Tag: zene

Vidám magyarok

Egy hete futottam bele egy egyetemi alsóbbéves volt klubtársam kérdőívébe, amit elvileg majd a szakdolgozatához fog használni. Van benne egy olyan kérdés, hogy “Melyik az a dal/előadó, amit soha nem tudnál elfelejteni?” Először dalban gondolkodtam, de nem tudtam eldönteni, hogy mi is lenne erre a megtisztelő címre méltó.

Úgyhogy megnéztem, miket szívecskéztem be az évek során last.fm-en, és megdöbbenve láttam, hogy az utolsó oldalon (vagyis a legrégebbiek között) van egy Beatrice szám, a Vidám Magyarok. Gimis barátaim nagy Beatrice rajongók (voltak), de én nem igazán voltam oda érte. El nem tudtam képzelni, hogy került mégis egy számuk a kedvenceim közé. (Na jó, elképzelni el tudtam, ahogy igencsak illuminált állapotban benyomom a “kedvenc” gombot.)

Rá is kerestem tecsőn, hogy mi is ez, és megértettem, hogy mit keres ott. Pont akkor este hazafuvaroztam a producerünket, ami egy jó egy órás kocsikázás volt, és visszafelé (immár egyedül) benyomtam a telefonomon (hiszen munkaidőben nem tudtam belehallgatni). Mondanom sem kell, két perc múlva már teli torokból üvöltöttem a kórust a kocsiban.


Metálszív

Tudni kell, hogy nem vagyok az a fanatikus Ossian rajongó, de ettől függetlenül jópár albumuk ott figyel a gyűjteményemben már vagy tíz éve. Az “Ezer dal, száz csillag” című számról mindig is tudtam, hogy a rock és metál nagy alakjaival van tele (elég egyértelmű, amikor úgy kezdődik, hogy “füst a víz felett”), de eddig nem vettem a fáradságot, hogy végignézzem egyesével, mi micsoda. Eddig.


Dig it?

I found Heaven & Earth’s 2013 album Dig by accident, but I still decided to give it a try. The band is a group of rock lovers, who’ve set the goal of bringing the ’80s rock sound to the people of the 2010s. That they sure manage to do.

Heaven & Earth - Dig


戦利品

この前コミケ86行って、いろいろ買ってきちゃった。元々は艦これ系の缶バッジだけ買っとこうと思ったけど、最終日にまた行くことになって音楽もけっこう買った。春のM3でも同人音楽けっこう買ってきたけど、長期的に印象に残るものはあまりなかった。ここ一週間戦利品を整理してきたんだけど、今回はあたりが多かったっぽい。


Transatlantic – Kaleidoscope

I don’t know for sure where I first heard about Transatlantic. It was either on Portnoy’s twitter, or in relation to Neal Morse’s departure from Spock’s Beard. Either way, considering I was familiar from the collaboration of the two from Morse’s solo Christian rock albums, I kinda knew what to expect.

Transatlantic - Kaleidoscope


Distant Satellites

One certain song is the reason I care about Anathema at all: Pulled Under from their album A Natural Disaster. In general the band’s music isn’t something I could listen to for extended periods. It’s what I call “sad music” (for lack of a better term) – it’s great for evenings spent thinking about life, the universe and everything (and I can totally imagine it as the OST of some drama movie).

Anathema - Distant Satellites


The Mountain

At first I had no idea what was I supposed to think about Haken’s The Mountain. It was mostly slow, just way too slow even for a progressive rock album. Then I realized where the trick was: just consider it avant-garde.

Haken - The Mountain


Syd Arthur – Sound Mirror

After the letdown that IQ was, I didn’t have high expectations for Syd Arthur. And then Sound Mirror blew me away with the first notes and it didn’t get any worse later on.

Syd Arthur - Sound Mirror


IQ

The name of the band itself gave a very pretentious impression. “This is intelligent music!” Well, there is some depth to it, I must give them that, but I still couldn’t grow to like it.

IQ - The Road Of Bones


A clown in Roppongi

I only found out about Slipknot’s percussionist Clown coming to Tokyo on “an emergency visit to Japan”. I figure he had to come to sort out some details about their November Knotfest in Makuhari (an event I’ll be very sure to attend). There was a “talk show” with him in Roppongi this night, but it was quite the letdown.

Clown in Roppongi