Tag: food

Megjött

Még szerencse, hogy nem nőnemű vagyok, mert még félreérthető lenne. Az ösztöndíjról van szó, még mielőtt tovább ragozná valaki ezt a tévelyedett gondolatmenetet. Ennek örömére elvágtattam, vettem kávét, a pontjaimat meg beváltottam az Arabia Mocha Sanini száz grammjára – pedig azt hittem, rendes kétszázötvenes csomagot kapok, de nyilván naiv voltam. Ez talán a legdrágább Starbucks kávé, ráadásul nem is vagyok meggyőződve róla, hogy 100%-ig kávé, úgyhogy pénzt csak úgy kipróbálásra nem adtam volna ki érte. Annyit pláne nem. Holnap ebédhez kipróbálom majd.

Kávé mellett a kosárba került egy doboz tej és egy serpenyő is. Eddig volt ugyanis a mélyserpenyőm, a fazekam meg az a kerek valami, amiben nagyobb térfogatú sütiket szoktam összeütni, de ezek egyike se alkalmas palacsintasütésre. Márpedig én ma palacsintát akartam sütni. Az első nem igazán jött össze, utána viszont a vadiúj teflon meghálálta magát, és nagyon könnyedén elkészült a nyolc-tíz palacsinta. Töltelékképpen használtam kakaót, a vegyesbogyó- és a narancslekvárt, amiket a múltkor vettem, meg a mákot, amit otthonról hoztam – bár előtte bőszen szagolgattam és meg is kóstoltam, csak egy palacsintányi mennyiségnél jött át, hogy sajn’ ez megavasodott. A kakaó mellé legközelebb biztos rakok valami lekvárt, mert így a porossága miatt belefulladok. Amúgy jól sikerült.


Roppongi 662 kebab

Szombaton ahogy este mászkáltam Roppongiban, rámjött a… farkaséhség, és volt annyi szerencsém, hogy betértem a címben említett, egyébként ismeretlen nevű gyrososhoz (pardon, döner kebab), mielőtt elértem volna a kocsmanegyedet, ahol menthetetlenül fish-and-chipset ettem volna egy korsó Guinness mellett. Így viszont életem egyik legjobb gyrosát ettem. Az egy fős személyzet minden tagja töröknek tűnt, de erről nem tudok biztosat nyilatkozni, és tud angolul, ahogy az Roppongiban elvárható. Az Ayse példájából ugyan tudom, hogy ez még nem garancia semmire, ez esetben akár annak is lehet venni. A gyros nagy, ugyan fél pitába rakja, de így is akkora, mint az otthoniak. Nem sajnálja belőle a nyersanyagot, van saláta és hús is benne elég – ahhoz képest, hogy egész nap csak egy kukoricapehely reggelit ettem, két gyrosszal másnap délig teljesen jól elvoltam. Az íze is ott van a szeren, tíz ujjamat megnyaltam volna utána. Van többféle szósz, ahogy illik, csípősen meg nem csípősen is. És ami még jobb, hogy olcsó is mellé – akárhogy számolok, Roppongiban, ami egy nagyon jó környék, rengeteg szórakozóhellyel és kocsmával, hihetetlen számú külföldivel, tehát mondhatjuk, hogy Shibuya mellett talán az élet központja (Shinjukuról nem tudok nyilatkozni), ötszáz jen egy ekkora és ilyen minőségű gyrosért egyszerűen olcsó. Csak ajánlani tudom, ha valaki jár arra, mindenképp térjen be!


Jegyzetek

Felzárkózok.

Tegnap marhahúsból csináltam curry-t. Van curry fűszerporom, úgyhogy teljesen szabadon tudok kísérletezni, sokkal szabadabban, mint azokkal a tablettákkal. Kis adagokat szoktam csinálni, így: az alap valamennyi valamilyen hús, ehhez megfelelő mennyiségű zöldséggel. Volt már a marha mellett csirke és azt hiszem, sertés is. Zöldség téren lehetőség a salátalevél, a kellemesen ropogós bambuszrügy és hasonló állagú, ismeretlen nevű zöld dolgok, hagyma, répa, krumpli, paprika… Nagyjából minden, ami van. Fűszer téren, egy adagba: annyi kurkuma, hogy megsárguljon, ahogy belekeverem (nem tudom, kiskanálban mennyi lenne, mert szórós dobozban van), egy púpozott kiskanál paprika, hogy jó sötét színe legyen, és egy nagyon púpozott kiskanálnyi curry fűszer. Meg só, lapos kiskanálnyi. Ezeken kívül csak egy kevés víz kell bele – tényleg csak kevés, nem szeretem, ha híg a leve.

