Tegnap délután rámjött, hogy nekem mákos valamit kell ennem, úgyhogy most fogtam magam, elhasználtam a maradék lisztemet és csináltam nokedlit (nincs türelmem krumpliból megcsinálni), darált mákot hoztam otthonról, lekvárom meg volt, ezeket mind összeraktam és ez lett belőle:
Nyamm.
Eddig két bajom volt. Az egyik, hogy hiába vettem gyümölcsöket – ha éhes voltam, kaját ettem (a gyümölcsöket valahogy nem érzem annak), ha meg nem, eszembe se jutott. A másik pedig, hogy ha sütöttem valamit (palacsintát, sütit), egyszerűen nem tudtam sehogyse egyenletesre elkeverni a lisztet, mindig csomós maradt, akárhogy próbáltam.
Ennek eredményeképp ma besétáltam a Beishia villanyáru osztályára és vettem egy botmixert. Tegnap is megnéztem, de gondoltam előbb amazonon is ellenőrzöm, nincs-e valami olcsóbb, de nem volt. Aztán előre készülve vettem már banánokat és mandarinokat is, és most este (így éjjel egy óra körül azért örülhettek a szomszédok a nem épp csöndes mixernek, de azt hiszem még ezzel se vagyunk egálban) végül bedaráltam a már legalább egy hónapja a hűtőmben álló két-három szem Obamát barackot (a másik három-négy szem belülről penészedett meg) meg egy fél banánt (sikerült pont friss, majdnem-zöld ropogósat vennem, pont ahogy szeretem, úgyhogy a másik felét úszótáboros nosztalgiák közepette majszoltam el) némi tejjel, és ezzel kész is a mai vacsorám. Jó lett. (Egy nagy műanyag pohárnyi rózsaszín (barackot héjastul) cuccról nem töltök azért föl képet.)
Tegnap este majdnem spontán leültünk sörözni. Aztán csak söröztünk meg söröztük, úgyhogy a nem-csúcskategóriás japán szeszek tipikus utóhatásaként ma nem volt (nincs) olyan fényes közérzetem. De aztán most nemrég megéheztem, és kétségbe esve tapasztaltam, hogy nem tudok mit kitalálni másnapmentő kajának. Az igazi a krumplipüré lett volna, de az egyszerűen nem megvalósítható. Amennyire szeretem a krumplit enni, annyira utálom elkészíteni.
I have a few meals that i really have to consider trying to make.
One group are potato based food. I hate potatoes. I mean, i like it when it’s ready and cooked, fried or whatever. But to clean it, cut it, cook it, now that’s out of my league. I simply don’t have neither the patience nor the skin to clean and prepare them.
The other is pancakes. It’s just a nightmare. I don’t know if it’s some japanese specialty or whatever, but the flour here turns into nice small balls upon contact with any liquid (in this case milk and egg), and the inside of the balls is dry flour. And it’s really difficult to destroy them permanently, occasionally resulting in raw flour bubbles in the ready pancake. Also, it gets messy very quickly. And it’s easy to burn. And i have the bad habit to eat more of it than i should.
Thus, qualifications for any wife candidate: be able to make fried potatoes and pancakes.
Yesterday i woke up in the morning and made a huge load of porridge, ate it with maple syrup and was full.
Then i went to the gym, worked out for an hour, then run roughly a mile, and was ready for two english classes, but luckily the japanese teacher of the second class didn’t show up, so after ten minutes i declared it freetime and came home.
But on the way came the urge to eat, to have one specific meal my mom used to do quite often, meat roasted in fat. So i went to the nearby supermarket and bought pork for it (couldn’t find beef in block, just sliced up for yakiniku). I looked a while for fat, but couldn’t find it. Then i stumbled upon it at the beef section, tiny cubes offered for free. I guess japanese hardly ever use it, so they can afford giving it away. Came handy, i picked up a bunch and headed for McDonalds.
Because however much i love potato food, be that fried or mashed or whatever, i have absolutely no patience to clean the potato, boil it well and prepare it. So i just went to the fast food deposit and picked up a load of fried potato. Made my meal, and it was good. (No Biblical reference intended for now.)
I watched Stargate SG-1 for a while, then started studying bookkeeping (successfully, the test was today and there was hardly a few questions i didn’t know the answer to), and when i was done with that, back to Stargate. Around midnight i decided to have dinner, so i made hot dogs, and munched in two with mustard and ketchup.
Does the morning training and the afternoon study null out all this “healthy” food? (Not as if i actually care… I’m like Yui in K-On!, apparently: no matter how much i eat or work out, my weight is fixed at 67 kgs.)
