A négy óra alvásnak megvan az a hátránya, hogy órákon akarja magát bepótolni. És tekintve, hogy nem feltétlenül a hatalmas kihívásokról szólnak mostanában az órák, a kísértés igencsak erős volt – de azért sikerült ellenállnom. Ma végre (először) felbukkant az igék szótári alakja, vártam már. Ez (remélem) azt jelenti, hogy hamarosan jönnek az izgalmasabb részek, felsorolások, igemódok és hasonlók… A matek viszont a végén gyilkos volt. Az elején a szókincses rész úgy leszívta az agyamat, hogy felváltva tört rám az őrült kacagás, és a Bibliaolvasási láz (mindig van a táskámban egy angol gideonita Biblia). A végén volt egy-két gondolkodós geometriai feladat is (nem nehéz, általában még csak gondolkodós se, de egy olyan órán szinte lehetetlen), zárásul. Utána indultunk Adinával a telefonokért, merthogy lehetett. Na az volt még kaland. Ma ugye nem jött velünk senki, mi nem vagyunk azok a japánzsonglőrök, úgyhogy izgalmas volt a párbeszéd a telefonboltos csajjal. (Más: most először láttam magyar szöveget (itt a bejegyzés szövegét, ahogy írom) teljesen idegen, véletlenszerű, rendszertelen betűhalmaznak.) Kiderült, hogy nem elég, hogy a szüleink adatait ráírjuk a lapra, hogy felelősséget vállalnak értünk, merthogy ők nem itt vannak. Az egyetemről a kontaktemberünk nem segíthet, hivatalból. Úgyhogy végül Plamenát írtuk be, mert ő már húsz fölött van – kíváncsi leszek az arcára, amikor Adina holnap mondja neki (én nem vállaltam, engem kinyírna).
A telefon jó amúgy, a legolcsóbb a Softbanknél. Így majd havi kétezer jen körül kell fizetnem – szinte lehetetlen és szürreálisan drága feltöltőkártyás telefont szerezni – cserébe annyit beszélhetek a többi Softbankessel (ami itt szinte az egész bagázst jelenti), amennyit csak akarok. Beállítgattam magamnak, csöndesre, rezgőre, most infrán pakolok rá a gépről némi zenét (még szerencse, hogy ezen a laptopon már van infraport), csak hogy legyen – bár fülest nem adtak hozzá. Jó lesz.
