Tag: live

High and mighty color

Now i have a bit of time to blog the events of the past (last?) week. On tuesday, a concert, a great one of that for sure. High and mighty color in the Liquidroom of Ebisu.

I was a bit sceptical about how the gig will turn out before because, to be honest, i only knew one song of them, the former Bleach opening and hit single Ichirin no Hana. Well, i regret that now. This band is no longer a small garage-rock band with a great girl vocalist and nice ideas, but they really gave the impression of being real professionals by now. Really surprised me.

Same, the volume of the gig surprised me as well – although a totally japanese concert, it was not overamplified. It was loud, but just as loud where it’s simply just loud, and not painful. Not to mention, roaring sound power matches this music. Since then i listened to a lot of their songs, and decided that if they happen to have such cheap gigs around here any time soon, i’ll sure to be there.

I don’t know the exact tracklist of the concert, but they played all of their great hits, as far as i remember, and for my great joy, Ichirin no hana as well. Turned out to be an unexpectedly great gig.


Simple

Today was simply fantastic. Even though we were late for the Stratovarius concert, it was so far the best concert i’ve been to for a very long time. Songs like Rest in peace or Higher we go (just to mention the first two that came to my mind now) made me shout at the top of my voice (i was actually surprised i could keep up with Kotipelto’s range), so after a gig it was pretty hard to talk, but it definitely worth it, this concert would’ve worth quite much anything! My first really good metal concert for a year, and this one was simply ecstatic. Because we were late (so sorry about that) i don’t know if they played Dreamweaver or Hunting high and low, my two favourite songs, i can only hope not—i could hardly forgive myself for being late then. The concert was for short: perfect. It was finally not overamplified like most of the gigs i’ve been to in Japan. And i had a great experience… After the last song, Kotipelto asked if we could count to four in Finnish, for them to bow after that. Naturally silence among the japanese, when i realised that i could count to four in Finnish! “Yksi, kaksi, kolme, neljä!” I went shouting out, visibly surprising the band, but then they saw that i was “apparently a westerner”. So fun! I want to learn Finnish! (And i think that’s the only language i ever wrote with a capital letter here in the blog.) (If anyone interested, i learnt the numbers from my father and the Nils Holgersson book, where the geese were named with Finnish numerals if i remember right.)


Progressive live 2009, yesterday

In Kichijoji’s Silver Elephant there’s a series of concerts every year, titled Progressive live. In may i went to a concert there, which headlined the same band as yesteday’s: TEE (The Earth Explorer), a japanese flute-fronted progressive rock band. Yesterday the other two bands were the japanese Baraka and their friends from France, Eclat.

TEE was as good as expected, they played a new song as well, and they had the only vocals on the whole evening, in Col de l’Iseran (though not much of lyrics, but vocals anyway). Baraka was a surprise for me, i expected something louder and wilder than TEE, but instead got a really quiet, more jazzish, more Pink Floydish music. Eclat were really as pro as Yoneda Katsumi, the guitarist of TEE said they would be. They had a lot of fun on stage, they played great and longer than i’d have guessed from the japanese standards.

Naturally the whole evening was just as over-amplified as expected in this country, but after stuffing half a tissue in my ears i could avoid permanent hearing impairment (?). This evening definitely worth the money and the time – great concerts.


コーヒー中毒者

~になるかもしれない。 Péntek óta ugyanis durván háromszorosára nőtt (vasárnap kivételével) a kávébevitelem, a reggeli egy mellett most már délután is belefér egy dupla főzés a termoszba… Tartott ez mind máig, mert ma már szigorú elhatározással korán lefekszek, hogy ki tudjam aludni magam. Úgyis hulla fáradt leszek, mert fél héttől foci van, addig meg kvázi folyamatosan tervezek tanulni, ami azért minden tekintetben ki fog nyírni (remélhetőleg). Ma lenne este ugyanott a Silver Elephantban megint Progressive live koncert, többek között a TEE szereplésével, de nagyon bizonytalan vagyok, hogy vajon a foci éri-e meg jobban, vagy hogy háromezer jent elverek a koncertre, ami amúgy valószínűleg nagyon színvonalas és pofátlanul hangos lenne… Az a baj, hogy az igenember filozófiája ilyen eldöntendő kérdésekben nem működik… Érv a koncert mellett, hogy idén már biztos nem lesz ilyen, plusz foci minden héten van, érv a foci mellett, hogy nagyon jól esik. A koncerten mondjuk össze tudnék haverkodni néhány néppel, mert last.fm-en “barátok” lettünk a TEE gitárosával (és elég felismerhető a profilképem), meg lesz egy európai banda is (hogy azok hogy kerülnek ide…). De még a testmozgáshoz: tegnap este lementem egy órára a kondiba, azóta is sajognak a két éve nem edzett karjaim… holnap meg ugye pingpong (a mai edzés suliidőben, délelőtt volt), az utánra meg a kötelező tanulás beiktatásával (és a gitáróra, ha lesz, múlt héten nem volt) (amíg még nem tompulok el) este levezetésképpen még egy óra kondi, mert az úgy jó (meg megkaptam a Balatonon hogy mi az, hogy a “zorall fejemhez” ilyen gizda vagyok). Majd kiderül, hogy lesz.


