Tag: magyar

Nyár

May 17, 2010
valeblog
0 Comment

Május közepén ez furcsa, de már itt van. Reggel fölébredtem egy légkalapácsra, majd még kétszer, de ma is, mint tegnap, sikerült ugyanabba az álomba visszaaludnom. Meg mentem venni köhögéscsillapítot és tejet. Meleg van, nyáriasan, gondoltam. Szólt a fülembe a 少女S, dúdolva tekertem a gyógyszertárig. Megcsapott egy illat, egy olyan, amit kilenc hónapja és négy napja nem éreztem: egy tó nyári illatát. Akkor ugye a Balaton volt, most a Lantok tava (琵琶湖), nagyjából tízezer kilométerre onnan. Ilyen napszemüveg pedig kell. (*Fealasy rajza)

Atleast it's summer

(Nem) nagy utazás…

May 15, 2010
valeblog
0 Comment

Ma reggel korán keltem, megreggeliztem, bringára majd vonatra pattantam Toyokawa felé. Ez mint kiderült, nem Nagoya egy kerülete, ahogy gondoltam, hanem valami távoli elővárosa, úgyhogy sikeresen vonatoztam vagy 160 kilométert egy filmért. (Megérte.) A maibarai átszállásnál összefutottam az információs társadalom tanárommal (nagyon figyelnem kell, hogy megértsem), akivel így muszáj volt az elkövetkező fél órát végigbeszélgetnem. Vicces, amilyen meggyőződéssel állítja, hogy amerikát zsidó összeesküvők irányítják és hasonlók.

A filmre épphogy odaértem, mert sikeresen eltévedtem, de sikerült.

Utána ebéd címszó alatt kávé, onigiri és egy Mars szelet, majd vonatozás Nagoyáig. Ott a KEM eddigi legdurvább próbatételén kellett átmennem, mert a srác igen erősen kétségbe vonta, hogy valóban az előző állomásról érkeztem-e, és le kellett neki írnom egy épületet, ahol soha nem jártam. Szerencsére az rémlett, hogy melyik oldalon nyílt a vonat ajtaja, úgyhogy megúsztam.

Nagoyában úgy volt, hogy találkozunk néhányan, de végül is nem jött össze, mert bár majd’ három órát sétálgattam és vártam rájuk, nem voltak képesek elszabadulni a fürdőből, ahova mentek, úgyhogy inkább hazajöttem. Előbb vettem négy kötet mangát, a film után gondolom nem nehéz kitalálni, hogy a Suzumiya manga 7-11. részei.

Pörög

May 15, 2010
valeblog
0 Comment

Gyors nagyon, mire észbe kapok, már egy hete köhögök. Bár múlna már!

A blogot hanyagoltam, mert vagy nem volt miről írni, vagy volt jobb dolgom is. Elég sokat szórakoztam a virtuális géppel, de végül is szembesültem vele, hogy ezen a laptopomon virtuális gépen az életben nem fog normális sebességgel futni még egy olyan régi játék se, mint a Warcraft. (Mennyi most, hét éves?) Bár ez eszembe juttatta, lehet telepítenem kéne a Starcraftot, úgyis remélhetőleg megjelenik idén a második, ideje edzeni. De a Fireworks megy, nekem meg Windows alatt csak az, a Warcraft és a böngészők (teszteléshez) kellenek.

A gitárral is haladok, skálá(ka)t tanulok. Igazából csak egyet, mert a többin csak végigjátszottam, de nagyon érdekes volt. Találtam egy király weboldalt, ahol sorban lehet kérni a skálákat, mielőtt megtaláltam, magamnak akartam megírni, de így tényleg egyszerűbb. Poén, ahogy végigjátszottam a japán skálát és meglepve hallottam, ahogy teljesen koto-hangzású lett a gitárom.

Aztán egy tweet nyomán felfedeztem, hogy készült egy Suzumiya film idén, és én nem is tudtam róla, úgyhogy holnap reggel korán kelek, megyek Nagoyába és megnézem délelőtti matinéban (máshol már nem játsszák). Az Eltűnés története, amit még nem olvastam, úgyhogy új lesz. Aztán meg majd kiderül.