Más, Skins negyedik évad, plörkön érkeznek a megjegyzések szegény FItch papa kiejtésére (a harmadikban is ott volt persze), ami nekem amúgy nagyon bejön, azt tartom igazi csak az igazi angol nyelvnek. A lényeg, hogy a negyedik évad negyedik részének a végén a nő, aki a “következő műsorunk pedig…” szöveget mondja, nagyjából ugyanazzal a kiejtéssel teszi. Ász.

Más. Az milyen vicces már, hogy a japán “cheers!”, avagy a koccintási szólás ugye “kampáj!” (乾杯, szó szerint: “szárazra!” – és mellesleg a (“hai”) a számolószó pohárnyi folyadékokra, hajókra és polipfélékre). Ebben az a vicces, hogy a 完敗-t ugyanígy kell kimondani, a jelentése viszont “teljes vereség”. Ajánlom, hogy versenyek előtt inkább ne koccintsatok.

Utolsó, hogy a Mägo de Oz nevű spanyol metálbanda El rincón de los sentidos című száma nagyon tetszik. A refrén nagyjából (én fordítottam, szóval):

Énekelni, üvölteni akarok,
És élni szabadon,
Melletted meghalni,
Az elveszettet megtalálni

Mägo de Oz – El Rincón de los Sentidos

Ugyanez, vagyis hogy rá vagyok kattanva, áll Basshunter DotA témájú (hoszú című és svéd) számára is.

A “más”-os szerkezetet pedig magamról másoltam.


The lunch

Today after church i went to buy spices and veggies, and ended up cooking something really interesting. There was a banana in my fridge “maturing” for about a month now (totally brown on the outside, but not rotten), and since i don’t really like that state of the fruit i decided to fry it—years ago once i had fried banana in a chinese restaurant back home. On olive oil, with chicken, the banana soon disappeared, turning into sauce. Also played: the juice of a whole lime, loads of ginger, basil, some turmeric and paprika (red and ground), a bit of my beloved pirosarany from home, cabbage, paprika (yellow and fresh) and olives. It ended up really pleasant. What pleasant, great. (And i’m being modest here.) The coffee before lunch finally managed to wake me up somewhat, though i’m still not that fresh and lively. I realised what they were talking about with “coats your tongue”—it really left a nice feeling. I like to drink my orange-grapefruit juice mix after coffee anyways, but this way it’s simply magnificent.


Ayse kebab

Anno még tavaly voltak gyrostesztelős blogger- és/vagy plörktalik (például a Wikingeres), de április óta az ilyeneknek részemről apróbb földrajzi akadályai vannak (majd’ tízezer kilométer, ahogy nézem Budapest és Tokió távolságát). Tegnap este Shibuyában aztán szembejött egy gyrosos, és nem tudtam nem venni magamnak egyet. A hely neve AYSEケバブ専門店, azaz Ayse kebab szaküzlet. Van még hova fejlődniük.

Ötszáz jenbe fájt egy gyros pitában, és jóval kevesebbet tudott, mint amit otthon megkapok feleennyiért. A méret stimmelt, de nem volt benne túl sok minden. Az alap saláta, rá egy marék hús, a szósz és kész. Vöröshagyma, több rétegben a hús, a zöldségek vagy a szósz – ilyesmi úgy tűnik nem fér bele a keretbe (bár úgy sejtem török volt ott az egyik manusz, legalábbis nagyon úgy festett). A szósz íze legalább a helyén volt, húst lehetett választani marha és csirke közül (persze hogy marha, ha már választhatok), és jó is volt, az egy gond mint írtam, hogy kevéske. Változatlanul tervbe van véve, hogy magamnak fogok csinálni itthon, csak macerás beszerezni az alapanyagokat meg főleg a húst megsütni.


