Tag: magyar

Starbucks Sumatra Aceh

Rég vettem ezt a kávét, igazság szerint az utolsó adagot iszom belőle nagyjából, de most hogy már otthon is van Starbucks, gondoltam jól jön, ha írok erről a kávéról. Májusban jelent meg a Starbucksban két új Sumatra kávé, majd utána két héttel még kettő. Eddig próbáltam közülük a Mandhelinget, most pedig az Aceh került sorra.

Az Acehet úgy hirdették, hogy gyengéden savas, kicsit kakaós és ribizlis íze van. Nem tudom, hogy egyet tudok-e érteni minden ponttal, de a gyengéden savassal igen. A frissen őrölt kávé nagyon kellemesen savas, vagy inkább savanykás, de csak azért mondom így, mert nem tudok jobb szót erre az íz-érzésre.

Az illata és az íze is egyszerűen finom. A testességét viszont rosszul írták a csomagra, ott ugyanis az áll, hogy “extra bold”, amit magyarul “testes”-nek írnak. Viszont valójában annyira nem testes. Egy Italian Roast vagy egy Sumatra (további jelzők nélkül) sokkal erősebb ízű. Viszont az is igaz, hogy a közepeseknél meg erősebb… Finom és (nekem) könnyed kávé.

A lényeg, hogy ha még meg lehet találni valahol (ugyanis “limited edition” volt), akkor érdemes kipróbálni.


Motiváció

Na az nincs, pedig már neki kell állnom könyvelést tanulni. Holnap zh lesz belőle, szerencsére csak három fejezet, úgyhogy boldogulni fogok – feltéve, hogy sikerül nekiállnom. (Már előre látom ahogy szüleim aggódva köszönnek rám msnen, hogy ugyan miért nem tanulok.)

Hogy mi történt az elmúlt pár napban: megvolt a klub kétnapos minifesztje, ami annyiból állt, hogy az összes zenekar előadott két-három számot. Mi kettőt. Majd ha lesz valami kép vagy videó, és lesz remélhetőleg mert készült, elérhetővé fogom tenni.

Meg volt sörözős-meccsnézős este is, ha már elkezdődött a focivébé, magamat meghazudtolva néztem végig több meccset is. Meglepve tapasztalom, hogy valamiért érdekel.

Volt tegnap matek zh is, elég nevetséges, negyven percet adott rá a tanár, a két vietnami lány kész volt nagyjából tíz alatt, nekem azért kellett húsz is.

Egyébként meleg van, kellemesen, esik az eső, sokat, úgyhogy elég párás, de Tokióhoz képest nudli. Otthonos.

A szombati futás kivételével mentem kondiba és futni is ahogy “szoktam”, a maradék időben pedig nagyjából csak Stargate SG-1-et néztem, már a harmadik évadnál tartok. Teljesen valós veszély, hogy ez után megint egy jó hétig nem írok semmit, remélem tévedek.


Két év

Megkésve bár (kemény négy nappal), de megemlékezek róla, hogy mostanában két éve, hogy regisztráltam a plörkre. Egész pontosan 2008 június 5-én írtam az első plörköt, az ottani statisztikák szerint. Azóta plörköt majd’ ötezret, hozzászólást meg tizenötezret írtam. Szép nagy számok, bár ha belegondolok, hogy amikor egyetemre fölkerültem Pestre mi zajlott a plörkön, annyira már nem is meglepő.

Tehát már lassan két éve lényegében folyamatosan írom oda az olyan apróbb részleteket, amikről blogposztot azért nem akarnék írni. Vicces is lenne minden nap egy jóreggelt és egy jóestét bejegyzés, közben még néhány megyekkajálni és néztemegyújepizódot változattal – dehát ez lenne a mikroblogok lényege.

Idén áprilisban, amikor nem volt netem, a mobilos változatát is volt szerencsém kipróbálni, és működik nagyjából rendben, legalábbis akkor működött, bár az én telefonomról képet feltölteni mondjuk nem lehetett. Azóta is előfordul alkalmanként, hogy ha nagyon nincs semmi jobb dolgom, mobilról benézek, de elég nehéz áttekinteni, plusz nyűgös görgetni, úgyhogy inkább csak ha írnivaló van.

Írnivaló pedig általában akad, akármi van.


Japán dolgok

Hétfőn próba után az egyik senpai csak úgy a kezembe nyomott egy getát, egy japán fapapucsot, hogy neszenekem használjam egészséggel. Úgyhogy tegnap este ki is próbáltam, és hát… Maradjunk annyiban, hogy nem a legkényelmesebb viselet. Nyilván nőknek könnyű megszokni, mert ők amúgy is képesek egyébként járásra alkalmatlan lábbelikben úgy rohangálni, hogy csak nézek… Tehát először is, nehéz benne járni. Különösen lépcsőzni. Másodszor, a szíja a mostanában trendi lábujjak között átmenős fajta, és mivel középen van (nagy logikával) rögzítve, tör. Egyébként poén, mert getában már egy fejjel vagyok magasabb mindenkinél.

