is a recognized english word)). This town seemed so… abandoned. I mean, there were people everywhere, but the overall impression was that it’s a dying town.
Az órarendem úgy néz ki, hogy hétfőn nincs órám, kedden negyedik blokkban egy japán, szerda-csütörtök-péntek pedig négy óra mindhárom nap. Remélem csak, hogy egyikbe se fogok belehalni. A szerda nem veszélyes, mert ugyan két központi tárgy (könyvelés 2 és menedzsment) előadásával indul, utána két angol van, amik maradjunk annyiban, hogy nem épp megerőltetőek. (Amúgy ha van valakinek felesleges felhasználói fiókja az órán használt weboldalhoz, szívesen fogadnám…) Csütörtökön az első óra a mikro, a második egy később elég durvának ígérkező statisztikás valami (kell a kredit), a harmadik egy nevetséges ingyenkredit tárgy (mit jelent dolgozni? – a mai bevezetőben azt bizonygatta az ürge, hogy ha elkapjuk egy barátunkat, aki épp elesne, az már önkéntes munka) aztán egy hasonlóan lazának tűnő matek. Holnap meg nyitok makro előadással, aztán egy remélhetőleg könnyű infotársadalmas tárgy, majd a mikro “gyakorlata” és a második japán. Tesi nincs, mert februárban síelni megyünk, azért jár majd a kredit.
Talán túlélem.
Don’t worry, i wasn’t lost or dead, neither was i abducted, though i did spent most of my free time in the Pegasus galaxy. Anyone familiar with that phrase? Yeah, i’ve been watching Stargate Atlantis. I started it when i was supposed to, at the end of the seventh season of Stargate SG-1. But i didn’t keep up—i know i was supposed to watch it parallel with the last three SG-1 seasons, but i didn’t. At least this way i got more… continuity.
In its five seasons Atlantis had much less space for the predictable episodes that were so typical to SG-1 after a few seasons. Much less, but of course they were still there. The story overall is much simpler, with “just” one race as the great enemy and a few minor powers who mostly only cause trouble. In the five seasons, there was only one clip show episode, somewhere in the last season (thus near the finale), so it’s forgivable.
The characters were well designed and the crossovers with SG-1 made it really feel like a part of the already constructed Stargate world in my head, although there were hardly any episodes in the Milky Way galaxy.
True, significant parts of the story won’t make much sense to someone who haven’t seen SG-1, but the main storyline events will. Now on to Universe.
A negyedik napom először is halovány másnapossággal indult, ami az előző estét tekintve annyira talán nem meglepő. Kijelentkeztem a szállóból és nekiindultam északra. Busszal. A buszpályaudvar felé út közben kiszúrtam egy információs pontot turistáknak, szereztem térképet meg egy japán srácot, aki hősiesen elbaktatott velem a McDonald’sba reggelizni aztán a buszhoz is. Azóta se tudom, mi vezette, de jót beszélgettünk.
A buszút Nahából Nagoba beletelt vagy három órába, aminek a javát végigaludtam, a maradékban pedig küzdöttem a hányingerrel. Sikerült gond nélkül odaérni, de ezzel az útnak még sehol nem volt vége. A célpont ugyanis a Chiraumi park volt, ami egyrészt egy akvárium, másrészt botanikus kert, harmadrészt szép fövenyes partja van. A nagoi buszpályaudvarom vártam vagy egy órát, ami közben rádöbbentem, hogy a japán stílusú vécének megvan az a nagy előnye, hogy nem kell ráülni, ergo hozzáérni – mert egy vidéki japán állomási vécé nem sokkal jobb, mint egy magyar… Még egy óra busz után megérkeztem a célhoz.
Kép erről a részről azért nincs, mert út közben (természetesen) lemerült a telefonom, úgyhogy nem tudtam fotózni se – se mást…
Today i ended up doing practically nothing except for translating the fourth episode of Shiki and watching Stargate Atlantis. And more Stargate Atlantis. Reminds me of the insane streaks i had of SG-1, when i sat down in the morning and watched like two seasons non-stop until late night. I get that feeling again, that oh, just one more, and this is good. For most of the first season, i didn’t feel that… i don’t know if it has something with school starting again, or just the episodes are getting better and better—though of course after watching all ten seasons of SG-1, two of the Stargate movies (don’t feel like watching continuum, somehow these alternate reality stories in Stargate tend to be… lame—except the exceptions) and a season of Atlantis, as of now, i pretty much developed an ability to foretell the story of an episode. From the title, from the first five minutes, from focus of certain characters, after this much often it gets obvious. When it’s yet interesting, that’s when i get glued to the screen for hours. Many hours. Like now.