Enni

“Mostanában nem írsz arról, miket eszel!” – kaptam meg szüleim legutóbbi emailjében. Pedig de. (A múltkor is írtam, milyen csípős volt a thai curry.) Tehát kajákról. Mostanában minden délben itthon, rizs plusz valami, instant curry vagy hasonló cucc (például a mai virágföld ízű 中華丼, kínai kaja). Ha nagyon nincs mit, akkor menzán összerakok egy hasonlót – csak azért így, mert az egyetemen még nem kezdődött el a tanítás, így csak az egyik menza van nyitva, ahol meg nincs normális leves, amit különben ennék ott. Reggeli többé-kevésbé mindig ugyanaz: egy szendvics, sonka-sajt-uborka-kecsöp, mellé paradicsom, ha van, joghurt, ha van, gyümölcslé meg egy kávé zárásként. Délután vagy az otthonról hozott islereket majszolom (igen, még van, beosztom) (valahol még bocicsoki is kéne legyen, de nem találom) vagy gyümölcsöket, néha teát is főzök egy bögrével. Vacsora meg ahogy jön, néha semmi (ha épp társasági élet van), vagy amit mások főznek és megkínálnak belőle, vagy ahogy jól esik, néhány gyümölcs (banán, barack, alma, narancs), ha úgy akkor ugyanaz, mint reggelire – az egyetlen kötelező este az a nagy bögre forró kakaó. Meg persze itthon mindig és állandóan a 3:1-es narancs-grapefruit keverékemet iszom, négy liter (egy doboz grapefruit, három narancs) két-három napig ha kitart. Szóval, ennyit az étkezésekről.


Ebédek

Nem is olyan rég egy blogot linkelt Gigi, ahol szóba került egy japán ínyencfalat, a nattó. Igazából nem tudom, miből van – a szokásos bab az egyik alapanyag, az fix, de valami más is kell bele, mert olyan irgalmatlanul büdös, hogy nagyon. (És ezt még a japánok is így érzik, úgyhogy.) A vicces az volt, hogy tegnap délben a menzán kikértem az e heti tésztás menüt (hetente egyszer eszek csak a menzán, akkor mindig valami tésztásat) (alap hiba, hogy nagy adagot), aztán amikor a többieknek csodálkoztam, hogy milyen undorítóan néz ki (nagyjából mintha egy zöld és egy barna takonylabdát dobtak volna a tészta tetejére), közölte LC nevű kínai kollégám, hogy az bizony nattó. Nekem annyira még kajával nem sokszor kellett küzdenem, igazság szerint csak a kelkáposztafőzelék okozott eddig ilyen megerőltetést – bár ehhez képest a káposzta finomság. Merthogy a nattónak nem csak a szaga és az állaga undorító, de az íze is teljesen olyan, mint a szaga. (Tudom hogy kajára nem illik azt mondani, hogy szaga van, de ennek igenis szaga van, és nem az Alvin albumára gondolok, mert az jó.) (Hasonlóan éltem át találkozásomat amúgy a “büdös sajtokkal” is, valahogy a számban is csak az orrfacsaró bűzét tudom érezni…) Nagyon bátraknak minimális mennyiség kipróbálását merem csak legálisnak nevezni – különben viszont már lehet, hogy büntetni kéne.

Ellenben a mai ebédem jó volt. A szokásos rizs-répa-borsó-kukorica (utóbbi három mirelit) kombóhoz sörben sült disznajhúsát sütöttem. Egy szelet hús, három deci (egy doboz) sör, két paradicsom nagyjából egésze (minusz a gyanús színű darabok), fokhagyma, zöldhagyma, ilyenek. Paprika, bors, oregano. Jó lett, bár szójaszósz nélkül azért igencsak keserű (elfőtt róla a sör mind), azzal viszont nagyon jó.


Elromlott

Egyrészt, úgy tűnik most mosogatáskor egy kicsit túl nedves lett ott a konyha, mert a tűzhely megint lecsapja a biztosítékot — mint kitaláltam, nyilván mert beázott. Sebaj. A földszinti konyhában összeütöttem egy tiramisut. Legalábbis annak volt szánva, de nem igazán jött össze. Nagyon híg lett a krémje, az egész kifolyt. Az íze mondjuk nagyrészt stimmel, de így akkor se az igazi.