Még szerencse, hogy nem nőnemű vagyok, mert még félreérthető lenne. Az ösztöndíjról van szó, még mielőtt tovább ragozná valaki ezt a tévelyedett gondolatmenetet. Ennek örömére elvágtattam, vettem kávét, a pontjaimat meg beváltottam az Arabia Mocha Sanini száz grammjára – pedig azt hittem, rendes kétszázötvenes csomagot kapok, de nyilván naiv voltam. Ez talán a legdrágább Starbucks kávé, ráadásul nem is vagyok meggyőződve róla, hogy 100%-ig kávé, úgyhogy pénzt csak úgy kipróbálásra nem adtam volna ki érte. Annyit pláne nem. Holnap ebédhez kipróbálom majd.
Kávé mellett a kosárba került egy doboz tej és egy serpenyő is. Eddig volt ugyanis a mélyserpenyőm, a fazekam meg az a kerek valami, amiben nagyobb térfogatú sütiket szoktam összeütni, de ezek egyike se alkalmas palacsintasütésre. Márpedig én ma palacsintát akartam sütni. Az első nem igazán jött össze, utána viszont a vadiúj teflon meghálálta magát, és nagyon könnyedén elkészült a nyolc-tíz palacsinta. Töltelékképpen használtam kakaót, a vegyesbogyó- és a narancslekvárt, amiket a múltkor vettem, meg a mákot, amit otthonról hoztam – bár előtte bőszen szagolgattam és meg is kóstoltam, csak egy palacsintányi mennyiségnél jött át, hogy sajn’ ez megavasodott. A kakaó mellé legközelebb biztos rakok valami lekvárt, mert így a porossága miatt belefulladok. Amúgy jól sikerült.
Ma nem csináltam semmi lényegeset. Vagy mégis?
Fölkeltem kilenc helyett délben, szokás szerint. Nem megy ez az önuralom ébredés idején… Sebaj, gyorsan összeszedtem magam, és leadtam az utolsó költözéssel kapcsolatos papírokat is a suliban, majd a postán intéztem a HP marhaságát. Majd nekiálltam, bepakoltam az erősítőmet és minden könyvemet egy dobozba, úgyhogy a csomagom súlyos része ezzel le van tudva. Azóta a bőröndömmel is kész lettem, amibe került a három hátizsákom, az összes kabátom és zakóm, kivéve a bőrdzsekimet, amiben élni fogok az elkövetkező egy hétben, meg a görkorim. Így már csak az ágynemű maradt, amit ugyanabban a nagy zsákban fogok föladni, amiben kaptuk, meg a konyha-szerelés.
Amit egyébként ma igen nagy terhelésnek vetettünk alá. Ugye csütörtökön legkésőbb költözik ki mindenki, sokan már holnap, kaja meg hihetetlen mennyiség maradt még mindig, úgyhogy elhatároztuk, hogy megesszük mindet. Nem sikerült. Nekem maradt kábé egy kiló rizsem, amit azzal a lendülettel le is passzoltam Olgának, de amúgy a fűszerek és a holnapi kaja kivételével minden elfogyott. Csináltam panírozott csirkeszárnyat, csirkepörköltet, sok “cupcake”-et és csirkefasírtot. A cupcake magyar neve nem tudom mi, gyenge vagyok. A mágnás pite tésztareceptjét használtuk, a tölteléke pedig teljesen véletlenszerű kombinációkban volt minden fellelhető – főleg aszalt gyümölcsök (áfonya, szilva, mangó, narancs, mazsola), méz és darált dió és mandula. Készült vagy 15-20, én egyet ettem, pont kivadásztam egy saját készítésű áfonyásat, finom lett.
Amúgy szállásom is van már, vasárnapig egy Okubo-közeli hotel, vasárnaptól egy hikonei szálloda. Nem olyan drága, bár tény, hogy szűk lesz a derékszíj áprilisban. Amíg Tokióban vagyok, szeretnék eljutni még egy hajnalban a halpiacra, nem tudom, hogy.
Felzárkózok.
Tegnap marhahúsból csináltam curry-t. Van curry fűszerporom, úgyhogy teljesen szabadon tudok kísérletezni, sokkal szabadabban, mint azokkal a tablettákkal. Kis adagokat szoktam csinálni, így: az alap valamennyi valamilyen hús, ehhez megfelelő mennyiségű zöldséggel. Volt már a marha mellett csirke és azt hiszem, sertés is. Zöldség téren lehetőség a salátalevél, a kellemesen ropogós bambuszrügy és hasonló állagú, ismeretlen nevű zöld dolgok, hagyma, répa, krumpli, paprika… Nagyjából minden, ami van. Fűszer téren, egy adagba: annyi kurkuma, hogy megsárguljon, ahogy belekeverem (nem tudom, kiskanálban mennyi lenne, mert szórós dobozban van), egy púpozott kiskanál paprika, hogy jó sötét színe legyen, és egy nagyon púpozott kiskanálnyi curry fűszer. Meg só, lapos kiskanálnyi. Ezeken kívül csak egy kevés víz kell bele – tényleg csak kevés, nem szeretem, ha híg a leve.
