A kanji-teszt egész jól sikerült, az olvasásnál nem hibáztam, az írásnál is csak a sárga (黄) “lábait” felejtettem le (mint általában). Az utolsó óra, aminek se a nevét se az értelmét nem tudom, ma annyiból állt, hogy “Hardcore-sensei” végigvezetett minket a kampuszon, ahogy már azt egyszer Saito-san is megtette, csak itt mindenkinek kiosztottak egy fagyit is. Aztán mentem életem első és nem utolsó gitárórájára, jó volt. Hazaértem hat után pár perccel, azóta gyakoroltam (most van “nyolc után nem sokkal”), főleg az Örömódát, meg Louis Armstrong “When the Saints go marching in”-jét. Az ebédem nem úgy sült el, ahogy terveztem, mert rament akartam kotyvasztani, de még az a cucc is, amiről azt hittem, hogy rávaló, nem pedig tészta is tésztának bizonyult. Úgyhogy inkább rendes tésztát főztem (szét), sütöttem rá borsos-oregánós-citromos tonhalat olíván, majd csaptam hozzá kukoricát, egy csöpp bort, egy kis kicsit túl sok olyan hosszú zöld hagymát meg azt a furcsa halreszeléket. Kivételesen vacsorázok is, egy szendvics és kész. Tanulni kéne holnapra. Ja, az ebéd ő volt:
