Megint egy óra van, de már én is kezdem unni. A ma esti program a nyelvészetes előadásom vázlata és rezüméje (hányok ettől a szótól) volt, miután hét körül hazaértem. Jobban belegondolva rohadt nagy felelőtlenség volt ilyenkor moziba menni, de sajnos ez már jóval azelőtt meg volt beszélve, hogy ez eszembe jutott volna. A gitárklub valamilyen tisztségviselője Sasaki hívott, hogy magyar filmeket vetítenek egy shibuyai moziban, és persze úgy az igazi, ha én is ott vagyok. Úgyhogy ma templom után nem haza, hanem Musashisakai felé, ahol aztán találkoztam vele meg egy szingapúri lánnyal, aki szintén jött.

A film a Móricz Zsigmond-féle Árvácska feldolgozása volt, aki ismeri a történetet, az tudja, mennyire nem szívmelengető vidám sztori, aki meg nem, az elolvashatja a MEK-en (mekegni tilos). Elég megrázó film, a regényt én sem olvastam, de úgy érzem, ha az események hasonlók, akkor ismerve Móricz Zsigmond írásait, a képzelet rosszabb.

Utána még vettem ezt-azt a Hanamasában, ha már úgyis arra voltam, egy tejet út közben, hogy legyen, és nekiálltam dolgozni a már említett nyelvészetes bulin. A probléma megint csak az volt, hogy a koliban az internet egyszerűen botrányos, az idő felében vártam, hogy végre rendes választ és ne “A célhálózat nem érhető el” hibát adjon a ping. Szerencsére holnap háromnegyed tízig nyitva van a könyvtár, úgyhogy fogok tudni normálisan dolgozni, ha máshol nem, hát ott. Holnap a téma a nyelvész powerpoint bemutató és a közgáz beadandót bemutató rövid előadás összehajigálása lesz. Kéjes.

Szőlős, Pásztó, Hasznos. A mai napom is – remélem – úgy telt. Fölkeltem tizenegy tájban – tekintve, hogy fél három körül feküdtem le (otthoniakkal beszélgettem), egész jó idő. Elolvatam a mai Naruto mangát, közben betoltam a szokásos hatalmas adag gabonapelyhet, belőttem a torrentet, hogy ne legyen kísértésem netezni, és nekiálltam kanjikat, szavakat ismételni. Az alapfok 18. leckéjétől kezdve van meg minden Ankiban, majd fel is töltöm őket egyszer. Csináltam ezt kábé ötig, annyi megszakítással, hogy kettő körül beraktam a rizst főni, amikor a torrent jelezte, hogy elkészült a következő (harmadik) rész a Firefly-ból. Gyorsan összeütöttem egy laktató curry-t (ráéreztem) és “ebéd” közben meg is néztem. Aztán torrent ki és nekiálltam anyagot gyűjteni a közgáz beadandóhoz. Ekkor vettem észre, hogy hangposta üzeneteim vannak – az nem tűnt fel, mikor csörgött. Már tegnap hozta a csomagküldő a külső vinyót az Amazontól, ennyit erről. Vissza is hívtam, hogy elérhető vagyok, és azzal a lendülettel elindultam boltba venni tejet meg csokit (mert az kell).

Akkorát is rég estem – legutóbb a pesti “jégpályán”, amikor otthon voltam télen. A bringatárolók ilyen hegymászókötél-szerűséggel vannak elég véletlenszerűen körülkerítve (a Gaigosai maradványa), gondoltam, átugrom… Csak aztán a sötétben alattomosan földközelben bújkáló másik kötél közbeszólt, én meg majd’ pofáraestem. Nem vészes, kezem horzsolt, térdem fáj, de szerencsére nem vagyok százhúsz kiló.

Egyébként egy Mars szeletet majszolok (amikor ezt a mondatot írom) és az imént még a Kaukázus énekelte, hogy ne legyek bálna Japánban. (Azóta már In Flames szól, csak fekete-fehéren.)

És alig értem haza a boltból és végeztem ki a fent említett Marsot, amikor már hívott is a papi, hogy megjött. Átvettem, kifizettem, mindjárt bontom.

Szerencsére csak fáj, és nem “viszket-fáj” (Korpiklaani félrehallott dalszöveg nagyot üt), de az mindenhol. A lábaim a hétfői foci meg a tegnapi pingpong miatt még mindig, a jobb vállam a két délutánnyi hógolyózás miatt, a bal hüvelykujjamnál a barré miatt, úgyhogy boldogság. Holnap amúgy is terveztem kondiba menni, csak hogy a maradéknak is jusson.

Megjegyzés, most este ismét el kezdett esni a hó, én (minden trópusi néppel együtt) nagy örömmel fogadom – ha tél, legyen tél, ne április.

Megírtam a mitakai evangélikus templomnak még a régi előadásom (a receptet azóta is várom) az ottani hírlevélben leközölhető változatát, meg most állok neki, hogy még holnap előtt kész legyen legalább egy keret, amibe majd a beadandómat írom. Elvileg “jó lenne”, ha már a bevezető bekezdést meg tudnám írni, de nem hiszem, hogy az a mába belefér – alvás tekintetben mérve a napot; természetesen naptári mába még a vázlat sem igen fog beleférni, ha jól érzem… (És remélem mindenki észrevette a kevesedik (meg akartam számolni, hanyadik, de a mysql nem akarja az igazat) pontosvesszőt a blog életében.)

