Most ért véget a közgazdaságtan témakörével foglalkozó remekbe szabott vizsgám, ami azt jelenti, hogy most, mikor a statisztikák szerint már nagyjából felére csökkent a látogatóim száma (amit kivételesen meg is tudok érteni), újra itt, és újra írok. Persze a vizsgák még nem értek véget – holnap beszédkészség lesz, de szerencsére ezen a héten már más nem. Végre túl vagyok a legtanulósabb vizsgákon, amik voltak a politika, a közgáz és a ma reggeli kanji vizsga, ami mellesleg megkockáztatom, hogy életem leggyengébb kanji tesztje lett. Remélem csak, hogy az októberivel átlagban még kijön 80% fölé, csak reménykedek. A keddi politika eredménye ugye már megvan, 90% lett a kicsike, és legalább ennyinek kéne lennie a mai közgáznak is, hogy a politika-közgáz közös átlag (egy tárgynak számítanak ugyanis a felvételiben) meglegyen 80% fölöttinek. Viszont még hátra van a két talán legnehezebb vizsga, a nyelvtan és a matek. Mindkettő nagyjából ugyanaz: iszonyatos mennyiségű képletet megtanulni és tudni jól használni. Most engedélyezek magamnak ugyan kábé egy óra szünetet, vizsga utáni lélegzetvétel címszó alatt, de utána nekiugrok, és vasárnap estig csak matek-nyelvtan-matek-nyelvtan… Nem lesz élvezetes, de ami muszáj az muszáj. Ráadás, hogy száraz lett a levegő, úgy most épp nagyon, úgyhogy odatettem egy lábos vizet elfőni, hogy legyen valami páratartalom a szobámban. Meg még fűt is a főzőlap. Hát ezek mennek erre mostanában. (Természetesen belátható időn belül épkézláb bejegyzések is érkeznek, it will be legen- wait for it! -dary!)
Ambiguity
All these human rights declarations, the countless treaties about human rights are all unnecessary. They are made because of the ambiguity of the phrase “free”. When is someone free? Who can be free? Check, all the declarations of rights limit these rights, to citizens of that given state (like too many constitutions), or more generally, to humans. It’s so interesting that humankind couldn’t yet resolve this problem. The declarations and treaties list all what humans are free to do or what they have right to, but this is not the right way. This way, the rights and freedoms are inverted: it would be more practical to suppose that everyone is free to do whatever he/she/it wants. And then come all the limitations. First limitation: as long as it doesn’t limit someone else’s rights or freedoms. And all the others of what you’re not allowed to do.
Are these the same? Are the human rights actually just the limitations of the rights of the community? For sure, since we’re a race that has to survive, the community has to be put higher than all else (meaning that if one can reproduce, they have to). And an “embodiment” of the community is the state, which would explain why there are so many freedoms from the state.
Are we trying to write our own laws of humanics (after Asimov’s laws of robotics), the same way, just since we’re not born bound by these laws but impose them on ourselves, nor are we good, we have to detail them to minimize the damage possible. What’s the answer? How to deal with the whole of our race, and later, with the whole of lifeforms?
Opeth
Tuesday, the seventeenth of november in year 2009, from evening seven o’clock Opeth played a fantastic concert in Shibuya O-East, Tokyo. They played for two great hours. I can’t list all the songs in the setlist, but they mostly played songs i knew, with a few from the older records i’m not so familiar with.
Not only the music was great, as expected from (in my opinion) one of the best active progressive bands, but between songs Åkerfeldt’s hilarious comments made everyone laugh too. (It turned out Opeth renamed themselves Swedish manboobs, i’ll have to re-tag my mp3 library.)
Notes
In my phone, once again, short (sometimes too short) notes of what to blog about once i have the time to write a decent post are piling up. And after a while not only the “too short” ones, but all the other lose their value as well. For example, i had about a dozen, all of one or two words, keywords only of course—but out of their context they either don’t make any sense or just not interesting at all anymore. I found only one that’s worth noting, saying “Ichimaru – Billiken”. At least i can recall why i wrote that note…
Anyone knows the anime Bleach? There is a certain character with a probably funny Kansai accent, called Gin Ichimaru. Google a picture of him, he has a really characteristic face. Which happens to highly resemble Billiken, the mascot of (among others) Osaka. It looks totally the same to me…
The Big Bang Theory
This article is about the sitcom. For the cosmological model, see Superstring theory.