Tartalmas

May 13, 2010
valeblog
0 Comment

Mára is kijutott a jóból. Reggel fölkeltem, úgy valamikor, nem rémlik, mikor, aztán az első angolig semmit nem csináltam, csak megnéztem az első két részt a K-on! nevű középiskolás-csajos-zenekaros animéből, jó. Aztán most vacsorához meg még kettőt, de közben eltelt a nap.

És nem mondom, hogy üresen.

A beszélgetős angolon bejött végre a kívánságom, hogy kivételesen ne egy állandóan japánosan hümmögő (nagyon idegesítő ez a szokásuk, ha angolul próbálnak beszélni, japán nyelv mellett természetes) sráccal hanem egy lánnyal (ez esetben a hümmögés se érdekel), úgyhogy legalább az óra fele kellemesen telt. Sokkal szívesebben beszélgetek angolul egy angolul bájosan nem tudó japán lánnyal mint egy angolul fárasztóan nem tudó sráccal. A két mondat ugyanaz lett?

A nap poénja az volt, amikor a két angol között odajött hozzám egy srác, hogy vagyok-e már zenekarban (a klubon belül egy ember max három zenekarban lehet benne), és hogy nem akarnék-e az énekesük lenni. Én. Énekes. (Döbbent arckifejezésem elképzelendő.) Udvariasan megkérdeztem, hogy ezt komolyan gondolják-e (igen) és hogy hallottak-e vasárnap a karaokéban (nem). Punkzenekar, főleg nyugati dalokkal, meg amúgy is, persze hogy vállaltam.

Hazaérve pedig valami hirtelen ihletésből (miközben ebéd címszó alatt elfogyott a tegnapelőtti csilisbab maradéka) telepítettem a VirtualBox nevű virtuális gép programot, amikor meg este mentem kenyeret venni (a tejet persze elfelejtettem) már a Windows 7 települt (MSDN, ELTE, satöbbi) rá, megy is meglepően gyorsan, még ha mellette a linuxot rendesen használom is. (Értsd fut böngésző, zenelejátszó, torrentkliens, csevegőprogram, levelező.) Majd kipróbálom rajta a játékokat és a Fireworks-Flash kombót is, optimista vagyok.

Örömök

May 11, 2010
valeblog
0 Comment

A suli is végetér egyszer, sajnos ma ez fél hat volt, ami egy rövid bevásárló-kitérővel azt jelentette, hogy hat is elmúlt, mire hazaértem – de legalább jutott mindenből. Esőből, mert ma (is) esik (és természetesen esernyő nélkül indultam suliba). Az első hiányzásból, mert ugyan nem így terveztem, de reggel késve is keltem (szentbeszédeket utikalauzosan kezelve az öltözőbe) és mellé olyan szinten köhögtem, folyt az orrom és szenvedtem, hogy nem halasztgattam tovább és elmentem gyógyszereket venni. Végül csak köptetőt, orrsprét meg c-vitamint szereztem, meg egy onigirit, ekkor fél út körül benéztem az előadóba, ahol éppen kattintásról kattintásra elemezte valami hölgy, hogy hogy kell emailhez valamit csatolni, úgyhogy inkább hazajöttem reggelizni. Aztán persze kiderült, hogy az eddigiekkel ellentétben volt jelenléti ív és házi is. Just my luck.

De legalább nem fulladtam meg egész nap a köhögéstől se a taknyomtól, bár felhőtlennek se lehetett nevezni – se az egészségem, se az időjárást, mert ma (is) es… ja, hogy ez már volt. Szóval túléltem, hazaértem és jobb nem lévén egy pohár c-vitamin-bomba után nekiálltam gitározni, Fear of the Darkot tanultam és meglepően jól ment (persze a szóló esélytelen, de ez várható is volt), aztán még Nirvanakat (Come as you are, Smells like teen spirit, most ugrott be, hogy Lake of fire-t is akartam, de már nem állok neki), amik szintén sikerélményt hoztak, aztán levezetésnek még a dallamok, amiket klasszikuson tanultam (Örömóda, Oh Susanna (ezt harmonikán is), Volgai hajós, Katyusa Ellopták az oroszok a tankot, Jingle bells…) és jó hangulatban álltam neki punnyadni… Azóta is…

