Tag: magyar

Mocskos anyagiak 2.

Csak remélem, hogy sikerül repjegyet vennem majd karácsonyra anélkül, hogy közben négyszer szívinfarktust kapnék. Egyelőre nem sok esélyt látok rá, de reménykedjünk. Első és legjelentősebb probléma: a webes felület, ahol elvileg a hitelkártyám egyenlegét kellene tudnom követni, egyszerűen használhatatlan. Korábban is feltűnt, hogy elég véletlenszerű számokkal dobálózik – néhány vásárlás nem jelenik meg, vagy a kiírt ötven-párezer jen helyett hó végén hetven-valahányat emelnek le a számlámról, a hitelkeret is teljesen véletlenszerűen működik, vagyis néha hiába, hogy belül vagyok, nem működik, máskor meg akkor is tudok fizetni, ha húszezer jennel túl vagyok rajta. Ez még nem is lenne baj, mert én készségesen elhiszem, hogy csak nem jelennek meg online bizonyos vásárlások (bár hogy miért, az rejtély), de a gond, hogy így egyáltalán nem tudok előre tervezni. Márpedig most nem ártana, mert a repjegyet biztos, hogy a kártyámmal kell majd venni, ergo figyelni kell, hogy az a (rosszabb esetben) hetven-nyolcvanezer jen még beleférjen majd a keretbe. Újabb nehézség, hogy az október hónapomat szintén a kártyámról élem, mivel a számlaegyenlegem jelenleg valahol kétezer jen körül áll. Csiklandós… örülök azért, hogy igényeltem a kártyát, bár Kínában hogy mennyit szoptam vele, az hihetetlen. Azt ugyanis elfelejtették közölni, hogy készpénzfelvételre nem használható… (Se külföldön olyan vásárlásra, ahol be kéne írni a pin-kódot.)

Elvileg vannak hatvan-párezer jenért már repjegyek, de mint mondtam, remélem csak, hogy nem telik meg a repülő idegőrlő japán turistákkal, mielőtt sikerülne szereznem egyet.


Az idei program

Az órarendem úgy néz ki, hogy hétfőn nincs órám, kedden negyedik blokkban egy japán, szerda-csütörtök-péntek pedig négy óra mindhárom nap. Remélem csak, hogy egyikbe se fogok belehalni. A szerda nem veszélyes, mert ugyan két központi tárgy (könyvelés 2 és menedzsment) előadásával indul, utána két angol van, amik maradjunk annyiban, hogy nem épp megerőltetőek. (Amúgy ha van valakinek felesleges felhasználói fiókja az órán használt weboldalhoz, szívesen fogadnám…) Csütörtökön az első óra a mikro, a második egy később elég durvának ígérkező statisztikás valami (kell a kredit), a harmadik egy nevetséges ingyenkredit tárgy (mit jelent dolgozni? – a mai bevezetőben azt bizonygatta az ürge, hogy ha elkapjuk egy barátunkat, aki épp elesne, az már önkéntes munka) aztán egy hasonlóan lazának tűnő matek. Holnap meg nyitok makro előadással, aztán egy remélhetőleg könnyű infotársadalmas tárgy, majd a mikro “gyakorlata” és a második japán. Tesi nincs, mert februárban síelni megyünk, azért jár majd a kredit.

Talán túlélem.


Okinawa, negyedik nap

A negyedik napom először is halovány másnapossággal indult, ami az előző estét tekintve annyira talán nem meglepő. Kijelentkeztem a szállóból és nekiindultam északra. Busszal. A buszpályaudvar felé út közben kiszúrtam egy információs pontot turistáknak, szereztem térképet meg egy japán srácot, aki hősiesen elbaktatott velem a McDonald’sba reggelizni aztán a buszhoz is. Azóta se tudom, mi vezette, de jót beszélgettünk.

A buszút Nahából Nagoba beletelt vagy három órába, aminek a javát végigaludtam, a maradékban pedig küzdöttem a hányingerrel. Sikerült gond nélkül odaérni, de ezzel az útnak még sehol nem volt vége. A célpont ugyanis a Chiraumi park volt, ami egyrészt egy akvárium, másrészt botanikus kert, harmadrészt szép fövenyes partja van. A nagoi buszpályaudvarom vártam vagy egy órát, ami közben rádöbbentem, hogy a japán stílusú vécének megvan az a nagy előnye, hogy nem kell ráülni, ergo hozzáérni – mert egy vidéki japán állomási vécé nem sokkal jobb, mint egy magyar… Még egy óra busz után megérkeztem a célhoz.