Ebéd is vicces volt, mert disznajt sütöttem, legalábbis egy darabját, jó lett. A szelet egyik oldalát paprikával, a másikat borssal szórtam meg, olíván kezdtem sütni majd ráütöttem egy tojást öntöttem rá paradicsomszószt. Na ez utóbbi volt a vicces. Ugyanis miután belelocsoltam egy jó adagot vettem észre, hogy egy jókora telep (Zöldfa úthoz mérhető károsanyag tartalommal és a névhez illő színnel) penész vigyorgott vissza rám az üveg szájából. Úgyhogy inkább sokáig főztem, de nem lett semmi baja.

Meg a tiramisu miatt a kedvem is. Nagy morcosan elrágtam az utolsó szál régi répát a hűtőből, hogy legalább azzal ne legyen baj. És hogy betetőzze a dolgot, házit is kell még írnom, plusz a Firefox megint kitalálta, hogy az “ő” és “ű” betűket csakis és kizárólag duplán hajlandó szövegmezőbe beírni. Vagyis: “őz” = “ő + backspace + z”. Vicces. De legalább ezt a program újraindítása megoldja. Ellentétben az internettel, ami csak úgy ismét nem működik (“mű + backspace + ködik”), úgyhogy szerencsém lesz, ha el tudom küldeni ezt a bejegyzést.


Halfway

I’m almost on schedule now. Yesterday i reviewed most of the grammar, but tomorrow afternoon i’ll be busy with the composition about a town or city i like. Guess what, it’s naturally Paris. I love that city… So many memories. But i’m trying not to think any about it until then because i have to prepare for the exam, where i’ll only have 90 minutes to write about something totally unknown. (It’s not even something we learnt about, so i have no idea how i’ll cope with the vocabulary.)

My rice today for lunch turned out strange. I don’t know if it was the rice or the instant don, but it always felt like having a huge pile of dust in my mouth. Strange. Now in the afternoon after the table tennis practice i retired to my room to have shower (i would’ve went with the others to have dinner, but in this weather i’m constantly sweating large scale, and that exponentially worsens if i’m doing sports, not to mention for hours…), did most of the homework (though my kaiwa book is still missing), and something that was intended to be like what Cory wrote about some time ago. A thick pancake, with salad, tomato and egg. In my case it was salad, tomatoes, eggs and yoghurt. (Though next time i’ll drop the plurals.) And i realised i can’t make a pancake. I can’t turn it. I’d really appreciate if someone explained how that should be done. It ended up a bit too much, and the pancake was not only torn up but sweet as well, because i decided some vanilla would fit well—next time i’ll stick to salt i think.

Now i really feel happy, at least what i call happy, though i still have to wash the dishes. And that’s a pain. Tomorrow will be fun. (Guitar.)


Kései

Megérte elvágni az ujjamat. Mert persze sikerült, amikor az uborkát szeleteltem – igen érdekes élmény érezni ahogy a fém benne van az ujjamban. Olyan helyen érezni, ahol nem éreztem még soha. Borzongató.

Meg vicces lesz, amikor hazamegyek, és alkalmanként japán kötőszavakat szúrok be – egyszerűen mert jobban hangzik, rövidebb, vagy csak az jut előbb eszembe. Mert mennyivel jobb azt mondani, hogy “daitai”, mint hogy “nagyrészt”. A “nagyrészt” annyira hivatalos hangzású… Eddig még csak online beszélgetésekben vettem ezt észre magamon, hiszen itt ha élőben beszélek valakivel, nem okoz gondot, ha minden második szavam japán se (bár az igazi ha mindegyik az).

Na de miért is érte meg elvágni az ujjamat? Mert nagyon jót sikerült kotyvasztanom. Mutattam a bevásárlás blokkját, szinte minden sorra került belőle. A zöldségeket összeaprítottam (meg közben magamat is, ugye), közben bepaníroztam a húst (ha jól sejtem disznaj volt), megsütöttem két krumplit olíván olívával meg hagymával meg bambuszrüggyel, aztán pároltam-sütöttem a zöldségek felét. Meg ugye volt rizs, a tetejére halreszelék, mellé uborka (bár itt a csemegeuborka a szó szoros értelmében csemege, nagyon édes), a nyers zöldségeket meglocsoltam almaecettel meg a végén az egészet szójaszósszal, és nagyjából ennyi. Így nézett ki:

Kicsit rémisztő volt azért beírni a file nevébe a dátumot (090627) – valamiért úgy éreztem, hogy 17. körül járunk még… Még egy hónap elpárolgott, és már tényleg csak két hét a vizsgákig…