Szóval hétfő este koncertek után nézelődtem, és feltűnt, hogy az összes Maximum the Hormone már teltházas, úgyhogy arra csak május végén tudok eljutni legjobb esetben. Viszont ha már arra jártam, megnéztem, van-e Sex Machineguns koncert – ez a másik japán metálfavorit. És megdöbbenve láttam, hogy igen, van… Az egy probléma, hogy hétfő este egy kedd esti koncertet megtalálni elég merész, pláne egy ilyen bandánál. A közeli boltban nem is lehetett már rá jegyet venni, viszont telefonon sikerült foglalni – persze nem tudok én annyira japánul, úgyhogy az amerikaiak segítettek. Egy kicsit drága volt a jegy, de a koncert napján ez nem is csoda. Odamentem jóval korábban, aztán bejutottam és túléltem első japán koncertem. Vélemény: teljesen más.

Jó koncert volt tegnap az A38-on. Izgalmas volt előtte az este, közben pedig furcsa. Előtte forralt boroztunk a koliban, és nagyjából az utolsó pillanatban jutott eszünkbe, hogy talán majd koncert után is élnünk kell valahogy, úgyhogy elszaladtam a Teszkóba (sajnos szó szerint, mert pont nem jött busz) – viszont a koncert után már senkinek nem volt kedve “élni”, úgyhogy itt maradt nekem a bevásárolmány (sebaj, eláll).

Miért volt furcsa? A Kaukázus már elvesztette a varázsát a szememben. Amiket kiraktak új videókat a holnapra az album előzeteséül ültették el bennem a gyanút, mert szeptemberben a Zöld Pardon záróbuliján nagyon jól éreztem magam – viszont a nyolc új dalrészletből egyedül a Láma mutatott annyi egyediséget, mint korábban egész albumok. A többi annyira hasonlít egymásra, hogy ha szöveg nélkül játszanák, meg nem tudnám őket különböztetni.

A koncert nem volt rossz. A hangzás jó volt, volt részeg srác is, aki ötpercenként ugrált föl félmeztelenül a színpadra, volt nagy tömeg, volt nagy buli – bár egyre inkább rájövök, hogy a Kaukázus-közönség elég impotens a pogó szempontjából (a ZP-ben nagyon jó volt, az tény). Játszották a slágereiket, játszottak kevésbé sláger dalokat is, úgyhogy minden megvolt.

Tegnap este a PeCsában Sonata Arctica koncert volt, és jelentem alássan, nagyon jó volt. (Meg kétszázhúsz volt.) Valamivel a Vanishing Point (első előzenekar) kezdése után értem oda, így legalább se a pénztárnál, se a ruhatárnál nem kellett sorba állnom (bár ez utóbbi csak egy pofátlan előzésnek volt köszönhető). A zenéjük (mármint a Vanishing Point zenéje) nem hatott meg – egynek elmegy, zúzós, biztos nagyon jól énekelhető és lehet rá vadakat pogózni, ha valaki ismeri a számaikat, de így idegenként egyáltalán nem tudott megragadni, inkább csendesen tankoltam a fél literes műanyag pohárból a keverőpult magasságában. A Pagans’ Mind is nagyjából ugyanez a kategória volt, bár tagadhatatlanul egy kicsit színvonalasabb – viszont nagyon mulatságos volt, ahogy az énekes minden magas hangnál a mellét markolászta. Vagyis az előzenekarok alatt inkább foglalkoztam a mögöttem zakatoló (valószínűsíthetően igen részeg) szlovák jómunkásemberekkel, mint a zenével.

Bezzeg amikor hirtelen lekapcsolták a lámpákat és felhangzottak az első Sonata Arctica-dallamok! Onnantól kezdve nem volt megállás. Játszottak minden számot, amire csak gondolni tudtam, és talán csak egy olyat, amit nem ismertem. Igazi koncert-hangulat, laza pogó, folyamatos zúzás és/vagy csodaszép melódiák, szép rocker lányok, hatalmas buli. Nagyon jó volt. Volt Fullmoon, volt Replica, volt minden, ami csak szem-szájnak ingere, a végén még a Vodkát is eljátszották nekünk/velünk. (A koncert előtt beszélgettem egy rockertárssal és kérdezte, hogy melyik számot várom, amire a válasz gondolkodás nélkül jött: Fullmoon, Vodka. Merthogy “we need some vodka“!) A hangzásra se lehetett panasz, bár az előzenekarok alatt voltak gondok, de a finn mesterek kedvéért összeszedték magukat a keverőpult mögött. A hangulatra meg főleg nem. Rég nem éreztem magam ilyen jól koncerten. Szerencsémre amikor vége lett még járt az egyes vili és az utolsó 103-ast is elértem, úgyhogy szűk háromnegyed óra alatt otthon is voltam.

