Month: March 2011

Költöz-költöz

Ma egész nap költözködtem. Kezdtem azzal, hogy elmentem a Nitoriba, és vettem egy matracot ágy címszó alatt, plusz egy széket és egy asztal+polc kombót, amik majd csütörtökön érkeznek. Tegnap este megrendeltem a hűtőmet és a főzőlapomat, amik gondolom szintén kedd-szerda meg fognak érkezni. Meg vettem a beépített szekrénybe két műanyag fiókos blokkot (három fiók, jó nagyok, úgyhogy jól bele tudtam szinte mindent pakolni) meg egy rudat a felakasztandó cuccoknak.

Ami még hátravan: a rizsfőzőm, az edényeim, az ágyneműm, a tisztálkodási cuccaim meg a számítógép. Az ágynemű kivételével mindent már ma este át fogok vinni, de mivel még nem nyitották meg a gázt (az holnap reggel kerül sorra), még a koliban éjszakázok. Utoljára a gépet fogom hagyni, mert mielőtt még belevetem magam a valószínűleg internetmentes új lakás örömeibe, le kéne fordítanom az e heti Star Drivert.

Aztán holnap reggel végső búcsút veszek.


Szürreális kép

A réten rákot rág a róka,

hogy vörös farka reng belé,

a Rába-parton reggel óta

rohan egy őrült Győr felé,

rikolt a révész, heherészve

csap rossz ricsajt a parti réce,

röhög a piktor – mit tehet?

Fest szürreális képeket.

Hegedűs Géza

Amit ma vettem

Délután ismét felcsatoltam a görkorimat, és mentem, vettem magamnak egy pár cipőt plusz egy övet és egy napszemüveget az Uniqloban. Meg két doboz narancslevet (a grapefruitlé eltűnt a polcokról, hüpp), egy doboz tejet meg egy kilences csomag Pocky-t (amit azóta már mind be is faltam a tíz részes Fairy Tail-maratonom mellé).


Amit venni kell

Holnap megkapom a lakás kulcsait, ami azt jelenti, hogy van egy hétvégém átköltözni. Nem fűzök hozzá különösebb reményeket, hogy már holnap (vagy akár holnapután) neki tudnék fogni, mert délután háromtól van a végzősök búcsúztatása, és valószínűleg este tíz körülig fog tartani, ami a holnapot és a holnaputáni másnaposságot is megmagyarázza.

Ha egyszer végre sikerül ténylegesen átköltöznöm, első körben hűtőszekrény és ágy kéne. Tekintve, hogy mennyit főzök mostanában, a főzőlapot akár második körre is hagyhatom, bár valószínűleg ha már veszek hűtőt, akkor azzal egyszerre letudom a főzőlapot is. Csak az a gond, hogy amíg nem mértem le a konyhát, nem merek megrendelni egy hűtőt, mert nem hiányzik, hogy ne férjen be a helyére…

Meg persze nem ártana majd valami polc, mert azért könyveim vannak jó számmal, meg egy asztal, aminél kockulhatok majd naphosszat tanulhatok majd, meg egy szék, amin kockulhatok majd naphosszat ülve tanulhatok majd.

Meg gondoltam rá, hogy ha már az elkövetkező három évben ott fogok lakni, akkor legyen otthonos, úgyhogy várok javaslatokat olyan szobanövényekre, amik jól bírják a sötétet és nem halnak meg, ha elfelejtem meglocsolni őket (és nem kell átültetni őket hetente). Meg arra is gondoltam, hogy nyersanyagokból építek magamnak bútorokat, de lehet, hogy erre azért még nem állok készen. Elég lesz a helyi Ikea Cainz


Minek

Nincs értelme korán lefeküdni egyszerűen. Direkt lefeküdtem “korán”, valahogy egy óra magasságában, és aludtam tízig, majdnem tizenegyig, ehhez képest ugyanolyan nyúzott vagyok, mintha négykor feküdtem volna le és aludtam volna ugyanúgy tizenegyig.


Hash auth

Until now i was planning the blog authorization (which would by the way be used only for the admin area, as no user registration will be left) to be something like the user (that is, myself, considering probably no one else would use the admin area) logs in, i give the user a cookie, everyone’s happy. Usual, isn’t it?