Ami elveszett és ami megtaláltatott

May 11, 2010
valeblog
0 Comment

Sajnos a kettő nem ugyanaz, bár a metszetük sem üres halmaz. Most jött megint az ihlet, írtam is volna a megszokott kis szöveges file-ba az emlékeztetőt, hogy még milyen podcastet kell majd feltétlen csinálni, ha egyszer kész lesz a blog, amikor feltűnt, hogy nincs ott az a file. Valakinek talán még rémlik, hogy a múltkor egy alsóbb szinten elsütött rm -r belefutott a dokumentumok mappámba és i betűig mindent kitörölt. Sajnos láthatóan ennek a file-nak a neve csak “cast” volt és nem “podcast”, úgyhogy ő is áldozatul esett – ami viszont akkor nem tűnt föl. Most meg, miután ki tudja hány képet, dokumentumot, satöbbit írtam-mentettem, már csak reménykedtem, hogy vissza tudom állítani. Linux alól az ntfsundelete és a TestDisk programokat próbáltam, de hiába hogy a majd’ fél éve törölt mp3-ak még ott leskelődnek az asvára és bajtársaikra várva, ez a pár kilobájtnyi drága adat elveszett. Windows alól (szigorúan csökkentett módban, máshogy el se indul igazán) a GetDataBacket próbáltam, szintén sikertelenül. Fel kell hát adnom, és próbálom majd emlékezetből visszaépíteni a file-t, jelen esetben legalább egy másolattal Wendy-n.

A fenébe.

Ja, ami meglett, az meg a svájci bicskám, amit nagyon hiányoltam, mert költözéskor sikeresen a nyugati aprópénzes zacskóba dugtam, és nem jutott eddig eszembe ott keresni. Ennek azért örülök.

Házit írni

May 10, 2010
valeblog
0 Comment

A mostani időszakban a következők valamelyike: vagy JLC-őszi színvonalú japán nyelvi feladatokat megoldani, esetleg “fogalmazást” írni hasonló színvonalon vagy egy fogalmazásba a javításokat átvezetni, vagy könyvelés gyakorlás címszó alatt megadott számokat megadott formátumban megadott cellákba beírni, de még a legszívósabb is csak annyi, hogy egy pdf-fileból kimásolni a szöveget és az ott látható módon megformázni.

A japános fajta igazából nem tud érdekelni, mert hiába harangozta (így belelátva a dologba igen nagy arccal) a tanárnő, hogy milyen szörnyű nehéz is ez a kurzus, nem az. Persze majd amikor minden más tárgyból is jönnek a tesztek (a marketingtől vagy a könyveléstől, hiába tudom miről van szó azért rámjön a csuklás), nyilván ő is bekeményít és nyolcszáz karakter helyett háromezret kell neki írni holnaputánra, mert ez ugye egyetem és akkor lehetünk “jófejek”. Ami viszont itt (is) bosszant, amikor totál nem értik meg a (szerintem) teljesen értelmes japán mondataimat, és/vagy teljesen más jelentésűekre cserélik le az én gondosan kiszótárazott szavaimat – okát nem tudom, de hagyom a fenébe, kijavítom ahogy írja, tudván hogy szóban vagy írásban legközelebb is inkább “シリーズ”-nek mint “ドラマ”-nak fogom nevezni a Firefly-t. Csak. (Bár ha tud valaki olyan szót az ilyen sorozatra ami nem jelent szappanoperát egyben…)

A pdf-word házit meg mihelyt megláttam mentem pdf-szerkesztőt keresni, de nem találtam olyat, amivel gyorsan, egyszerűen és kényelmesen tudom kitörölni a kommenteket a dokumentumból. Marad a jódiák-módszer.

