Egy, amikor sötétedés körül-után valamiért még úton vagyok, teszem azt biciklizek, kocsmázok vagy valami hasonló jóság, akkor mindig feltűnik, hogy a kocsik fényszórója mennyire vakít. Különösen problémás ez, amikor biciklizek, mert konkrétan nem látom az utat, annyira a szemembe tűznek. Azt nem tudom, hogy ez azért van, mert itt mások a szabályok, és magasabbra lehet állítani a fényszórót, vagy csak egyszerűen nem tudnak vezetni normálisan (mert amúgy nem tudnak), és akkor is felkapcsolják a reflektort, ha van szembeforgalom. Például amikor Nagahama felé tekertem, hazafelé konkrétan tök sötétben is napszemüvegben jöttem, mert még mindig többet láttam úgy, mintha közvetlenül vakítottak volna.

Kettő, mindig meglep, hogy milyen könnyen befolyásolható vagyok. Nem feltétlenül arról van szó, hogy a nézeteim változnak könnyen, bár nyilván az is, hanem az, hogy például a zene, amit épp hallgatok, mennyire befolyásolja a hangulatomat és az ingereimet. Például határozottan emlékszem, ahogy egyszer futás közben megszólalt a Blind Guardian Halloween című száma, és miközben szólt, egyszercsak rámtört, hogy én pedig sütőtököt akarok enni. Pedig nem is igazán szeretem. Volt hasonló, amikor egy sörözésről szóló szám ment (nem tudom már, hogy Korpiklaani vagy Ossian volt), akkor pedig egy jó barna Guinnesshez jött meg a kedvem.

A probléma csupán annyi, hogy a Taras nevű kis nagy tájfun miatt nehéz ügy kimozdulni. Az egy dolog, hogy futni nem tudok menni, mert valószínűleg felkapna a szél a futópályáról, hanem még ha csak boltba akarok is elmenni, az is azt jelenti, hogy akárhogy beöltözök esernyő-esőkabát vagy épp fürdőruha, bőrig ázok. Csupán azért, mert ahogy tombol a szél, az eső “esési” iránya elég véletlenszerűvé válik. Gondoltam rá, hogy akkor már hasznosan töltöm a mai napot, és feliratozok sokat, csakhogy délután kettő lett, mire sikerült úgy-ahogy kialudnom magam.

Eleve nem vagyok az a korán fekvő típus (hehe), de kis nagy Taras azzal szórakozott, hogy a közvetlenül az ablakom előtt lévő műanyag esőfogó tetőt letépi az állványáról, és maradjunk annyiban, hogy nem épp csendesen tette mindezt. Különösen hogy öt-tíz percenként valami felborult, összetört stb odakint, elég nehéz volt nyugodtan aludni. (Meglepett, hogy egyáltalán sikerült.) Még a lelakatolt biciklimet is megpróbálta megtépázni, de gyorsan körbetekertem a “lakat” kábelét három-négy helyen a váz rúdjain, úgyhogy esetleg akkor tudja csak felborítani már, ha a gázcsővel együtt letépi a falról. Akkor meg már úgyis mindegy.