Az a kávé. Megiszok egy eszpresszót (ne adj’ Isten, duplát), és pörgök. Utána meg nem pörgök. Nem érzem rosszul tőle magam, viszont amikor hajt az a kevés meglepően erős fekete arany, az szárnyaló. Nem vagyok vagy leszek függő – soha nem volt és nem is lesz gond leállni vele, lásd Kínában is egy hétig kávé nélkül éltem, csak ha nem kávézok, akkor kicsit többet kell aludni.
Nem mellékes, hogy szeretem az ízét. Egyrészt minden kávénak megvan a maga sajátos ízvilága, lásd az eddigi nem kevés kávés írásomat, másrészt pedig minden egyes alkalommal beleborzongok (kéjesen, mondanám, ha nem hangzana annyira perverzül, ahogy hangzik), amikor az eszpresszó tömény erejét megízlelem.
Csak ennyit akartam, megyek is vissza a gtkpod kódját javítani. Nagyon idegesítő az a borítókkal kapcsolatos bug, ráadásul már ott van évek óta javítatlanul, úgyhogy elhatároztam, én állok neki. Ugyan ilyen szintű C kóddal még életemben nem volt dolgom, szerintem boldogulok. Ha meg nem, mindig van kitől kérdezni.
Nowadays whenever i went to Starbucks, there were no limited edition coffees on the shelf, so i somewhere hoped i could finally give the rest of the usual blends a try. But when i actually went to buy my next dose of beans, there waited the Pike Place Roast. Though there was an Anniversary blend not so long ago, this one’s related to the roots of Starbucks too. According to the sticker on it, that was where the first Starbucks cafe opened.
The Pike Place roast is unusually mild for a Starbucks limited edition coffee, so when i had my first cup of it, it tasted a bit too light. But just now i made an espresso out of it, an espresso that kicks me off my feet. It’s fantastic. Due to the mild nature of the roast, even in espresso it doesn’t get too stingy–it stays mellow. That reinforces what Starbucks says in their ad: it’s their smoothest blend. I haven’t tasted all their coffees, but chances are it’s true.
It smells smooth and sweet, while the hot steam has a touch of something fresh similar to eucalyptus in it–but that might be only my imagination. If i were into mild coffees, i’d probably love it. This way, i just say it’s a good blend.
Ezt nem értem. Próbálkozok, de még nem megy. Ezek szerint csak nekem természetes, hogy úgy-ahogy próbálok helyesen fogalmazni és írni (lehetőség szerint ebben a sorrendben). Nem arról beszélek, hogy valaki véletlenül elgépel egy szót vagy pillanatnyi elmezavarban pontos j-vel írja a lyukat (pedig a lyukat nem írni kell, hanem). Az se érdekel, ha valahonnan kihagyják a vesszőket vagy a kötőjeleket – ez velem is gyakran előfordul. Még valahol azt is megértem, hogy valami furcsán értelmezett menőségből a szövegben minden “v” betűt “w”-vel írnak egyesek. Ez egy stílus, inkább látványelem, mint helyesírás.
De hogy olyan helyre raknak vesszőt, ahol abszolút semmi keresnivalója, vagy az elvált igekötőt a segédigével egybeírják (lásd megakarom találni), azt már nem értem. Vagy hogy teljesen értelmetlenül raknak egymás után (gondolom) nagyon értelmesnek érzett szavakat, biztos azért, hogy “komolynak” tűnjön az írásuk. Csak épp az értelme vész el, de persze, nyugodtan.
De igazság szerint mindez még valahol megbocsátható, vagy ha az nem is, de kevésbé büntetendő, ha valaki a saját blogján vagy egy csevegőcsatornán nem tud írni, mint ha direkt publikálásra szánt anyagot olvasva jön az arctenyér-kényszer, olyan a minőség.
Valaki magyarázza meg.