A droidok

May 10, 2010
valeblog
0 Comment

És most nem a Firefox klasszikus about:robots oldaláról és/vagy világhíres sci-fi filmekből is ismert “Gort! Klaatu barada nikto!” parancsról van szó. Csak a fejlesztőkről. Egy pár napja akadtam egy tényleg apró és valószínűleg jelentéktelen hibába az iGoogle időjárásos paneljának apijában, amit terveztem jelezni a fejlesztők felé. Csak az a probléma, hogy mint a linuxszal kapcsolatban korábban is tapasztaltam, a nagy nyíltság addig terjed, amíg az ember könnyebben ír C-ben programot, mint kommunikál más emberi lényekkel az (elvileg) anyanyelvén, és tagja minden lehetséges levelezőcsoportnak. Namost egy dátumkijelzési hiba kedvéért én eddig lehet, nem mennék el. Úgyhogy hiába áldoztam rá majd’ egy órát, hogy megtaláljam a releváns helyet az ilyen bejelentésekre, mert azért feltételezhető, hogy egy publikus programban a hibák egy (jó) részét a hétköznapi felhasználók és nem a fentebb említett fejlesztői gárda fedezi fel, így talán van bejelentőoldal, de nincs. Végül a legjobbnak tűnő segítségnyújtós fórumon szántam rá egy bejegyzést, mire egy minden bizonnyal magát végtelenül segítőkésznek érző személy küldött két linket, az egyik ugyanarra a fórumra, a másik pedig a fentebb említett levlistákra, hogy ott jelezzem. Mondom, itt vagyok, jelzem.

A gond itt igazából az, hogy az internetes kommunikációban általában két esély van: vagy végtelenül udvariasan, vagy a legalpáribb stílusban közlik veled, hogy hülye vagy, mert rossz helyen, rosszat vagy rosszul kérdeztél. Annyival jobban is lehetne ezt. No offense.

Még mindig

May 9, 2010
valeblog
0 Comment

Ma ismét eljátszottam, hogy reggel kilenckor kinyomtam a telefonomat, bár ezúttal még csak arra se vettem a fáradtságot, hogy elindítsak valami zenét a gépen, csak visszadőltem, hogy utána kettőkor végleg fölébredjek. Ezzel elrepült még egy nap, mert fél öttől a zenekaros klubbal lesz valami összejövetel, ami meg már csak két óra, ergo nem sok mindenre lenne időm, még ha késztetésem lenne is (példának okáért a könyvelés vagy a japán házi). Még szerencse, hogy három (jelen esetben négy) napos a hétvégém, mert így kisebb erőbefektetés mellett holnap még meg tudom csinálni mindet.

Ebben a két órában legalább lesz időm enni valamit, bár hogy mit még nem találtam ki, meg olvasgatni a Readerben összegyűlt hihetetlen mennyiségű… tartalmat. Meg próbálom helyrehozni a szervezetemet, veszek gyümölcsleveket és egy citrusfacsarót is és ezerrel pumpálom majd magamba a vitaminokat, mert az kell. Ebbe jobban belegondolva, a “reggeli” is eldőlt: zabkása, mert abban sok az energia. Mihelyt meggyógyulok meg lépek be klubokba, ha jól sejtem, az egyik a pingpong lesz, a másik meg a focikör, ami szerdánként van. Nameg a zenekaros dolog, amiről feljebb volt szó.

Valamint kíváncsi leszek, el tudom-e majd viselni a nyarat a rasztával vagy eléri a vége…

Ajjajjaj

May 8, 2010
valeblog
0 Comment

Nem Quimby, inkább Kowalsky most, ha már zenénél tartunk. Tegnap este megcsináltam a pizzákat, jók (ehetők) lettek, közben Roberto csinált piña coladát, jó sokat. Volt egy “kisebb baleset” is (bár én nagyjából végzetesnek érzékelem), mivel egy félrenyúlás következtében elfogyott kvázi az összes pirospaprikám. Adományokat elfogadok.

Aztán éjfél körül mentünk karaokéba, biciklivel, de már út közben éreztem, hogy kicsit túl hideg a menetszél. A helyszínen már kezdett kaparni a torkom, a végén már sajgott a fejem és köhögtem. Tehát sikeresen megfáztam, ma egész nap ki se bújtam az ágyból, vagy legalábbis amennyire megtehettem. Amikor meg életre akartam pofozni magam, egy jófajta forró fürdővel, majdnem belehaltam. Túlzok természetesen, de ahogy egy jó negyed óra pácolódás után feltápászkodtam, még hogy gyorsan hűvös vízzel lehűtöttem magam is, ahogy föltápászkodtam és kimásztam a kádból, realizálódott bennem a három lehetőségem: vagy leheveredek azonnali hatállyal, vagy előbb hányok és utána ájulok el, vagy előbb elájulok és utána belefulladok a hányásomba. Nyilván az elsőt választottam. Utána még próbáltam lámpázni a homlokom, de nem éreztem különösebb hatását.

Este még grillezünk a hátsó udvaron…