Tag: magyar

Tök jó

Teljesen el volt találva a mai napom… igaz, hogy wdt semmit nem alkottam, de akkor is nagyon jó volt. Reggel a változatosság kedvéért esőben mehettem suliba aminek köszönhetően egész nap vizes cuccokban voltam (persze száradtak, de a farmergatya lassan szárad valamiért), de az első órára kivételesen időben beértem, még a tanár előtt ott voltam a teremnél, ezen a héten először.

A tanítás elég laza menetű volt, nyelvtan béka, angolon a lektor mogyoróvajas kenyeret etetett velünk (ami később a menzaebéddel keveredve erőteljes gondokat okozott egyeseknél), nagyon finom volt, lekvárral ezret is meg tudnék enni (bár a következményeket lehetőleg mellőzném). Jam nélkül egyet se. Angolórán még a matekházit is megcsináltam, nem volt nehéz, csak úgy tűnt.

Tesi… pingpong, felülés, függeszkedés… no comment.

Matek és német a szokásosnál is jobb volt, de semmi rendkívüli, úgyhogy ezeket se részletezném…

Biosz / ofő… na erről már annyi is sok, hogy a nevét leírtam.

Az órák után még pingpongoztam egy órát, aztán jöttem haza a holnapi döntő anyagát csinálni, majd vissza a városba kocsmázni — a könyvtárból sikerült végre kikölcsönöztetnem apukámmal 6 Vonnegut könyvet szal a Svejket szüneteltetem amíg elolvasom őket (nem fog sokáig tartani ahogy tervezem).

A baráti társalgás közben pedig egy korsó sör korsó nélkül landolt az ölemben, nagyon kellemes volt… kerülhetett volna jobb helyre is, de nekem pechem kell legyen =).

Itthon meg ismét befogtak a döntő anyagát nyomtatni/írni szal örülök h így negyed 11 körül tudok ide írni (hét után nem sokkal értem haza az említés céljából)…


Mi a…

Azannya… foggalmam sincs hogy mivel ment el a mai délután. Elég kellemetlen. Úgy három óra felé értem haza, négy körül elkezdtem (volna) alkotni, de nem csináltam semmit, csak fórumoztam, msneztem, szal közösségi e-letet éltem. Aztán Svejket olvastam, jókat derültem, persze matekházit minek is csináltam volna, de majd holnap lektoros angolon megoldom, úgysincs jobb dolgom ott. De megérte… olyan emberekkel akadtam össze akiket nagyon rég nem láttam. Mindegyiküknek az az indoka a sok kimaradásra, hogy az iskola lefoglalja őket… Na ne már… és még fiatalabbak, mint én, szal annyira húzós nem lehet, bár nem igazán vagyok tisztában a holland / albán / ausztrál / maláj oktatási rendszer jellegzetességeivel, de feltételezem, hogy a miénknél nem defektesebb…

Erről jut eszembe, hogy milyen rohadt komplikált, hogy felvegyem a matekot és a magyart faktra (vagy ahogy mostanában divatos mondani, emeltszintű előkészítőre jelentkezzek a fenti tárgyakból), ugyanis a kettő egy napon van, és csak akkor lehetséges, ha két magyar csoport indul (amire azért szerencsére nagy az esély). Ugyan ez azzal fog járni (hogy a kettő egy napon van), hogy a szerdám elég hosszú lesz (8-9 óra), de cserébe hétfőn nincs első két órám. Nekem megéri =)


Fórumok

Whoa. Reggeltem a Pokemon Community fórumokra és huhh… rohadt nagy. Ekkora fórumon még nem voltam, folyton eltévedek =)

Amúgy tök jó hely, sok jó fej ember van, csak folyton kifagyasztja az Operát félpercekre (fene a bétába).

Közben bemásoltam vagy hat oldalnyi bioszt (algoritmusmentes, hatékony tömörítésemnek köszönhetően az én füzetemben csak két oldal), átismételtem a kanjikat, amiket elvileg már tanultam, és megnyugvással tapasztaltam, hogy többségüket helyesen olvasom és értelmezem.

És mivel atyám egész délután nézi a lovi futamokat neten át, mindig a Fix.tv tücc-tücc-pritty-prütty zenéi szólnak, és már kezdenek az idegeimre menni =)

Különben jó napom volt, suliban pingpongoztunk nagyüzemben, akivel csak játszottam egész nap, legalább egyszer elvertem (remélem érthető). Szal most büszke vok magamra =)


Inger

Most rámjött hogy ismét írjak ide valamit. Nem tudom mi okból, de ez van. Így hát írok.

Szétnéztem ma a neten az idei érettségi feladatsorokért és találtam is jópárat, de februáriak – ezt nem érettem, de biztos van februárban is egy vizsgaidőszak. Szal azt tervezem hogy jövőre megcsinálom az angol, német és számtech emelt szintű érettségit előrehozottan. Tök jó lesz. Aztán amikor 12. végén hivatalosan is meg kell csinálnom a dolgokat, akkor kevesebb teher lesz rajtam. Akkorra ugye a kötelezők (magyar, töri, matek) maradnak, meg még melléjük veszek néhányat, amire úgy érzem akkor, hogy lenne esélyem jóra megírni. Talán addigra sikerül annyira megtanulnom japánul, hogy azt is megpróbálhassam, az idei feladatok nem tűnnek túl nehéznek (no igen, japánból is lehet érettségizni, nem semmi), addigra meg már biztos menni fognak. Még talán egy fizikát is megejtek, hátha sikerül, vagy egy filozófia…

Apropó filozófia, a töritanárom jövőre be akar nevezni a filozófia OKTVre… ez vicces lesz, foggalmam sincs, hogy mire számíthatok, egyelőre csak annyit mondott, hogy majd később ad egy listát az ajánlott olvasmányokról. Ki tudja, nem lehetnek olyan sokan, talán még jól is szerepelhetek. Sokak szerint nagyon elvont dolgokon jár az eszem…

És most egy éles témaváltás: a mai nap zenéi következnek. Therion – Black Fairy, King’s X – Fly, Avenged Sevenfold – Sidewinder, Dream Theater – The great debate. Elég változatos a felhozatal, de mindegyik nagyon megfogott.

Végül akkor következzék a beharangozott búcsúzás a mai napra… csocsi!


Suliból

Most éppen suliból írok, számtech órám lenne… dögunalom. Kezd az angolórákra emlékeztetni, amikor is többet tudok az adott anyagból/ról mint maga a tanár…

Még kb fél percem van kicsöngőig, nem tudom, mennyit tudnék még írni, úgyhogy majd később délután (mivel miuán hazaérek, jöhet a meló-session, amikor inkább koncentrálok, mint blogpostot írok), szal úgy hat óra körül várhattok egy kiadós írományt (angolul, hisz ez magyar).


Beszámoló

Meg tudom indokolni ezt a “hosszú” kimaradást, de az titeket úgysem érdekel. Tegnap Bp.n voltam a Jövő Házában a Sakura Party nevezetű anime találkozón. Nagyon jó volt, filmvetítések (Yu Yu Hakusho második mozifilm), kalligráfia (számomra az egyik legnagyobb attrakció, végre valaki, akinek számít a szava is azt mondta nekem, hogy szépen írom a kanjikat), AMV-k tonnaszámra, mozivásznon, mangavásár (nem vettem semmit, mert az én keretemhez képest nagyon drágák voltak, bár volt egy-két kívánatos példány), nameg természetesen cosplay (nem öltöztem be, csak néző voltam), minden stílusban és minden színvonalon minden animéből, némelyik nagyon muris volt, mások hihetetlen színvonalasak, megint mások pedig nagyon jó szerepeket és mini-előadásokat találtak ki maguknak.

Mire hazaértem viszont dög fáradt voltam és nem tudtam írni. Ma meg fél négy körül értem haza és melózni kezdtem, de mire írni tudtam volna, már jöttek a szomszédok anyukámat köszönteni… No igen =).

Most írok, itt vagyok. A vDesign gyakorlatilag kész, már csak a Vivaldi – Tél háttérzenét kell majd beilleszteni és meg is lesz végleges formája. A vSelf is nagyjából kész van, viszont a vStream még mindig csak készül =). Most pedig jöhetnek az angol olvasók…


Újítások

Kész van az új nyitóoldal, itt tudjátok megtekinteni, szerintem egész jó lett. Később lehet, hogy a hátteret fehérre cserélem, ha már nagyon idétlennek tartom a kéket.

Néhány újabb apró újítást is megejtettem az oldalakon, elkezdtem dolgozni azokon amik még nincsenek kész, például a vDesign (a portfólió, vagy mi a szösz), a vSelf (rólam) és a vStreamet is finomítottam tovább, bár még mindig nem hajlandó normálisan működni.

Továbbá észrevettem néhány apró bugot itt a blogban a karakterek körül, délután javítani szándékozom, bár sok időm nem lesz ilyen célokra, mert nem leszek gépközelben. Hajrá Svejk =).


Meglepő

Egészen hihetetlen, hogy ennek a cikknek mennyire igaza van. Kipróbáltam, működik. Rendben, minden nap melózok, de csak pár órát. Majdnem szigorúan. Ma is: hazaértem kettőre, megírtam azt a kellemes Linuxos postot és elkezdtem melózni. És három óra alatt (ötig, amikor elhúztam erre-arra) annyi dolgot megcsináltam mint máskor két nap alatt. Vagy legalábbis ezt az érzetet kelti a dolog, mert már legalább lejátsza a zenét a vStream (pechetekre a Flash dolgot tudom offline tesztelni szal nem kell villantanom a működésképtelen lejátszóval), ha mást nem is igen csinál (a gombok működnek, a hangerő- és balanszszabályozót lehet mozgatni, és csinálnak is valamit, a csík okosan jelzi a töltést).