Kép erről a részről azért nincs, mert út közben (természetesen) lemerült a telefonom, úgyhogy nem tudtam fotózni se – se mást…


Az én drogom

Az a kávé. Megiszok egy eszpresszót (ne adj’ Isten, duplát), és pörgök. Utána meg nem pörgök. Nem érzem rosszul tőle magam, viszont amikor hajt az a kevés meglepően erős fekete arany, az szárnyaló. Nem vagyok vagy leszek függő – soha nem volt és nem is lesz gond leállni vele, lásd Kínában is egy hétig kávé nélkül éltem, csak ha nem kávézok, akkor kicsit többet kell aludni.

Nem mellékes, hogy szeretem az ízét. Egyrészt minden kávénak megvan a maga sajátos ízvilága, lásd az eddigi nem kevés kávés írásomat, másrészt pedig minden egyes alkalommal beleborzongok (kéjesen, mondanám, ha nem hangzana annyira perverzül, ahogy hangzik), amikor az eszpresszó tömény erejét megízlelem.

Csak ennyit akartam, megyek is vissza a gtkpod kódját javítani. Nagyon idegesítő az a borítókkal kapcsolatos bug, ráadásul már ott van évek óta javítatlanul, úgyhogy elhatároztam, én állok neki. Ugyan ilyen szintű C kóddal még életemben nem volt dolgom, szerintem boldogulok. Ha meg nem, mindig van kitől kérdezni.


A helyesírásról, megint

Ezt nem értem. Próbálkozok, de még nem megy. Ezek szerint csak nekem természetes, hogy úgy-ahogy próbálok helyesen fogalmazni és írni (lehetőség szerint ebben a sorrendben). Nem arról beszélek, hogy valaki véletlenül elgépel egy szót vagy pillanatnyi elmezavarban pontos j-vel írja a lyukat (pedig a lyukat nem írni kell, hanem). Az se érdekel, ha valahonnan kihagyják a vesszőket vagy a kötőjeleket – ez velem is gyakran előfordul. Még valahol azt is megértem, hogy valami furcsán értelmezett menőségből a szövegben minden “v” betűt “w”-vel írnak egyesek. Ez egy stílus, inkább látványelem, mint helyesírás.

De hogy olyan helyre raknak vesszőt, ahol abszolút semmi keresnivalója, vagy az elvált igekötőt a segédigével egybeírják (lásd megakarom találni), azt már nem értem. Vagy hogy teljesen értelmetlenül raknak egymás után (gondolom) nagyon értelmesnek érzett szavakat, biztos azért, hogy “komolynak” tűnjön az írásuk. Csak épp az értelme vész el, de persze, nyugodtan.

De igazság szerint mindez még valahol megbocsátható, vagy ha az nem is, de kevésbé büntetendő, ha valaki a saját blogján vagy egy csevegőcsatornán nem tud írni, mint ha direkt publikálásra szánt anyagot olvasva jön az arctenyér-kényszer, olyan a minőség.

Valaki magyarázza meg.


Őszi félév

A mai nappal elkezdődött a 2010/11-es tanév “őszi” szemesztere. A napom javát suliban, de többségében nem órákon, hanem a felsőbbévesekkel töltöttem, gyűjtöttem az infókat, hogy mit érdemes és mit nem fölvenni. Persze túl sok érdemi javaslatot nem kaptam, amit meg igen, azt ütközés miatt nem tudom (ebben a félévben fölvenni). Aztán itthon összeraktam úgy nagyjából az órarendemet. Ennél többet ha lehet, nem szeretnék fölvenni. Ebben a félévben már direkt figyeltem rá, hogy olyan tárgyakat vegyek föl, amik a bizonyos szükséges csoportokba esnek, hogy fogyjanak a kötelezően teljesítendő kreditjeim. Ha ezt a félévet is sikerrel zárom, akkor másodévre már csak nyolc kreditnyi “nehéz” tárgy (コア科目) marad – amennyit ebben a félévben fölveszek, és akkor még mindig csak másodév. Ahogy nézem, vizsgaidőszak körül nyögni fogok tisztességesen, de különben elég laza lesz most (előadások többségben). Csak majd szereznem kell (megint) egy határidőnaplót, mert a régit elhagytam Pekingben.

További hír, hogy ma végre megjött a Xros Wars zenesáv (új (?) szó, hogy mondják magyarul a “soundtrack”-et?) cd, úgyhogy miután hazaértem, elsődleges prioritás volt a feltöltés és a borító beszkennelése.


Önéletkávé

Így este kilenc magasságában megérkezett a kávéfőzőm végre. Ezzel két dolgot kaptam: egy lehetőséget, hogy kipróbáljam, amivel természetesen éltem is, ezzel elvesztve DeLonghi-szüzességemet, plusz egy kellemes elfoglaltságot egy kicsit későbbre, éspedig hogy megszabaduljak a kartondobozoktól. Mert természetesen duplán be volt dobozolva. A kávé ugyanannyi és ugyanolyan, mint a régi főzővel, kivéve a gép “új-ízét” ami két főzés után eltűnik majd belőle…

Ezen kívül ma nagyjából semmit nem csináltam, sikerült teljesen passzívan és haszontalanul eltöltenem a nyári szünetem utolsó napját. Ugyan megírtam egy szabadfogású önéletrajz-féleséget, de ez inkább unaloműzés volt, mint kreatív munka. Ahhoz nem volt energiám, kávé nélkül ugye…


Nyárvégi nagytakarítás

Ma aztán befejeztem a nagytakarítást – legalábbis a takarítás részét. Még vár rám egy kisebb rendrakás, gitárok, csomózós fonalak, ruhák, de ez már a többihez képest kismiska.

