Idén nyáron ugye nem megyek haza. És jövőre se áll szándékomban. Japánban élek, Ázsiában. Tízezer kilométerre Magyarországtól, de két óra repülőre Kínától. És ezzel elmondtam az okot. Amennyiből hazamehetnék most a nyáron, annyiból mentem már egy nyári fesztiválra, és megyek még Okinawára, Kínába (már ha kapok vízumot) és a klubos táborba (mert az se ingyen van). Ja, meg építettem magamnak egy számítógépet.

Addig élek az ilyen lehetőségekkel, amíg még vannak. Mert ha egyszer hazamegyek (ha hazamegyek), akkor nem fog beleférni (egyhamar), hogy félmillióért repüljek Kínába a Nagy Falat megmászni. És jövő tavasszal-ősszel megint tervezek utazni (persze ennek feltétele, hogy vagy melózzak, vagy felvegyenek másik koliba, mert albérlet mellett nem férne bele). Hogy hova, még nem tudom, de vannak jelöltek. Thaiföld, India, Korea, Malajzia, Ausztrália, Hawaii, Nepál, csak hogy néhányat említsek. Bár van még három és fél évem kipipálni ezeket és többet. (Furcsa azért ahogy fogy ez a szám valahányszor leírom.)

Három alkalom, a helyszín nagyjából ugyanaz.

Egy lány, nem több tizennégy évesnél, sétált az anyja mellett. Nagyon büszkén viselte a láthatóan új… magyarulsetudommianeve egyrészes ruháját. Aztán szembejött egy magas, furcsa hajú külföldi és végigmérte. Életében valószínűleg először élte át, hogy valaki nőként nézett rá. Nem utoljára, gyanítom. (Kerestem, de nem sikerült kiszúrnom Pedobeart, pedig valahol biztos a közelben volt.)

Épp tejet vettem a hűtőpultnál a délután négy utáni csúcsidőben, amikor szemet szúrt egy jelenség. Nálam fél fejjel magasabb (nagyjából 180 centi vagyok) japán nő. Ha még ez nem lett volna elég, vemhes terhes. Ilyet nagyon ritkán látni… (De amikor megláttam, elsőre tényleg az futott át rajtam, hogy “b-meg, ez vemhes!” (sic). Nincs mit tenni.)

Tegnap mentünk este a tópartra, én görkorival (bár azóta végre megtaláltam a biciklim kulcsát), úgyhogy a bolt előtti padon vártam, amíg a többiek bevásároltak. Két kislány ment el előttem, óvatosan ügyelve, hogy csak a sötét színű mozaikkockákra lépjenek. Eszembe jutott róla az a kép, amit régebben linkelt valaki plörkön, összehasonlítás hogy látják a felnőttek és a gyerekek a padlót. (Én is mindig ügyelek rá, hogy két egymás melletti egyforma színűre lépjek, egyen nem fér el a lábam ugyanis.)

Tehát elkezdődött a nyári szünet. Már egy ideje…

Az időm túlnyomó részében alszok, a maradékban StarCraftozok, amikor meg egyik se, akkor kondiban vagy futni vagyok. Mert ha már itt a nyári szünet, úgy döntöttem, hogy egészségesen élek, úgyhogy minden nap megyek kondiba egy jó órára, aztán ha nem esik az eső futok 4-5 kilométert a suli közelében. Meglátszik az eredménye már most. Mielőtt valaki kérdezné, úszni nem járok, főleg mert ilyen hajzattal nyűgös.

Persze vannak kivételes napok, amikor nem megyek sportolni, mert van más program. Például turistáskodok, fesztiválra járok vagy klubozok. Apropó, jövő héttől kezdjük a próbákat, bár a táborig nem lesz szerintem olyan, hogy mindenki ott lenne.

Emellett néha eszek is. Reggelit gyakran, ebédet mindig, vacsorát ritkán. (Főleg mivel az “ebéd” esetenként este nyolc óra…) Tésztát, McDonald’sos sült krumplit, rizst, hot dogot, vagy ami épp akad.

Jövő héten meg mennem kéne majd Oszakába vízumot intézni Kínába.

A tanáraim biztos lelkileg tropára mennének ha hallanák, hogy annyira nem törnék össze ha nem sikerülne elérni a célokat, amiket a “tanulmányaim célja” beadandókban kifejtettem. Ami egyébként, mármint a témája: nemzetközi kereskedelemben felbukkanó káosz és a nemzetközi piac előrejelezhetősége.

A múltkor viszont olvasgattam valami kalandor honlapját, és hogy tizenévesen összerakott egy száz-valahány elemből álló listát, hogy ő azt pedig megcsinálja mind. Én lehet, nem leszek olyan merész és csak pár dolgot írok le, például hogy:

• szárnyasruhás repülés (wingsuit flying)
• megmászni néhány himalájai magas hegyet. Everest, Kancsendzönga (ennek utána kellett néznem, hogy tényleg így írják-e) satöbbi. Meg ha azok már megvannak, akkor K2 és Kilimandzsáró és Mount Blanc meg ilyenek, bár azok már sehogy nem Himalája.
• megtanulni egy csomó nyelven és beutazni a világot. Kezdetnek japán, aztán a következő tanévekben kínai, orosz meg újra spanyol… aztán meg ami jön.

A világbeutazós rész az, ami mindig elgondolkodtat. Mert oké, hogy a nagy brit kalandoroknál ott van, hogy huszonöt évesen végigcsónakázta a Nílust, rákövetkező évben meg Machu Pichu romjait rótta, de engem valahogy ebben az érdekel, hogy mégis miből telik nekik erre. Mert nem csak az utazás (bár az se két fillér, csak eljutni odáig), azért a repülővezetéshez vagy trópusi folyók kenutúráihoz kell nem csekély tőke is. Az meg nekem nincs. Úgyhogy lehet, hogy csak egyszerűen sorban próbálom levadászni a mostanihoz hasonló állami ösztöndíjakat és így utazom be a világot, ha már más nincs.

Bár ha tényleg sikerül a globális piacot előrejelző modellt készítenem, az után valószínűleg többé nem lennének anyagi gondjaim.