Már azt is értem, hogy miért rajonganak a népek annyira a Svejkért (megpróbáltam az S fölé írni azt a kis jelet, de valamiért a PHP ©-nak írta át, így: ?), hihetetlen poénos, gyors menetű, hosszú könyv. Befutó.

A mai számok (bár még lesz post előreláthatóan) a következők: Paradise Lost – The Painless, Slipknot – The Nameless, Metallica – The Unforgiven. Mindhárom tök jó username, de az utóbbi kettő már lefoglalva: a The Nameless egy cimborámnak, a The Unforgiven nekem. Painless-jelöltek jelentkezését várjuk!

És most csak pihenésképp elkezdek Photoshopozni, hátha sikerül valami szépet alkotnom…


Tűrhető…

A mai nap egész jó volt ahhoz képest hogy újra suliba kellett menni… Az első két irodalom elég lájtos volt, aztán egy még lájtosabb töri (végülis csak 20 percet késtünk és nem írt be…), majd egy (vagy inkább két) lyukas (kettő, ha a meglehetősen semmi földrajzot is annak számolom, végül is ott azt csinálunk amit akarunk), aztán újabb lyukas (pingpongozással múlattuk el…), kaja (ehető), és irány nach Hause!

Itthon nem voltam túl aktív, punnyadtam, blogokat meg Svejket olvastam (most kezdtem neki tegnap), aztán eljátszadoztam egy kicsit a vStream designjával és végül megállapodtam a fehér háttér + fekete vonalak + piros betűk összeállításnál… szerintem egész jó, csak még a működőhöz semmi köze nincs =).

Amúgy a mai nappal megkaptuk a faktot tartó tanárok listáját és egyszerre minden tanulástól elment a kedvem… szörnyű. Aki összeállította azt a listát, elég kemény intézeti nevelést érdemel, annyi szent…

De ez még egy dolog amin nem érdemes bosszankodni, úgyse változik…

A mai nap számai: Ensiferum – Finnish Medley, Europe – Long Time Coming és Twisted Sister – I Wanna Rock. Elég nagy változások a múlkorihoz képest.

Viszont már rágják a fülem hogy húzzak a géptől, úgyhogy mai egyetlen postomat (hétvégén lesz több is) ezennel ünnepélyesen befejezem.


Nincs cím

Egyszerűen nem tudtam kitalálni ennek a postnak semmi értelmes címet úgyhogy maradt ez.

A mai nap elég érdekesen telt. Kb délelőtt 10ig tudtam melózni (fél9től), mivel aztán se szó se beszéd kikapcsolt a net (mellesleg a TV is, de az nem zavart annyira), ennyit rólatok, kedves UPC. Persze közben ment a Winamp maxon, dolgoztam offline meg megoldottam a következő versenyfordulót, de így oda volt a hatékony akció.

Délután négyig mindenfélével elfoglaltam magam, többek között (mint már írtam) offline írtam az oldalakat a vWrite-ba, ebédeltem, könyvtárba mentem (biztos örültek (nem épp) csendes köhögésemnek), olvastam a Kalevalát (hogy ez milyen egy nehéz meló! alig lehet felfogni az értelmét, olyan nyakatekerten van körülírva minden), filóztam, álmodoztam meg szidtam a telómat (ugyanis – csak hogy teljessé tegye a kommunikáció csődjét – nem volt hajlandó semmiféle hangot továbbítani az én oldalamról, azaz én hallottam, de engem nem hallottak), meg néhány sokkal mindennaposabb dolog. Megjegyzendő, hogy e bekezdésnek közel fele zárójelek közé íródott =).

Négy körül visszaállt a rend, gyorsan nekiálltam a vWrite-ot befejezni, így a keresésen és az admin szekción kívül minden működik már. Nemsokára kész lesz. Aztán alkotok még hozzá néhány színesebb layoutot is, mert sokaknak ez túl szürke (nekem tetszik).

A mai nap három legnagyobb slágerzenéje a Rage – Soul Survivor, a Blue Öyster Cult – Burnin’ For You, a Metallica – The Unforgiven és a tegnap óta játszott Bon Jovi – It’s My Life. Hogy ez már négy? Hoppá…

A rádióm persze ment volna ha lett volna net, amióta van, azóta megy is =).

Valszeg a vWrite után a következő a vStream lesz, egy PHP+Flash podcast progi, nem hiszem hogy bonyolult lenne, hisz a Rock the World-ben már van zenegépem (ahhoz a segítséget anno az SWF.hu segítőkész embereinek köszönhettem), nem kell rajta sokat átdolgozni majd (remélem). De hogy színvonalasra megcsinálom, az ezer százalék.

Még mindig zene, hogy véletlenül meghallottam a Nighwish Phantom of the Opera számát, és kapásból felismertem a musical/opera/whatever zenéjét (idén láttuk a pesti Madách színházban osztálykeretek között), nagyon jó feldolgozást csináltak Tarjáék.

Na, mára ennyi, talán még később jön egy angol post, de lehet hogy nem…