Tag: blog

Haladok

Ma nem csináltam semmi lényegeset. Vagy mégis?

Fölkeltem kilenc helyett délben, szokás szerint. Nem megy ez az önuralom ébredés idején… Sebaj, gyorsan összeszedtem magam, és leadtam az utolsó költözéssel kapcsolatos papírokat is a suliban, majd a postán intéztem a HP marhaságát. Majd nekiálltam, bepakoltam az erősítőmet és minden könyvemet egy dobozba, úgyhogy a csomagom súlyos része ezzel le van tudva. Azóta a bőröndömmel is kész lettem, amibe került a három hátizsákom, az összes kabátom és zakóm, kivéve a bőrdzsekimet, amiben élni fogok az elkövetkező egy hétben, meg a görkorim. Így már csak az ágynemű maradt, amit ugyanabban a nagy zsákban fogok föladni, amiben kaptuk, meg a konyha-szerelés.

Amit egyébként ma igen nagy terhelésnek vetettünk alá. Ugye csütörtökön legkésőbb költözik ki mindenki, sokan már holnap, kaja meg hihetetlen mennyiség maradt még mindig, úgyhogy elhatároztuk, hogy megesszük mindet. Nem sikerült. Nekem maradt kábé egy kiló rizsem, amit azzal a lendülettel le is passzoltam Olgának, de amúgy a fűszerek és a holnapi kaja kivételével minden elfogyott. Csináltam panírozott csirkeszárnyat, csirkepörköltet, sok “cupcake”-et és csirkefasírtot. A cupcake magyar neve nem tudom mi, gyenge vagyok. A mágnás pite tésztareceptjét használtuk, a tölteléke pedig teljesen véletlenszerű kombinációkban volt minden fellelhető – főleg aszalt gyümölcsök (áfonya, szilva, mangó, narancs, mazsola), méz és darált dió és mandula. Készült vagy 15-20, én egyet ettem, pont kivadásztam egy saját készítésű áfonyásat, finom lett.

Amúgy szállásom is van már, vasárnapig egy Okubo-közeli hotel, vasárnaptól egy hikonei szálloda. Nem olyan drága, bár tény, hogy szűk lesz a derékszíj áprilisban. Amíg Tokióban vagyok, szeretnék eljutni még egy hajnalban a halpiacra, nem tudom, hogy.


Két nap

Ennyi maradt az itteni életemből, csütörtökön már kiköltözés, ami esetemben annyit jelent, hogy holnap-holnapután mindenemet összepakolom, kimosok még most mindent, felélek annyi kaját, amennyit csak tudok, majd nyakamba veszem a sporttáskámat és a gitárt (előbbiben persze ott figyel a laptop), és elcsövelek valahol elsejéig. Ami biztos, hogy ha más nincs, akkor hotelek, vagy ha azt se találok, akkor karaoke, de egyrészt miért ne lenne, másrészt meg biztos, hogy lesz valami. Most gyorsan be is indítottam az ismerősi láncot, nem tud-e valaki valami jó helyet, aztán majd kiderül.

Vasárnap délután utazok Shigába, hogy ott hol szállok meg, még ugyanilyen bizonytalan, de egyáltalán nem bánom. Ha épp lenne egy lány, akivel együtt lógjak ezekben a napokban, idézhetnék Helloweent, hogy “ain’t got nothin’ better but my girl and my guitar”, de így nem épp működőképes. Bár tény, hogy nekidurálhatnám magam, hogy vadásszak magamnak valakit erre a három napra, de ez nem épp az én stílusom, meg aztán.

Ma már szereztem egy dobozt, amibe most lassacskán el is kezdek gondolkozni, hogy miket kéne bedobálni. A ruhákat muszáj leszek a végére hagyni, hogy legyen időm végigtervezni, mi mindenre lesz szükségem az egy heti ingásomban (elsején költözök be a koliba). Amúgy tervek szerint olyan olcsón fogok élni, amennyire csak lehet, mert lássuk be, nem buli egy hétért negyvenezer jent kiperkálni kaja nélkül, még ha cserébe ágyban is aludhatok.