Wikipedia
Beside How i met your mother, The Big Bang Theory is another series i’ve first (and until coming to japan, only) heard about from fellow hungarian bloggers and/or plurkies. Until about a month ago, i wasn’t watching series that much (kind of at all). But now that i don’t have time for going to club activities in daytime due to massive school duties, i guess this is the way i found subconsciously to relieve stress. And it works. I watched the second and half of the third season of How i met your mother in a month (as a comparison, the first one took about two years). And now i picked up TBBT as well. Worth it. I decided that in mealtimes, when i can’t do anything but stare out of my head and eat, i’m watching TBBT while in the evening chills after ten, HIMYM. TBBT is extreme, i’m already getting used to getting all those extreme nerdy jokes (at first a bit difficult to catch the science phrases), and i sometimes almost suffocate eating my rice because of laughter. The adventures of Leonard and Sheldon are just starting for me, but it won’t take long… (Oh, and i heard that in january the new Skins season is starting as well. Can’t wait!)
Előadás és koncert
Előadó szerepkörben, természetesen. Egy-két hete dobta be a tanár, hogy jó lenne, ha tartana mindenki előadást az országa emberi jogi helyzetéről. A lehető legjobb időpontba rakta, ugyanis nem órán, ugyan miért, hanem a mi vizsga előtti szabadidőnket csökkentse tovább. (Amúgy is van egy ilyen szokása, a múltkor jött egy mongol lány a Kyushu egyetemről beszélni, aztán drága tanárunk ezen ürügyből szolid harmincöt perccel tovább tartotta az órát, mert megteheti…) Az előadások három után nem sokkal kezdődtek, nekünk meg a koncert előtt fél ötkor már a helyszínen kellett lennünk. Végül aztán négy tízkor bevágtam a következő előadó elé és rekordsebességben lezavartam az előadást. Nem sokszor bonyolódtam bele, nem rontottam el (túl) sok kanji olvasatát, úgyhogy túléltem (és csak remélem hogy a tanár nem rágott be, amiért az engedélyével leléptem a koncertre). Fél öttől “főpróba”, aztán öttől kezdtünk. Közönség elég kevés volt, pont amiatt, hogy mindenkinek tanítás volt még. Ugyan hibák voltak, de összességében szerintem jól sikerült. Utána elmentem venni tejet, narancslevet meg (mint kiderült feleslegesen, mivel még volt) kenyeret (azért megszenvedtem vele mire találtam nyolcszeleteset, egy kombiniben volt csak, ott is a szokásos ár nagyjából háromszorosáért). Ahogy visszaértem (fél hét körül), gondoltam benézek, hátha még tartanak az előadások – még olyan felháborodott fejet, amit a tanár rámvillantott, hogy miért csak akkor érek vissza… (Bennem meg az “ez hülye?” teljesen logikus kérdése.) Pont a vége volt amúgy. Estig meg már csak annyit tudtam csinálni, hogy bepakoltam Ankiba a kanjikat, és megnéztem egy rakás How i met your mother részt… (Ja, az előadás vázlata elérhető, pdf.)
Piss off
Absolutely unrelated to anything, today a nice guy pissed me off totally. It was a nice day. I watched How i met your mother (season two, episode twenty), slept well, woke up, reviewed today’s kanji, did well on the test (one stupid mistake only), had a good lunch, and exceptionally managed to finish the math problems well before time. Then i decided i need hand cream (fingers very dry), so bought that and a pack of throat candy just in case, in the pharmacy-ish shop, where i went by bike. On the way back, i saw a military helicopter (looked like these), which i couldn’t really understand. Then it disappeared out of sight… And then.