Sabbath

Not Black, though music. On saturday i managed to wake up in time, so i got there in time to my first concert in the autum term (秋学期), a jazz festival in the Tokyo Forum, to be precise, its Groove part. The reason for me going was without question the concert of the Tokyo Ska Paradise Orchestra, a fantastic japanese ska-jazz group. There were three more performances as well, two more or less traditional jazzish ones and one i couldn’t categorize—but more about that later.

The Tokyo Ska was fantastic, and fantastic, and fantastic (apparently lost for words, i am), just to mention a bad point as well: short. Not a whole hour, i’m afraid. But the quality and the atmosphere worth it. All. They played a lot of songs i knew and a couple i didn’t, and i got to like them, their style and their music even more.

About the others: Abraham Laboriel, who played together with Akira Jimbo was precisely how i’d imagine a traditional black jazz musician. Fantastic style. They were visibly playing for fun, and that’s great. The second ones, John Scofield and the accompanying band… the music was great, but the feel was missing. Then the last, George Clinton and the Parliament / Funkadelic. That was crazy. I didn’t really like it, though i enjoyed it (paradox)… Very tribal, very chaotic, very difficult to enjoy, very strange. Somehow the kind of performance i can imagine from rastafarian jamaicans to do after smoking a 2g ganja per person. Not really my type.

Then i came home, though i listened for a few minutes to a jazz band playing in front of the Forum on some Japan-Netherlands something, they were really peaceful after the all too long (almost two hours, gosh) Clinton performance.

At home the usual: we grabbed a few beers with Rado and sat down talking with the others, eating fruits as well and stuff like that. Got to bed around three…


Tegnap

A péntek esti buli nem volt rossz, de nem hagyott mély nyomot… Elvoltunk hajnalig aztán elvonultam aludni és valahogy egy óra magasságában már életképesnek éreztem magam annyira, hogy eltekerjek Chofuba kaját venni – amit meg is tettem, csak épp otthagytam vagy négyezer jent. Cserébe jókat vettem, mindenféléket, de a hűtőbe már alig fértek be…


Süket és lapos

Szóval hétfő este koncertek után nézelődtem, és feltűnt, hogy az összes Maximum the Hormone már teltházas, úgyhogy arra csak május végén tudok eljutni legjobb esetben. Viszont ha már arra jártam, megnéztem, van-e Sex Machineguns koncert – ez a másik japán metálfavorit. És megdöbbenve láttam, hogy igen, van… Az egy probléma, hogy hétfő este egy kedd esti koncertet megtalálni elég merész, pláne egy ilyen bandánál. A közeli boltban nem is lehetett már rá jegyet venni, viszont telefonon sikerült foglalni – persze nem tudok én annyira japánul, úgyhogy az amerikaiak segítettek. Egy kicsit drága volt a jegy, de a koncert napján ez nem is csoda. Odamentem jóval korábban, aztán bejutottam és túléltem első japán koncertem. Vélemény: teljesen más.


Kaukázus

Jó koncert volt tegnap az A38-on. Izgalmas volt előtte az este, közben pedig furcsa. Előtte forralt boroztunk a koliban, és nagyjából az utolsó pillanatban jutott eszünkbe, hogy talán majd koncert után is élnünk kell valahogy, úgyhogy elszaladtam a Teszkóba (sajnos szó szerint, mert pont nem jött busz) – viszont a koncert után már senkinek nem volt kedve “élni”, úgyhogy itt maradt nekem a bevásárolmány (sebaj, eláll).