A másik egy mentolos cukorka, vagy nem is tudom igazából mi, a Mintia Dry hard. Lehetne akár die hard is… A mentol része nem erős, semmi különös. Nem is értettem, miért mondta mzs/x senpai, hogy ébren tart – nem szúrtam ki a csomagoláson, hogy koffeintartalmú. Úgyhogy tegnap este tíz körül amikor végetért a koncert (amiről majd később bővebben) bekaptam egyet (egy apró szemet), és csodálkoztam, hogy nem bírtam elaludni a vonaton hazafelé. De ez még semmi – még akkor is ébren tartott, amikor négy órával később aludni mentem volna. Ennyire egy dupla eszpresszó sem tud megütni… Frissebb nem leszek tőle, de aludni nem tudok.


Morc

Először is, volt ma egy órám. Szombaton. Nem lenne ez különösebben gond, ha azt mondják, hogy elmaradt egyszer, be kell pótolni. Vagy valami hasonló. De se szó, se beszéd közlik emailben, hogy ott kell lenni. Meg a kurva anyátok. Ráadásul még ha valami új lett volna, de nem. Beraktak egy előadást az egyetemi könyvtárról szombatra, az egyetemi könyvtárról, amiről legalább egyszer ha nem kétszer volt eddig előadás/orientáció. És a manusz még komolyan is vette, hogy az az ötven ember a háromszázból síri csöndben hallgassa és jegyzeteljen. A kollektív tudás így is győzött. (Magyarul tizen csak sikerült összehoznunk a válaszokat az óra végi kérdéseire.) Gondoltam megkérdezem, hogy szolgál a kedves édesanyja egészsége, de nem hiszem, hogy értette volna.

A másik, hogy nem lehet normális marhahúst kapni. pörköltet akartam ma csinálni, de a Beishiában csak yakinikuhoz felvagdalt marha volt, a szomszéd hentesnél meg hétezer (!) (!!!) jent kérnek el egy olyan darab marhahúsért, ami a Hanamasában ötszáz jen lett volna. Azért néha tényleg hiányzik Tokió. Így nem éppen pörkölt lesz belőle, de ehető (remélem). Soknak mindenképp sok.

Ennyi a dühöngésből, a többi már jobb lesz.


Aludni

Ugyan minek. Viccelek természetesen, ma egész hamar ágyba kerülök, holnap is lesz lehetőségem kellemeseket aludni fergetegesen izgalmas óráimon, délutánra meg nincs más, csak tanulni a gitár részt a Jackson 5 számhoz – elég gyorsan kell elég nehéz ritmust játszani, de menni fog. Még ha egész hétvégén mást se fogok csinálni.

Ma elkezdtem a Stargate SG-1-et nézni, eddig nagyon tetszik, aztán majd ha eleget láttam belőle, írok is róla véleményt. Tíz évadnyi, úgyhogy ez elég tág időhatárokat szab. Főleg, hogy most a Savers ihletésére elkezdtem letölteni a negyedik Digimon évadot is (Frontier), amit eddig nem láttam, csak néhány részt németül, meg a filmeket. Őszintén remélem, hogy nem angol szinkronos lesz, bár ahogy nézem a Digimonos felhozatalt, azzal is beérem. Ahhoz képest, hogy “mindenki ismeri” kaliberű dologról van szó, alig van néhány feltöltő a torrenteknél, úgyhogy mindenhol ott kell maradnom visszaosztani.

Lényeg a lényeg, mostantól a marketing-kockázat-könyvelés trión kívül tanulni semmire nem kell majd, dolgozni is csak a japánnal. Előbbiekre viszont (marketingre és kockázattanra) el kell olvasni egy-egy könyvet és tanulni se árt (könyvelés). Sajnos arra (még mindig) képtelen vagyok, hogy a vizsgák fenyegetése nélkül egyáltalán nekiálljak tanulni.