Olvastam amúgy egy cikket az Apple szegény iPadjéről, és nem tudok vele jobban egyetérteni. Meg elgondolkoztam, hogy nekem mit mondanak az Oscar-jelöltek, de sajnos túl keveset. Meg megtaláltam az eddigi legbejövősebb weboldalt – természetesen csak dizájn szempontból, tartalmilag a last.fm még mindig sokkal addiktívabb.

Hiába, mert a net meg mostanában nem csak csúcsidőben, hanem mindig lassú, szakadozik és hasonlók, röviden: használhatatlan.

Jó estét, kedves olvasók, 2010. február elseje, huszonkét óra tizenötperc van, híreket mondunk.

Tokió, Fuchu városrész, Asahi kerület. Havazik, teljes erőbedobással egy jó ideje. Dél körül még ugyan eső volt, de este hét-nyolc magasságában először havasesőbe, majd hóba váltott.

Köszönjük figyelmüket.

Ugyan most ez a nagy hír, de azért a nap nem ennyiből állt. Volt két japánóra, a szokásoshoz képest érdekesen telt, majd két matek, ami pont szokásos módon telt, dögunalmasan. Így vagyunk fél öt magasságában.

Amikor hat körül még mindig ugyanúgy álltam, azaz sehogy, elhatároztam, hogy ebből a napból már itthon úgyse lehet semmi, gyerünk focizni. Mentem is, esőben, aztán jöttem haza hóesésben. Közben volt két és fél óra foci, három csapatban voltunk úgyhogy két meccs-egy pihenő körjátszmák voltak. Futottam sokat, rúgtam gólokat, az egyik meccsen egy mesterhármast is, az utolsón meg, amikor védtem, nem kaptam.

A többiek már javában gajdultak a hóra (ami egyébként még most elég vizes ergo nagyon kemény golyókat lehet belőle gyúrni), hiszen többségünk trópusi országokból jött, úgyhogy rajtunk európaiakon, a mongolokon és a szerencséseken kívül mindenkinek ez az első hava. Ki is élvezik, hógolyóztunk, megint beigazolódott az elméletem: tetszőleges alkalommal, amikor legalább egy lány részt vesz vagy legalábbis tűzhóvonalban van, ha valakit fejbe vagy arcon találnak, az biztos hogy lány lesz. Idegesítő…

És ha már úgyis vizes lettem, megmostam a hajam.

További hírek: készül az Avatar 2 és a Starcraft 2 bétateszttel kapcsolatban bukkantak fel gépigény infók. (Tényleg kell majd új gépet vennem.)

Tegnap kiderült, hogy Rusot és Kangt is felvették a Kiotói egyetemre, ennek örömére este ünnepeltünk. És ünnepeltünk. A közelben van egy nyugati stílusú kocsma, bár méreteket tekintve olyan (lehet), mint amikor Hófehérke először mászott be a hét törpe házába (micsoda bukkake lehetett, tudom, beteg), a hangulata jó és van egy gitár is, annyira nem is drága, mint mondtam, közel is van, úgyhogy ott éreztük jól magunkat tizenegyig. Volt sok vicces élmény…

Ma szerencsére nem volt közgáz. Tanárunknak valahova el kellett utaznia, ennyi az ok, de én csak örülök neki. Elmentem venni ezt-azt Chofuba, de amúgy teljesen eseménytelenül telt a napom. Kivéve persze az eddigi két bejegyzést…

Aludnom kéne.

Vacsorára csináltam magamnak főtt krumplit, meg konzervhalat kevertem valami zöld fűvel, amire azt mondták, hogy jó lesz vele. Raktam rá olíva bogyót meg olajat, és tényleg jó lett. Skins mellé különösen.

És igen, menet közben jött egy látogató, azért ilyen hosszas, és ilyen töredezett. De legalább ezzel vége lett.

Vajon összejön? Nagyon remélem. Egy kicsit csücskös a dolog anyagi része, hogy finoman fogalmazzak, de hogy túlélem, az biztos. Mert miről van szó? Ma este leültem egy kicsit kutakodni a neten, hogy mégis hova és milyen árból tudok majd utazni a nyáron (a tanulság egyébként: Hawaii hatvanezer jen, meg is beszéltük, hogy jövő nyáron megyünk kollektíven, már most alig várom). Aztán gondoltam egyet, és miért ne alapon megnéztem, hogy most márciusban, amikor van egy-két hét szabadságunk, milyen lehetőségek lennének.

Nem akarnám részletezni, mi minden volt benne abban a félig artikulálatlan hangokból, félig jobb lett volna, ha artikulálatlan marad fajtájú káromkodásból álló üvöltésben, ami kitört belőlem. (Bár tény, hogy még mindig jobb, mint az indiai srác, aki az ötödik emeleti szobájában csukott ajtó mögött olyan hangosan énekel, hogy én a hatodik emeleti gängon (ahol az “ä” a palócos nyílt a-t jelölje) sétálva teljesen tisztán hallottam.) A lényeg, hogy harmincezer jenből (oké, plusz reptéri költségek) lehet repülni Amerika keleti és nyugati partjára is, de jelen pillanatban úgy áll, hogy New Yorkba megyünk, öten legalább. Ha ez összejön, akkor rohadt nagyot fog szólni, az biztos.