Félelmetes belegondolni, hogy holnap már csütörtök van, azaz lassan egy hete volt, hogy a ZP záróbuli Kaukázus koncerten voltam. Pedig menet közben hányszor terveztem, hogy írok róla… Megérdemelte ugyanis. Igazából még dolgozok az elméleten, hogy mégis mi teszi a jó koncertet – ez viszont jó volt, mindenképp. A drágaságommal mentem, és ez csak emelt a dolog értékén. Végig énekeltem, ugráltam és hasonlók, ahogy az egy pohárnyi vodkanarancs után el is várható. Koncert után, ahogy nézegettem a Kaukázus mp3 gyűjteményemet, jöttem rá, hogy tulajdonképpen nekem a koncerten játszott számoknak a fele sincs meg, és mégis tudom mindnek a szövegét és a többi – mit nem tesz néhány koncert! Nagyon nagy hangulat volt bár a tömeg is hatalmas volt. Alternatív naprakész rock. Nem csoda, hogy milyen népszerűek…

Az utóbbi (és eljövendő) napokban elég sok koncerten jártam (egész pontosan minden este egyen). A PASO ZP-beli fellépéséről már írtam, de az csak a kezdet volt (szerdán).

Tegnap este a Gödörben volt Európa Kiadó koncert. Mivel nem volt ingyen, nagyon nem (2200 magyar forint (ez olyan vicces, mert a “forint” Firenze nevéből jön, vagyis a pénz így magyar firenzei lesz…) volt, ami az én költségvetésemhez mérve óriási összeg), komolyan fontolgattam, hogy nem megyek, csak korábban már megbeszéltem egy régi jóbaráttal, hogy együtt megyünk, és utolsó pillanatban nem volt arcom visszamondani – és nem bántam meg. A Kiadó előtt a Lopunk jó kis Sex Pistols estet csapott, nagy hangulattal. Hogy nehogy elaludjak, beálltam a népbe ugrálni, és tényleg jó lett. Még mielőtt a Kiadó a húrokba csapott volna, szerencsémre kaptam egy ingyen sört, ami (mint mindig) nagyon jól esett, aztán Kiadó alatt már majd’ elaludtam, mert ez ugyan nagyon jó zene a maga műfajában, viszont abszolúta nem az, amire én meg tudok mozdulni… Úgyhogy nem viselt meg, amikor végül vége lett.

Ma meg ismét csak egy koncert, ismét a ZP-ben, ezúttal Kispál és a Borz. Jó koncert volt, sokkal jobb, mint amilyenre eredetileg számítottam. Nem vagyok művelt kispálos (ismereteim a Holdfényexpresszig terjednek), se az a hatalmas rajongója a műfajnak, viszont ez így most nagyon jó volt. Iszonyat nagy tömegben drágaságommal beverekedtük magunkat előre, ahol a koncert végéig ment a mozgás, olyan szinten, amilyet én igazság szerint még nem láttam, pedig voltam már egynéhány koncerten. Nagyon nagy buli volt, aki nem volt ott, igazán bánhatja.

Valahogy hirtelen nagyon késő lett, úgyhogy most vár a zuhany és pihe-puha ágyikóm, mert holnap fél tíztől honfoglalok a koleszosokkal (akik közé jövő héttől magam is tartozni fogok).

Amúgy jó volt a Nightwish. Nem kicsit, nagyon. A Pain mondjuk, mint előzenekar, mélyen alulmúlta a várakozásaimat – ugyanis tőlük csak két dolgot vártam: nagy bulit pogóval és a Bye/Die-t. Egyiket se kaptam meg. Egyrészt röviden játszottak (alig fél órát), másrészt minden második jelenlévő – nyilván a Nigthwish miatt, de akkor is – lány volt, így pogó se lehetett, hiába is próbálkoztam.

Na de a Nightwish. Az egyszerűen frenetikus volt.