A meg minden rész

Tegnap délután próba előtt tíz perccel rámcsörgött egy haver, hogy beugrana hozzánk csak úgy meglepetésből, bár nekem már nem meglepetés, szori. Végül ide is ért, kiderült, hogy itt hagyja az ösztöndíjat és meg Ausztráliába egyetemre. Ebben az a vicces, hogy igen közeli viszonyban van azzal a csajjal az ösztöndíjunkról aki ugyanide jött egyetemre. Mentünk kajálni, aztán le a tópartra, a helyeket én mondtam, mert egyikőjük döntésképtelenebb, mint a másik. Tudok ott egy jó helyet, ahol nagyon szeretek tanulni. Közel is van, tóparton is van, csöndes is, nappal napfényes, éjjel sötét, nagyjából tökéletes. Hagytam nekik egy kis magányt, összehoztam egy gáz tóparti haikut, de mire visszaértem már kézenfogva üldögéltek (eddig szigorúan testvérként hivatkoztak egymásra…), úgyhogy inkább hazajöttem és eldőltem aludni. Én még a csajt nem láttam úgy ragyogni, ahogy ma…

A lényeg, hogy más ilyen boldogságának jó örülni, de már a magaménak örülnék inkább. Már nem nyugszok, a tűzijáték-szezonra kell egy társ.


Amúgy semmi

Hétfőn fölkeltem reggel, betoltam a zabkása reggelimet és mentem kondiba. Aztán futni. Ez utóbbiba majd’ belehaltam. Nem a futás része volt a nehéz, legalábbis nem ott és úgy fájt ahogy számítottam. Mintha arra a félórára folyamatos görcsbe állt volna minden hasizmom. Meg is lepődtem, hogy se utána, se ma nem volt semmi izomlázam vagy hasonló. Úgyhogy holnap megyek megint kondiba, mert az kell.

Megvolt tegnap az első próba is. A Play that funky music megy jól, lassan a dalszöveget is megtanulom, az I want you back még nehéz. A gitárral szerencsére csak ritmust kell játszanom, előny, de csak azt se egyszerű eltalálni. Holnap délutáni program gyakorolni. Ma nem volt rá keretem, hatkor amikor hazaértem nem volt lelkesedésem nekiállni, inkább megnéztem a második Evangelion filmet, és ennyivel nagyjából le is van tudva a mai nap. Ja, még befejeztem a Hustle első évadát is.


Meglepetés

Tegnap meglepett egy japán. Már ez a tény is meglepő, mert elég ritkán történik ilyesmi. Megkockáztatom, hogy az utolsó meglepetésem az volt, amikor tavaly egy bulin először találkoztam a Gaidai rezidens punkjával (Daizo rocks).

A mese azzal kezdődik, hogy az utóbbi időben a túl hosszúra nyúlt szingli pályafutásaom lezárása érdekében elkezdtem vadászni. És ez láthatóan feltűnt a prédának is (még jó), mivel tegnap amikor összefutottam egy barátnőjével a folyosón, teljesen spontán nekem szegezte a kérdést, hogy bejön-e az illető.

Ennyi volt a meglepetés. Egy japán ilyen nyílegyenesen és közvetlenül rákérdezzen valamire, ahelyett, hogy negyvenkét rétegnyi utaláson és körülíráson át fejezze ki magát, ez teljesen ledöbbentett. Főleg, hogy lány volt. Tehát ilyet is tudnak.


Fájdalmak

Tegnap tesin megvolt az erőnlét-felmérés első fele, ami azt jelenti, hogy dobtunk kézilabdát (melegítésképpen dobtam vagy harminc métert, élesben erre csak huszat), ugrottunk helyből távol (kettőharminc), futottunk ötven méteres sprintet (7.1 másodperc) és futottunk ezerötszázat (hét perc harminc). Lassú és gyenge vagyok, tudom, nem kell mondani. Különösen azért vicces ez, mert ugyan tegnap semmi bajom nem volt, de ma mindenhol fájok, egy tüsszögésbe vagy köhögésbe majd’ belehalok. Érdekes. Gondolom a futás tehet róla, ez esetben rendszeresítem.

Este csináltunk bulit is, szólt a she az ipodomról, lett is belőle egy rahedli lejátszás a last.fm-re. Hajnal háromig ment a móka, aztán mindenki hazatért. Nem tudom hogy sikerült, de a következő már az, hogy reggel kilenc előtt nem sokkal ébredek, hogy ideje lenne akkor zuhanyozni. Aztán aludtam tovább tizenegyig, és változatlanul felháborítónak tartom, hogy öt sör után nekem még másnap este tízkor is másnaposnak kell éreznem magam. Oké, hogy másnap-másnap, de. Nem tudom, hogy én vagyok-e a gyenge vagy tényleg a sörrel nem stimmel valami.

Meg egész délután gitároztam, úgyhogy az ujjaim is érzik a fém húrokat. Ráadásul nem is egyszerű, mert ugyan három hang az egész dal, de hogy hogy következnek egymás után, azt még nem igazán vágom. Elég véletlenszerűnek tűnik…