Reggel fölkeltem. Megreggeliztem, a szokásos gaponapelyhet kevertem a szokásos müzlivel. Aztán suliban nekem kellett elmagyarázni egy bekezdésnyi szöveget, túléltem. Hallásértésen már majd’ elaludtam, félelmetesen unalmas volt. Ebédre olívaolajon sütöttem csirkét, babérral főleg, de volt bors meg végül frissnek rá olíva és oregano. Természetesen Big Bang Theory-t néztem hozzá, aztán matekon vektoroztunk. Olyan bájos ez a téli szakasz, ha belegondolok, akkor most a matek az lineáris algebra (vektorok+mátrixok) és statisztika. Az egyik (legalább) az IK-n gyilkolt, a másik meg (szintén legalább) a közgázon, úgyhogy jó referenciákkal érkeznek a tárgyak. A közgáz is nagyon fárasztó volt, kár, hogy Max nem volt, mert ő tud vitatkozni, ha hülyeséget mond a tanár – én csak tudom, hogy hülyeséget mond, de nem tudok érvelni (eleget), hogy miért. Márpedig mond hülyeséget eleget. Aztán csak hazajöttem, ettem egy tonna édességet (vajkeksz és Kitkat), és unatkoztam, nagyjából. Mivel utálok unatkozni, inkább körülnéztem, hátha találok valahol valakit, és végül a konyhában egy főzős bagázsba futottam bele, ahol aztán eltelt az este. Aludnék, holnap reggel elég korán kell kelnem, mert megyünk versenyt nézni (ezúttal csak nézni) a pingpongklubbal edzés előtt, bár vasárnap nekünk is lesz verseny (megint). Hétfőn meg, ha minden jól megy, Sonata Arctica koncert.
Due diary entry for today
I woke up terribly late. Actually, i somehow woke up before my phone went out, about two minutes early—then i just stopped it, and went back to bed, as usual. But usually i have the snooze, and three other alarms set at twenty minute intervals so that i would surely have to wake up. Not today. It was just by miracle that at eight-forty i woke up and i realised something was wrong. Quickly set the cooker to get the rice ready for lunch and rushed to the first class where we “learnt” about collecting resources for our reports and presentations. (Note here, i really have to figure out a topic for economy.)
Then the normal class, where my topics got both approved, at least the teacher couldn’t really say a word when i announced that i want to talk about either my own ontology, or artificial intelligence from neural networks. I know it’s not easy topic, but i don’t care. I’m going to do one of them, and whichever it will be for class, you’ll be sure to read about both here once. I don’t know which would be more interesting for others, i’ll just ask around.
Topics
First, i have three topics for my report and presentation—though i have no idea what to write about for economy or politics. The presentation is definitely linguistics, about the origin of languages and how could totally unrelated languages have very similar words with similar meanings. For the report i have two, either artificial intelligence and neural networks, or philosophy, my own view on existence, in an ontological sense. Just have to choose one of them.
I realised that simply whatever i choose, it will end up a huge work to research, simply because if i want to do it well about a topic that i consider interesting, then it won’t be simple. Especially if (as in case of the linguistics stuff) i have to say it simple in the end. So i don’t care, will do all the work needed, will do it as good as i can (except if i get fed up, which i very much hope won’t happen).
A bit different topic, but it occurred to me while going to kombini for milk, that as humankind has the six degrees of separation, how many clicks could it take on Wikipedia to get from any article to any other. I really wonder.
Actually, one similar concept was invented by a mathematician with the same family name as mine, although not a relative, Paul Erdős. I think this is handy, as i can use the Erdős-number myself, with me being the center, number zero.
Polc
A polcom. Leírás a folytatásban.
First
School’s not out, sorry Alice. It just started, and i’m not sure how to think about it. I surely didn’t get back to that fast enough gear for school, so it’s no surprise i’m a bit—and luckily, as for now really just a bit–behind myself (is that a huge giveaway that i always type “mysql” instead of “myself” first? yeah, this time too).
Today was fine. The presentation class is held by the center-chou (bad habit, it’s so easy to say it this way, much easier than to go around what’s her position’s exactly called, let’s say, the boss). Before i didn’t really like her… she just didn’t seem nice. But actually no worries, she’s all nice and shiny, though i’m sure she can get mean if someone goes “bad student”. But there was a lot of free time in class, i mean, it wasn’t actually free, we just weren’t doing anything worthy of mention, just going over the same stuff over and over again. I hope that’ll change later, this way i’ll have to bring something to read… (Twilight?)
The afternoon pol-eco class was about the COP15, global warming, climate change, the Climategate scandal and other related topics. It was quite interesting. Adina did a presentation about the topic first, after that talk-talk-laugh-talk. A bit too long.