Más, Skins negyedik évad, plörkön érkeznek a megjegyzések szegény FItch papa kiejtésére (a harmadikban is ott volt persze), ami nekem amúgy nagyon bejön, azt tartom igazi csak az igazi angol nyelvnek. A lényeg, hogy a negyedik évad negyedik részének a végén a nő, aki a “következő műsorunk pedig…” szöveget mondja, nagyjából ugyanazzal a kiejtéssel teszi. Ász.
Más. Az milyen vicces már, hogy a japán “cheers!”, avagy a koccintási szólás ugye “kampáj!” (乾杯, szó szerint: “szárazra!” – és mellesleg a 杯 (“hai”) a számolószó pohárnyi folyadékokra, hajókra és polipfélékre). Ebben az a vicces, hogy a 完敗-t ugyanígy kell kimondani, a jelentése viszont “teljes vereség”. Ajánlom, hogy versenyek előtt inkább ne koccintsatok.
Utolsó, hogy a Mägo de Oz nevű spanyol metálbanda El rincón de los sentidos című száma nagyon tetszik. A refrén nagyjából (én fordítottam, szóval):
Énekelni, üvölteni akarok,
Mägo de Oz – El Rincón de los Sentidos
És élni szabadon,
Melletted meghalni,
Az elveszettet megtalálni
Ugyanez, vagyis hogy rá vagyok kattanva, áll Basshunter DotA témájú (hoszú című és svéd) számára is.
A “más”-os szerkezetet pedig magamról másoltam.
Today after church i went to buy spices and veggies, and ended up cooking something really interesting. There was a banana in my fridge “maturing” for about a month now (totally brown on the outside, but not rotten), and since i don’t really like that state of the fruit i decided to fry it—years ago once i had fried banana in a chinese restaurant back home. On olive oil, with chicken, the banana soon disappeared, turning into sauce. Also played: the juice of a whole lime, loads of ginger, basil, some turmeric and paprika (red and ground), a bit of my beloved pirosarany from home, cabbage, paprika (yellow and fresh) and olives. It ended up really pleasant. What pleasant, great. (And i’m being modest here.) The coffee before lunch finally managed to wake me up somewhat, though i’m still not that fresh and lively. I realised what they were talking about with “coats your tongue”—it really left a nice feeling. I like to drink my orange-grapefruit juice mix after coffee anyways, but this way it’s simply magnificent.
Ma olyan jó idő van… kellemes őszi. A cseresznyefák már mind levedlették a leveleiket, de a többi fa még tartja magát. A nap kellemesen süt, de nincs forró meleg – pont jó. Ezt az időt szeretem igazán… Ilyenkor mindent lehet csinálni.
Meg kötődik hozzá egy csomó emlék. Párizs, Chicago, London, Königsbrunn, mindenhol ilyen időben (is) voltam. Meg aztán még korábbról, általános korból amikor sikerült megbetegednem és reggel az orvostól hazafelé, pont így sütött a nap, aztán jöttek az “ausztrál ifjúsági sorozat”-ok. Jó emlékek, na. (Vannak viccesebbek is, de ott az időjárásnak vajmi kevés szerepe volt.)
Mai program meg kb délután háromkor nekiállni főzni (most ugyan megebédelek), vacsorát, azaz gulyást és mákos… valamit, amit mindig gubának akarok mondani, pedig nem az, hanem valami nagy szemű krumpli-nokedli. Találtam ötputtonyos aszút is, jó lesz hozzá remélem. A bevásárlás többi része vicces volt. A Hanamasa személyzete már biztos emlékszik rám, hogy folyton zaklatom őket – marhalábszár, sertéscomb, petrezselyemgyökér (azt se tudták, mi az), babér. Ja, a babér még különösen: utána ugyanis elkerekeztem Chofuba megvenni a bort. A Hanamasában volt babér, de száz gramm, ami mondjuk egy évre elég lenne nekem, úgyhogy inkább kerestem kisebb kiszerelést. Találtam is (három-négy kis levél), már fizetnék amikor a pénztáros közli, hogy 452円… A Hanamasa nagy csomagja volt 250… Nem főzök hozzá semmit.
Ebéd curry, utána pedig végre megnézem mi van az otthonról kapott szülinapi csomagomban (itt van már egy hete, de önkontroll).