Zárás

Tavaly mához nagyjából két hétre érkeztem meg Japánba, alulról közelítve nulla nyelvtudással, bár azzal a kicsivel igen nagyra voltam – amíg a repülőn egyszer japánul kérdeztek valamit, és kezdett feltűnni, hogy bár megszenvedtem a ragozásokkal magamnak, semmit nem ér, mert még azt is rosszul tudom, amit gondoltam, hogy tudok. Azóta persze történt egy s más, például nagyjából megtanultam japánul, ami azért egy év alatt sokat mutat az itteni oktatásról – akármilyen gáz is, japánul meg lehet úgy-ahogy tanulni. (Milyen is lenne ha még normálisan is tanítanának!) Megismertem rengeteg embert rengeteg országból, valószínűleg teljesen másképp tekintek nagyon sok mindenre, de ez nem tűnik fel, voltam jó sok koncerten, jókon és kevésbé jón (számok tudatosan), voltam Kyushun, Oszakában, Yamanashiban, meg elég sokfelé Tokióban (és környékén), elkezdtem gitározni, aztán most a tegnapi évzárón már felléptünk. Pedig ma egy hete, hogy megvettem az elektronyost…


Hirtelen

A közösségi oldalakon ugye van egy olyan mező általában, ahova az embernek a tartózkodási helyét kellene beírnia. Kulcsszó: kellene. Mert sokaknak ez annyira nem sikerül. Mert az még oké, hogy beírja valaki, hogy kicsi, zöld és az Olympus Mons csúcsán lakik, legalább tudom, hogy nem fogunk egyhamar személyesen találkozni. De így, hogy itt lakok, különösen vicces, amikor valaki beírja, hogy a lakhelye Shinjuku és/vagy Shibuya, mert mekkora rajongója Japánnak, igaz, hogy az esetek kilencven százalékában csak a mangákban, vagy haladók esetében csak a Tokyo Mew Mew színvonalú csodákban bemutatott kultúrát ismeri. (Nem akarok hülyeséget mondani, de tartok tőle, hogy ha az említett kerületekben akarnék lakni, nagyon hamar éhenhalnék ezzel az ösztöndíjjal…)

De ez még nem is lenne gond, csak hogy emiatt már azt se veszi senki komolyan, hogy nekem az van odaírva, mindenkinek olvashatóan: Fuchu, Japan (még kábé két hétig, aztán már Hikone, Japan lesz). Aztán megmozdul alattam a föld, mint ma este is tette (ahogy nézem, négyes körüli erősségű volt, de sokaknak fel se tűnt), és lelkesen írom ki, hogy végre átéltem a kevesedik földrengésemet, jön a kérdés, hogy ugyan hol. Biztos Kecskeméten, azért írtam oda, hogy Japánban élek.


Just 15 minutes

I’m going off again, or stopping, or going on withdrawal (tamper-off?) or however you say it, the point is i’ll be restricting my coffee consumption a lot in the coming days. It’s no use anymore, meaning my body got used to larger amounts as well. (Also apparent from the constant coffee smell around me that even i realise.) And still, i need fifteen minutes of rest in the evening, no matter.

Fifteen minutes is roughly the three songs that 42 to the infinite power (42の無限乗) will perform when time’s due. Although my part is only two, i’m doing all i can this coming seven days so that it’ll be perfect. After all, 42 is the meaning of life, the universe and everything, so its infinite power is, well… to quote dota: GODLIKE. Not easy, but especially if i finally buy a guitar, i’ll be able to practice a lot, not to mention without disturbing the people living around me (electric, headphones, and so on, get the connection). Since that’s most probably tomorrow, i have high hopes. True, this weekend’s evenings will be off, due to concerts (not mine, “just” attending), but i’ll be working that harder in daytime.

Fifteen minutes is roughly how much it takes for me to complete a round in the gym. The machines are packed in the center of the gym, so it’s possible to go on in a circle, from one to another. Three rounds are the most i ever tried, nowadays even two can kill me pretty much. I’ll see in half an hour how much i can do today.