The thing is the content of the cookie. I was thinking that just hashing the login creditentials (that is, what’s stored in the database, eg the email address and the hash of the password) would suffice for authentication, but today a plurk about wireshark made me realize it wouldn’t. So the new method is to hash the ip address of the user in the cookie as well. This way, unless the attacker can somehow get behind the same ip as the original login, even if they had the contents of the cookie, they couldn’t impersonate the logged in user.

Or could they?


O CR

Apparently CrunchyRoll isn’t the best at protecting their secrets either. A list of anime is out there, showing what will CR carry in the spring season. It’s shit news on the one hand for the maniac fansubber like me, because they took three series i was planning to do (Sket Dance, Ao no Exorcist, Deadman Wonderland), and i’d really have loved to do AoEx and Deadman, but well, there’s no helping it now. Good news on the other hand for the maniac fansubber like me, since if Horrible or any other CR rip group releases just an hour or so after airing, that makes non-english translation a very quick job. At least for me.

Now if everything goes right, i will be translating six series, 被弾のアリア (Hidan no Aria) for [gg], Steins;Gate for [Commie] and 変ゼミ (Hen Zemi) for [WhyNot?] are the ones japanese to english, and 花咲くいろは (Hana-saku Iroha), [C] and 電波女と青春男 (Denpa onna to seishun otoko) for Will of Fire. All still subject to change depending on official simulcast announcements from CR and Funimation.


Küldetés teljesítve

A korán kelésből végül nem lett semmi (mily meglepő), de még így is korábban keltem, mint az szokásos, és volt időm nekiindulni és mindent békésen elintézni. (Sőt, még borotválkozni is, ami így másfél hét után igen tekintélyes hadművelet.)

Először mentem a suliba, hogy megszerezzem a szerződést az egyetemtől, ha már kész van (mint kezesnek nekik is kellett valamit szórakozni vele). Azt mondták, hogy ha végeznek vele, majd értesítenek, de már pénteken költöznék, úgyhogy gondoltam megkérdezem, hogy hát mégis. Természetesen kész volt, és amilyen természetességgel odaadta a nő, abból azt szűrtem le, hogy már múlt héten is kész volt.

Következő utam a városházára vezetett, mert anno még februárban kaptam egy levelet hogy herpderp valami a társadalombiztosítással derpherp hatezer-hétszáz jen. Nem is olvastam végig figyelmesebben, mert nem lett volna pénzem kifizetni. Aztán ma kiderült, hogy nem fizetnem kell, hanem ők fizetnének vissza, mert úgy tűnik, hogy egy időszakot duplán fizettem – csak épp valamiért nem tudták átutalni a számlámra (furcsamód a levonás az működött), azért küldtek levelet.


The Great Tokyo Earthquake

The two of us were standing on the wasteland.

‘We should start running’ one of us said, i don’t know which one, but considering that buildings came flying at us, that is the least of my concern. Running, we looked back over our shoulders.

‘Hey, isn’t that the Tokyo Tower?’

‘Yeah, i guess it is.’

We ran even faster, then it crashed down behind me, the very top of the tower just scratching my elbow. Yeah, the earthquake was so bad that the Tokyo Tower flew out of town, right in our direction.

I’m not sure anymore if the stadium that was supposed to be the Saitama Super Arena was thrown there by the earthquake too or it was there to begin with, but we took shelter there. There was like a dozen or so people in there, japanese as well, some from the table tennis club at Gaidai. Everyone was speaking the same language, i guess hungarian, but i wouldn’t bet a larger sum on that.

Hell of a dream i had again.


Just not today

I wanted to get plenty done today: get back the price of the cancelled Iron Maiden show, complete my visa renewal process, do something about the social insurance whatever thing, because they’re sending me letters that i didn’t pay one i did pay, and if possible get the contract (way to go QB) for my apartment, after all i’m supposed to move this weekend.

It all started out nice, i went to the kombini where i bought the ticket, got back the cash smooth and swift. Then i headed for the city hall for the insurance thing.

But.

The only thing i forgot was that today is the day of the vernal equinox. And that is a national holiday, so no city hall, no immigration office, and i didn’t even bother to check whether the office people are in the university.