Eltüntettem a pár jókora kupac szemetet, összeszedtem a szétszórt ruhákat, elmosogattam mindent, kitakarítottam a fürdőszobát és a mosogató környékét is, felporszívóztam, még az asztalt is elhúztam, és a mögötte-mellette felgyűlt mocskot is eltüntettem. Bár tény, hogy a hűtőt kirángatni a zugából az a melletti rést kitakarítani már nem volt lelkesedésem. De akit az zavar, kitakaríthatja nekem.

Mostam is, bár a két adagnyi cucc kiterigetésénél már gondokba ütköztem… Majd kell vennem még vállfákat és csipeszeket. Kidobtam a rég szétszakadóban lévő papucsomat, és vettem egy százjenes újat, ami ugyan kicsi, de legalább meleg lesz télire – meg gyanítom, hogy ki is nyúlik majd.

Holnap meg érkezik majd a kávéfőző, azt is ki kell találnom, hogy azt hova rakom majd, mert már a fülem mögötti kispolcra se fér. Lehet, az lesz a vége, hogy el kell majd caplatnom a Nitoriba venni valami könnyen felrögzíthető polcot, mert gyanítom, hogy ez a helyhiány az egyik oka, amiért két hét alatt teljes káoszba zuhan mindig a szobám.

Plusz úgy gondolom, hogy most nekiállok, és csinálok egy új oldalt ide a valerauko.net-re, majd jelentkezek.


Kávéfőző

Ugye tegnap meglepetésszerűen lecserélték az eddigi hagyományos főzőlapunkat az elvileg gyorsabb és energiatakarékos indukciós cuccra, aminek köszönhetően az eddig használt összes konyhai eszközöm használhatatlanná vált. Mondjuk legalább serpenyőt meg fazekat adtak…

De kávéfőzőt nem. Körülnéztem hát, és csöpögtetős kávéfőzőt (vagy ahogy magyarul hívják azt a picsafüst híg vacak “drip coffee”-t…) már lehet kapni ezer jen körül, ami olcsó de valószínűleg az árának megfelelő minőségű. Vannak profibb gépek tizen-sokezer jenekért, de az meg az ára okán nem jöhet szóba. Az enyémhez hasonló (hívjuk az egyszerűség kedvéért kotyogósnak) kávéfőzőket is árulnak, persze azt már csak online, de ezek se működnek az indukciós lappal. Pontosabban olyanok is vannak, de azok 13 ezer jennél kezdődnek és az átlag 30 (ezer, jen). Annyiért meg már azért sokkal jobb gépet is lehet találni.

Nekem pedig eszpresszó kell, mert a drip-pocsadékból megihatok akármennyit, ébren nem tart. Úgyhogy a vége az lett, hogy holnap érkezik egy DeLonghi eszpresszógép, és még az ára se vészes (annyira). Meg ez talán (ha már DeLonghi) nem fog lerohadni két nap után (mint azt más gépekről a felhasználói kommentek között olvastam).


Gyíkok és kígyók

Tegnap este gondoltam, ledőlök tíz percre energiát gyűjteni. A következő emlékem, hogy reggel nyolckor csönget a villanyszámlás asszony. Ugyan nem keltem föl, de kivételesen nem is haragudtam érte. Aztán ismét, mert azért a reggel nyolc most egy kicsit korai kelés, visszazuhantam még egy másfél órára – a mobilom ébresztője fél tízre volt állítva. Következő emlék, hogy délben fölkelek. Nem jó ez így… Bár szerintem rekordot döntöttem, hogy délután fél háromkor reggeliztem…

Délután aztán megjött a Xros Wars első kislemeze, be is rippeltem, a szövegeket begépeltem és átírtam (a fordításra nem volt energiám), a fenti linken megtaláljátok.

Plusz a nap eseménye, hogy teljesen váratlanul új tűzhelyet kapott mindenki a koliban. Meg voltam lepve, hogy csak így, se szó se beszéd közlik, hogy akkor csere van, de a többiek mondták, hogy volt valami értesítés. Nyilván kidobtam a három hétnyi reklámmal együtt, amikor hazaértem Kínából. Ezzel annyi a gond, hogy indukciós a kicsi, vagyis az eddig használt serpenyőim és (legnagyobb gond) a kávéfőzőm se működnek vele.