Mit és mit nem

Reggel fölkeltem. Korán. Nem Biblia, nehogy azt hidd. Korán. Volt fél hét, amikor elkezdett csiporogni a telefonom. Mintha nem is ugyanez a nap lett volna – igaz, azóta tényleg naptárilag már egy másik nap van. De valahogy még mindig nem holnap, sajnálom. Negyed nyolckor már sikerült összeszednem annyira magam, hogy a bögrémből egyek gabonapelyhet (a szokásos küblim Olgánál, pörköltöt adtam), borotválkozni viszont kávé után se volt erőm, de még így is én voltam az első a csapatból. Aztán főnökasszony kivételével mind, és indultunk is. Kichijojiban egy McDonald’sban reggeliztek – engem ugye ez már nem érint. Aztán indultunk is a próbaterembe, ahol főnökasszony érkezéséig (egy órát kábé) mindenki gyakorolta, amit kell. És kell, mert az elektromos gitárt még szokni kell – igaz, legalább Stratocaster meg Telecaster gitárokat adtak, élmény olyan cuccon játszani, amire még sokáig nem telne. Miután főnökasszony megérkezett, kiosztotta a Yell kottáit, hát nem egyszerű, nyakatekert kevert akkordok az ötödik fret magasságától. De legalább a refrén csak power chord, ment is egyből (bár van benne egy furcsa ritmusú rész, de a zongorát követve az is megvan). Miután lejárt az időnk, mentem két hangszerboltba gitárt nézni, de nem volt túl nagy a választék – aztán meg főnökasszonnyal shoppingolni. A vége az lett, hogy ő csak egy kesztyűt vett, mi srácok meg… Nekem egy laza pulcsi jutott, a többieknek több is. Ebédre kaitenes boltban ettünk szusit, ami úgy néz ki hogy egy szalagon mennek körbe a szusik, egy tányéron kettő-három, leveszed, megeszed, és utólag a tányér színkódja alapján fizetsz. Figyeltem, hogy ezer jen alatt maradjak. Miután hazaértem, még mentem kondiba is, ahol ismét elszörnyülködtem borzasztó teljesítményemen – a harmadik kört már nem bírtam, pedig csak egy fokkal nehezebb súlyokkal dolgoztam. Hajat is mostam, azóta is szárad, éjfélkor bedobtam a mosnivalót (az új pulcsit is, mert nagyon bolt-szaga volt — rím) (rossz lakótárs vagyok?) és még el kéne ugranom boltba, mert nincs elég tejem a vacsorához és a reggelihez is. Meg Sesam linkelt egy Neil Gaiman írást, elolvastam, hangulatos, de nem tudott annyira megragadni.


The Evasive N

I remember reading a blogpost by someone who was in the american exchange (sorry i don’t recall whose blog it was), that ended with an apology for typos blamed on the “evasive n key”. I’m having the same feeling. Even when i got this laptop, it had problems with the space bar (if you don’t hit it in the center or strong, it won’t work), and since then many other keys had sensitivity problems, but i just got used to hitting a bit harder than before. At least my hands get stronger, which is useful for guitar (though the powerball still outperforms any typing).

Today was Din’s birthday, we went Musashisakai to celebrate. It was fun. Got myself a new pack of coffee as well, i’ll give it a try tomorrow. As for the guitar, which i want to buy soon, i’m hesitating between two Epiphones: a Les Paul studio and a G400 (i also considered a G310 Emily, because it looks cool). (All links in japanese.) I already got loads of good advice, but i’d still appreciate more. Total noob when it comes to electric guitars, you see…

Else, i’ve been playing my borrowed classical all day, or listening to Skatalites on Grooveshark (they’re coming to Japan!) or… well, that’s kind of all. Oh, i made my favourite dish, a beef stew (pörkölt). Turned out well.


Ma

Reggel hatkor ébresztettem magam, hétre föl is keltem, fél nyolckor már képes voltam odarakni a kávét és benyomni a gaponapehely-reggelit, és még így is odaértem időben az elvileg hét-ötvenes, gyakorlatilag nagyjából nyolc-tizes indulásra. A japán országgyűlés felsőházában nyitottunk, az utat (ami szerintem hosszabb volt busszal, mint vonattal lett volna) végigaludtam, az ottani körbejárkálás dögunalom volt, utána mentünk valami bíróság-féle szervhez, ahol megnéztük (szabad választás volt) egy igen piti drogdíler tárgyalását (nem végig sajnos). A manusz négyszer adott el füvet, az utolsónál kapták el, ahol hatalmas tétel, egy gramm volt a téma. Radoval összenéztünk azért…

Odaibán ebéd, majd shoppingoltunk, legalábbis a hölgyekkel tartottam, ehhez képest én voltam az egyetlen, aki vett is valamit, mert a kyushui úton vett piros-zöld-sárga-fekete fa “nyaklánc” gumija nagyon kinyúlt már, e helyett egy kicsit kevésbé rikítóbb, cserébe nem nyúlósat. Utána még kimentünk a szemétszigetekre is, ez volt az egyetlen program a nap folyamán, ami talán érdekes is volt.