Table tennis training was fun, i had a nice five o’clock white tea with home cookies and highland shortbread, but didn’t study any practically… I was instead reading papers that may relate to what i’m going to write about later this term. (Examples include one about gravity and information (pdf) and one on the ontology of non-Euclidean geometries. There are more.)
And midday for like half an hour, it was snowing. First time i see snow in Japan. It wasn’t enough to leave a mark, but still, it made me smile bright.
Vonatozás, Akihabara, Kichijoji
Ahogy jöttem haza Kamakurából, sikerült olyan vonatra szállni, ami Tokyo állomásig végig elvitt. Nagyon nem volt semmi kedvem hazajönni, amiben a szombat este nem egyszerűen blogolható eseményeinek nagy szerepe volt (maradjunk annyiban, hogy elég váratlan, és mint utóbb végiggondoltam nem feltétlen pozitív irányba csúsztak az események, volt benne előszoba, sporttáska, hajnal kettő, a többit nem akarod tudni), úgyhogy Tokyotól továbbmentem a Yamanote vonalon Akihabarába, ahol még nem jártam, pedig aki ismeri Japán “kötelező látnivalóit”, az tudja, hogy a rámhúzható sztereotípiák alapján a fél életemet ott kéne töltenem. Értem is, hogy miért.
Akihabara két emberfajtának maga a paradicsom lehet: az egyik az elektronikamániás, akinek legalább egy PS3 van az XBox és a laptop mellett, hatvankétcolos képernyő, satöbbi; a másik az otaku. Ez utóbbi akár magyarázatra is szorulhat, de én kevés vagyok definiálni. Maradjunk annyiban, hogy az életét inkább éli a mangák valóságában az ilyen hím, mint a valóságban. Hihetetlen mennyiségű szemét van nekik, csináltam néhány kiemelkedőről képet is, most töltöm a telefonról a gépre a mai fotókat, úgyhogy nem kell soká várni rájuk. Az egyik legjobb egy “nyuszibolt” címszó alatt futó rózsaszín valamilyen üzlet volt, ahol a nyusziság annyiban merült ki, hogy két, természetesen természetellenesen magas hangon nyüszögő és nagyon cuki lány régi stílusú (majdnem kínai fajta) japán öltözethez nyuszifület rakott föl, úgy állnak a kiszolgáló ablaknál). Persze az utcán is sok “maid” álldogált, nagyon alázatosan, otaku-izgatónak szánt jelek ezrével invitáltak mindenkit – valahova, hogy hova, az soha nem derült ki számomra.
Péntek este
Az utóbbi pár nap, maradjunk annyiban, hogy igen aktívan telt. Vagy legalábbis eseménydúsan. Minimum, hogy sok (akad) a blogolnivaló. A múltkor említett bevásárlás után az este (éjszaka) tényleg jó bulisra sikerült, reggel hét múlt, mire ágyba kerültem. Ez különösen azért volt… “bájos”, mert délután kettőtől ugye pingpongedzésem volt. Szerencsére Radonak és nagyszerű barátnőjének nem volt igaza, a víz is megvéd a másnaposságtól. (Váltig állították, hogy attól csak másnaposabb lesz az ember.) (Persze előre, és sokat.) A történet úgy kezdődik, hogy már ezer éve terveztük, hogy elmegyünk egyszer vízipipázni Kichijojiba, ahol van egy direkt szakosodott bár – mielőtt bárkiben kétségek ébrednének, nem dohányzok – és mi más alkalom lenne megfelelőbb erre, mint az új trimeszter első pénteke, ráadásul a bolgárok is párban vannak még. Nekik persze, mint nagy dohányosoknak, kicsit más elképzelésük volt az ideális időtartamról, úgyhogy este nyolc körül már ott voltunk. Szólt a zene (volt elá-elá-elázás és numa-numa-jéé is, ez utóbbi különösen vicces, mert Adina is velünk volt, neki meg ugye nemzeti büszkeség satöbbi), ültünk a kis ficakban, voltak vízipipák, sörök, meg akinek más, annak más, barátkoznivaló japán lányok, a bolgároknál poppers, de az már nem az én világom. Éjfélkor aztán mentünk karaokézni a Deep Blue-ba, ahogy szokásos (azóta nézelődtem, és eddig a környéken az a legolcsóbb), és reggel fél ötig ott időztünk – addig tart az “éjszaka”. A vonatig még beültünk egy donra a Sukiyába (nem is tudtam, hogy van ott is), aztán jött a reggel és alvás a napkeltével (nem nézek tévét, sokat, főleg nem magyart)…
Shopping
Today i went shopping. Originally i only wanted to buy myself coffee (Starbucks again, i’m being globalised), bread and maybe cornflakes, but ended up with so much stuff that it took quite an effort to carry them all home. I went to Sengawa, because i found out there’s a Starbucks there, so i checked—will write about my experiences later. Of course got my coffee, and then i went for the food (i saw a Seiyu on the way, there). I stumbled upon a place where they were selling everything under the cheapest price i’ve seen so far, so i got loads of fruit and a few veggies, meat and fish. But the bread was double the Seiyu price, so i went over there too—and ended up with bread, cornflakes, curry. And a heater. It was so cheap (under 1500 yen) that i couldn’t leave it there. It’s just perfect for my feet under the table as i’m sitting at my computer. I’ve also checked a phone shop, the iPhone offers are way more tempting than they ever were, and i’ve also seen a shoe store where they were selling my kind of shoes for 3-4000 yen (Vans, Converse, Adidas, Nike). Will have to go there back once. Somehow Sengawa seemed very lively and young to me, although it’s definitely suburbia just one street behind the station. The prices show that too. But ah, i so understand the old japanese farts stalking high-school girls. They are hot. (Of course, it means that there are plenty hot ones, but it sounds better this way.)