Miért volt furcsa? A Kaukázus már elvesztette a varázsát a szememben. Amiket kiraktak új videókat a holnapra az album előzeteséül ültették el bennem a gyanút, mert szeptemberben a Zöld Pardon záróbuliján nagyon jól éreztem magam – viszont a nyolc új dalrészletből egyedül a Láma mutatott annyi egyediséget, mint korábban egész albumok. A többi annyira hasonlít egymásra, hogy ha szöveg nélkül játszanák, meg nem tudnám őket különböztetni.

A koncert nem volt rossz. A hangzás jó volt, volt részeg srác is, aki ötpercenként ugrált föl félmeztelenül a színpadra, volt nagy tömeg, volt nagy buli – bár egyre inkább rájövök, hogy a Kaukázus-közönség elég impotens a pogó szempontjából (a ZP-ben nagyon jó volt, az tény). Játszották a slágereiket, játszottak kevésbé sláger dalokat is, úgyhogy minden megvolt.


Sarkköri Szonáta

Tegnap este a PeCsában Sonata Arctica koncert volt, és jelentem alássan, nagyon jó volt. (Meg kétszázhúsz volt.) Valamivel a Vanishing Point (első előzenekar) kezdése után értem oda, így legalább se a pénztárnál, se a ruhatárnál nem kellett sorba állnom (bár ez utóbbi csak egy pofátlan előzésnek volt köszönhető). A zenéjük (mármint a Vanishing Point zenéje) nem hatott meg – egynek elmegy, zúzós, biztos nagyon jól énekelhető és lehet rá vadakat pogózni, ha valaki ismeri a számaikat, de így idegenként egyáltalán nem tudott megragadni, inkább csendesen tankoltam a fél literes műanyag pohárból a keverőpult magasságában. A Pagans’ Mind is nagyjából ugyanez a kategória volt, bár tagadhatatlanul egy kicsit színvonalasabb – viszont nagyon mulatságos volt, ahogy az énekes minden magas hangnál a mellét markolászta. Vagyis az előzenekarok alatt inkább foglalkoztam a mögöttem zakatoló (valószínűsíthetően igen részeg) szlovák jómunkásemberekkel, mint a zenével.

Bezzeg amikor hirtelen lekapcsolták a lámpákat és felhangzottak az első Sonata Arctica-dallamok! Onnantól kezdve nem volt megállás. Játszottak minden számot, amire csak gondolni tudtam, és talán csak egy olyat, amit nem ismertem. Igazi koncert-hangulat, laza pogó, folyamatos zúzás és/vagy csodaszép melódiák, szép rocker lányok, hatalmas buli. Nagyon jó volt. Volt Fullmoon, volt Replica, volt minden, ami csak szem-szájnak ingere, a végén még a Vodkát is eljátszották nekünk/velünk. (A koncert előtt beszélgettem egy rockertárssal és kérdezte, hogy melyik számot várom, amire a válasz gondolkodás nélkül jött: Fullmoon, Vodka. Merthogy “we need some vodka“!) A hangzásra se lehetett panasz, bár az előzenekarok alatt voltak gondok, de a finn mesterek kedvéért összeszedték magukat a keverőpult mögött. A hangulatra meg főleg nem. Rég nem éreztem magam ilyen jól koncerten. Szerencsémre amikor vége lett még járt az egyes vili és az utolsó 103-ast is elértem, úgyhogy szűk háromnegyed óra alatt otthon is voltam.


Tempó

Félelmetes belegondolni, hogy holnap már csütörtök van, azaz lassan egy hete volt, hogy a ZP záróbuli Kaukázus koncerten voltam. Pedig menet közben hányszor terveztem, hogy írok róla… Megérdemelte ugyanis. Igazából még dolgozok az elméleten, hogy mégis mi teszi a jó koncertet – ez viszont jó volt, mindenképp. A drágaságommal mentem, és ez csak emelt a dolog értékén. Végig énekeltem, ugráltam és hasonlók, ahogy az egy pohárnyi vodkanarancs után el is várható. Koncert után, ahogy nézegettem a Kaukázus mp3 gyűjteményemet, jöttem rá, hogy tulajdonképpen nekem a koncerten játszott számoknak a fele sincs meg, és mégis tudom mindnek a szövegét és a többi – mit nem tesz néhány koncert! Nagyon nagy hangulat volt bár a tömeg is hatalmas volt. Alternatív naprakész rock. Nem csoda, hogy milyen népszerűek…