There was a delivery service car on the pavement, two guys just getting out of it. They stepped aside as i neared, i nodded thanks, and then, i just heard one of them saying “邪魔だよ” (roughly “you’re in the way”, not really nice). By the time i realised i what he was saying, i was already past them, and my japanese swearing skills are still not high enough to answer with an appropriate curse quick enough, so i just swore at them in hungarian, quite elaborately, emphasizing mostly on their parents’ ancient occupations. Seriously. Obviously he was thinking i don’t understand what he’s saying, as i’m pretty apparently a foreigner. Asshole.
(And please don’t start telling me all the meanings of the phrase from the “三千年前の中国” (China three thousand years ago), explaining how it’s not that offensive, the way he was saying it in itself would’ve worth a healthy smash in the face.)
But for now, change of subject, working on the pol-eco paper/presentation till drop dead.
Culture shock
It sucks. It’s not normal right, having something like a culture shock after half a year, but well, i can’t really find any better word for this. It’s very annoying. The working methods. At home you had to think, to understand what you were working on, and those who don’t care about social contacts just their precious work are considered low. Nerds. Geeks. Freaks. But here, people who i’ve never seen out of school, although we live in the same dorm for half a year, who’re always either in the classroom studying, or their room studying, those who memorize everything word by word and probably have trouble using it even if just the context is different, but of course for the exam they know all the words, all the stroke orders, all the grammar structures and math formulae by heart, here those people are the first. And what sucks the most, that here this thing works. I think, this is what one can consider a culture shock.
Amúgy
Túléltem a tegnapi napot is, meg az azt megelőzőeket is. Most éppen arra várok, hogy hűljön még öt percet a teám, aztán tervezek menni tanulni megint – már megint csak másfél hét van a vizsgákig, és ez így nem jó. Kanjikat meg szavakat is tanulni kell, sokat, nyelvtant még többet (középfok, fene megeszi), és akkor még nem szóltam arról, hogy közgáz (bár legalább tételsor-féleséget is kapunk, ez is valami), meg matek (ez nagyon gáz, iszonyat sokat kell gyakorolnom az elkövetkező két hétben – másik lehetőség, hogy összeállítok magamnak egy tökéletes puskát, az összes apróbetűs képlettel, amiket természetesen visszakézből). A töri ugye megvolt, tanárúr remélem kéjesen mosolyogva csiszolja fényesre viszonyát az ötcombú partnerével a válaszainkat látva – drága ember ugyanis nem elégedett meg azzal, hogy a tananyagot számonkérje, még az ő privát véleményét is tudni kellett (persze jön az a rész, hogy reménykedek, hogy egyezik a véleményünk – ugye tipikus töritanár, azaz mihelyt megszólal, alszik a fél csoport). Plusz még vizsga előtt fél órában órát tartott nekünk, és azt is számonkérte – amikor gondolom tudja jól, hogy mindenki a vizsgaanyagot olvassa. Az ilyen után széles vigyorral átadni neki a tesztet és egy ritkaszép szitokszót (persze magyarul) elmormolni kötelező. Reménykedek. Úgy érzem, hagytam elég időt hűlni a teának.
Kaiji (gambling apocalypse)
Last friday (among others) was the day also for a movie, a new japanese movie titled カイジ·人生逆転ゲーム, Kaiji in short (the above “Gambling apocalypse Kaiji” is the “official english title in japan”, no comment). That’s the name of the main character as well, by the way. Also, that main character is played by 藤原竜也 (Fujiwara Tatsuya), the guy who played Shuya in the Battle Royale movie and Light from Death note. No surprise he seemed so familiar… This time he’s playing a supposedly everyday guy, who has a serious problem with gambling. In addition to hoping to win huge piles of money on lottery tickets, he has problems with controlling himself after losing, hitting and kicking cars and stuff. Then once everything turns out bad, and he has to gamble for his life. That’s about the first two minutes of the movie, but the remaining parts are not much different. As usual with any japanese entertainment product, be it anime, manga, book or whatever, the central point in the plot is how Kaiji grows up and matures. For some reason though, he doesn’t really get the message of the first one and half hour of the movie: don’t gamble. Of course there’s also a multi-chillionaire, who apparently has a fetish (japanese tradition) for life-and-death games, and beside him half-mad CO’s and sadist servants. The whole thing is very japanese, but if someone doesn’t have a problem with that, it’s really entertaining.