Visszarázódás
Egy nap alatt eltüntetni nyolc óra időeltolódást: siker. Úgy tűnik, nem kell hozzá más, csak hogy sör-bor-pálinka whisky (Jim Beam)-bolgár rakija (ракия)-(szilva)pálinka mellett hajnali háromig beszélgessünk és utána (szó szerint) átaludjam a napot. De sikerült, és utána este magamat is megleptem, hogy kettőkor már el tudtam aludni, az meg már “normálisnak” számít, nincs gond (azért ma még dupla adag kávét fogyasztottam, a biztonság kedvéért). A visszarázódás keretében ebédhez-vacsorához megnézek egy Big Bang Theory (jelenleg második évad hatodik résznél) vagy How i met your mother (jelenleg ötödik évad ötödik rész, de rég is volt) részt. Meg nagyon nem akaródzik mosogatni, bár ez nem változás – elég durva a kajaszag, de szerencsére legalább jó volt az ebéd (bár a három hétig állt saláta mintha papír lenne). Hideg is van, hiába felejtettem úgy délelőtt a légkondit – ha most nem görkorival mentem volna zöldségeket venni (paprika sajnos nem volt, a másik zöldséges meg, ahova eredetileg készültem, már bezárt), fáznék nagyon, azt hiszem. És persze, mikor már végre volna érkezésem, erőm és igényem is leülni blogolni, elfelejtem az összes témát, amik pedig az elmúlt pár napban folyamatosan körülöttem keringtek – csak sajnos nem írtam le őket abban a pillanatban, úgyhogy egy véletlen-boolean generáló függvény jól leírja, hogy vajon eszembe jutnak-e megint. A mai órák jók voltak, csütörtök reggel megint 横田先生, beadandóírást tanít, aztán filmnézés közgáz címszó alatt és töri azzal a szerencsétlen kreténnel, aki amúgy biztos nagyon jó ember, de a feje (és fogai is, ami nagy szó) szerintem körözi Shane MacGowan-t kinézetre (akit pedig híres ápolt fogsoráról), és beszélni se tud normálisan. Azt hiszem, inkább kódolok.
Miért nem volt jó utazni?
Eleve rosszul indult. Sokan voltak a buszon, amivel vasárnap este mentem Budapestre (17:40-es amúgy), de szerencsére azért minden csomagom befért. Aztán felszálltam és jött a vicces párbeszéd, amit még decemberben hazafelé játszottam el egyszer a sofőrrel, és akkor működött. (Kulcsszó: akkor.) “Csak külföldi diákom van, elfogadja?” (Természetesen csak a bevándorlókártyám volt nálam, ellenőrzés esetére, de ellenőr legyen a talpán aki megmondja, mi az.) A vége az lett, hogy diákáron ültem jegy nélkül – amit aztán az ellenőr nem értékelt. (Ilyen az én szerencsém.) Persze utána a sofőr is azt mondta, hogy nincs gáz, meg elkértem egy ismerőstől a jegyét volt is jegyem, csak nem találtam arra az esetre, ha mégis jönnének a behajtók (hatezeré’, höh). Utána kipotyáztam kibumliztam BKV-val Budaörsre bátyámékhoz. Közben a Stadionoktól a Blaháig a buszon egy cigánygyerekkel beszélgettem, aki nagyon nagy füvesnek állította be magát (“tizenöt centis dzsók”, satöbbi), csak valamiért valami Bob Merlint emlegetett folyton (nekem is beletelt vagy három említésbe mire leesett, hogy kiről beszél).
