valeblog

Megint élmény, hogy amikor a pingpongversenyekre (egyik is, másik is vasárnap volt, a maira nem tudtam nevezni, mert épp otthon voltam), igazság szerint mondjuk nem tudom, melyik alkalommal volt ez, de a lényeg, hogy még aznap találkoztam megint mindkét senpai-al. Legalábbis én azt hittem először: teljesen ugyanúgy kinéző emberek voltak, csak aztán valamivel elárulták magukat, szerencsére még mielőtt rájuk köszöntem volna. Arra viszont még emlékszek, hogy amikor a múlt héten mentünk, akkor reggel kilenckor még be voltak fagyva a pocsolyák, a (kikapcsolt) szökőkút medencéje is jéghártyás volt a sportcsarnok előtt. “Ritka hideg.”

Aztán volt az az alkalom, amikor mozizni mentünk Kawasakiba, bár nem írtam akkor róla részletesen, de jó volt nagyon. A verseny után egyenesen oda mentem, aztán egy kávé után (szokás szerint globalizált Starbucks) jött Adina és Tung, és mentünk az “olasz negyedbe” ami csak nagy pénzből “mediterrán stílusúra” épített szórakozónegyed. Beültünk kajálni, én nem is igazán néztem, hogy mit, csak ami a legtöbbnek nézett ki, aztán pislogtam, amikor tele volt gombával. Nem eszek gombát. De nem volt hangulatom válogatósdit játszani, úgyhogy betoltam. Másnap aztán volt nyögés, amikor dolgozott kifelé. Ismét megerősítem: nem eszek gombát. (Az Avatart meg aztán még egyszer megnéztem itthon, és majd írok róla. Elöljáróban: nem értem, miért kell leszólni…)

Meg volt egy jegyzetem, hogy mi köze van a たつ-nak (kanjival 竜 vagy (ez esetben) 龍) a かご-hoz (籠), aztán most leesett, hogy csak elnéztem. Blama? (Bár attól még érdekes kérdés, hogy mi köze van a sárkánynak a kosárhoz, hogy ilyen hasonlóak…) また、 miért olyan hasonló a 熊 (medve) és a 態 (elvont jelentés, állapot, hangulat, ilyesmi)?

Úgy minek? Néha egyszerűen nem értem, miért rejti el valaki a netes megjelenéseit. Legyen szó egy plörk timeline-ról, egy blogról, Facebook profilról, vagy akármi másról. Leírva persze ez nagyon ostobán hangzik, mert végül is miért ne lehetne valakinek egy privát kis weboldala, ami csak egy kiválasztott csoportnak szól. De nekem ez egyszerűen furcsa. Persze én is előfordulok olyan helyeken, amiket nem reklámozok, legalábbis egy ilyen biztos van (és a félreértések elkerülése végett nem illegális vagy pornográf tartalomról van szó), de még azt is indexeli a Google.

Ha valamit kirakok a netre, akkor az esetek többségében, kivéve talán egyedül a file-megosztásaimat, azért rakom ki, hogy bárki elérhesse. Bárki. Publikus a plörköm, meg az összes többi ilyen egymásodperces mikroblog is, ahogy a Facebook profilom is.

Persze vannak korlátai ennek a nyilvánosságnak. Nehéz úgy megfogalmazni egy blogbejegyzésben egy személyre szóló vagy magánabb jellegű üzenetet vagy feljegyzést, hogy csak azok értsék, akiknek szól, és a többieknek se legyen feltűnően “hé, ez egy titok!” hangulata. Épp ezért nyilván nem írom le azokat a dolgokat, amiket senkinek, vagy legalábbis nagyon keveseknek mondanék csak el, és egyszerűen nem lehet az imént említett módon elrejteni a szövegbe. Ilyenkor jöhet az, hogy írok köré egy novellát vagy verset és akkor senki nem veszi komolyan, de akit érint, érti. Ehhez nem kell jelszó.