Visszafelé Odaibán kiszálltam két hölgy társaságában (Huyen és Plamena) aztán mászkáltunk meg fotóztunk (ó igen, kiszúrtam az erkélyemről az idei év első szakuráját, gyorsan le is fényképeztem, majd töltök fel képeket). Shibuyában összefutottunk a többiekkel, vacsoráztunk steaket, majd miután hazaértünk játszottam egy dotát a többiekkel, ezúttal trollként, és nagy fölénnyel nyertünk (a phantom lancer mellett ezt a hőst érzem leginkább, és könnyebb sokkal – már csak a pandarent kéne kitalálni). A mai Sinfest ez után nagyon odaillett.

Zuhany megvolt, alszok. Holnap délután valami nagyobb esemény lesz, jönnek volt tanárok meg diákok, ingyen kaja-pia, ott a helyem. (Valamiért van egy olyan érzésem, hogy ismét nem a szakmai előmenetelemmel kapcsolatban fogom kapni a legtöbb kérdést.) (Kapcsolódik, hogy még tegnap a mexikói étteremben is megkérdezte a pincér srác, hogy igazi-e a hajam és megfoghatja-e…)

Ami még számít, hogy jött levél az egyetemtől, amit ugyan még nem volt módom tüzetesebben átolvasni, de ahogy átfutottam az jött le, hogy fölvettek koliba. Plusz a JLC szerez nekünk költöztetőket, ami azt jelenti, hogy ha ryokanban is lakok abban az öt napban, negyvenezer jen alatt meglesz a költözés – sokkal kevesebb, mint amivel számoltam. Ezért mondtam, hogy hamar vehetek elektronyos gitárt.


Napló

Nincs közöm a hajdan csigáskettesként ismert tévécsatornához, csak most megint napló stílusú bejegyzés következik. Tegnap orientáció volt. Tegnapelőtt meg egész nap gitároztam. Az előtti este gép ellen játszottunk egy dotát ketten, és sokáig tartott (már keverem a tegnap estivel, hogy nyertünk-e), úgyhogy nem sikerült az ébresztőre ténylegesen felébrednem, hiába minden óvintézkedés, és aludtam egyig. Akkor viszont nekiálltam, és éjszakába nyúlóan gyakoroltam a számot, amit majd (többek között) a ballagáson játszunk.

Az orientáció egykor kezdődött másnap, addig is gitároztam három órát, de még így se volt elég. Az orientáción annyi kérdőívet töltöttünk ki, hogy már a könyökömön jöttek ki a japán értékrenddel és az alvászavarral (alvás-zavar) kapcsolatos kérdések.

Utána (szolid egy óra késéssel) odaértünk a próbaterembe, ahol életemben először (és biztosan nem utoljára) játszottam elektromos gitáron pengetővel (klasszikus módon is játszottam, de az akkordok elég fájdalmasak). Nehéz a klasszikus után… (Súlyra és játszani is.) Tényleg veszek egyet magamnak, hamar. Utána még mászkáltunk Kichijojiban, kerestünk kottát a másik számhoz, de nem találtunk használhatót. Ugyan az eső esett, ezzel együtt pedig az én mindennemű együttműködési készségem is, azért még a mexikói étterembe elmentünk, ahol anno a senpaiokkal voltam. Aztán haza és csak egy dota, ami úgy rémlik, hogy vereséggel zárult (gép ellen, szégyen). Kettőig…


Medvemacska

Az informatikai-zenei macska után ma abba akadtam bele véletlenül, hogy kínaiul nagy medvemacskának (大熊猫) hívják a pandát. Egyébként megkaptam ma a vizsgaeredményeimet, matekon itteni tanulmányaim során először és az időzítésből adódóan utoljára elsőre átmentem, 70%-al, a többi, vagyis a japán nyelvi tárgyak és a töri 90% körüliek (pluszminusz kevés), közgáz meg csak beadandó volt, úgyhogy semmi probléma nincs vele.

Innentől kezdve pedig legnagyobb gondom, hogy mit csináljak a szabad időmben. Egyelőre nem volt különösebb ingerem nekiülni kódolni, úgyhogy csak gitároztam, meg ebédet csináltam. Meg amikor megint belefáradt a kezem a barréba, edzettem rá az erőgolyóval (még mindig nem tudom, hogy van magyarul a rollerball/powerball). De hogy mostantól mi, nem tudom. Kéne menni kondiba megint, kéne olvasni, kéne csomózni, meg kéne már venni egy új laptopot, mert rohadt idegesítő, hogy erőből kell ütni a billentyűket, hogy megjelenjenek a betűk. Amolyan orosz módi.