Tag: sport

Probléma?

Az a gond, hogy fáj a lábam. Szerintem nincs köze hozzá a futásnak, mert korábban semmi ilyesmi nem volt, inkább azt gyanítom, hogy Summer Sonicon valaki egy kicsit túl durván taposta meg a lábam. A talpamban fáj valami, először azt hittem, hogy a kislábujjamhoz tartozó csont tört el, de nem, mert mindent tudok mozgatni rendesen, plusz nem is fáj mindig, csak úgy negyed óra futás után, akkor viszont úgy eléggé.

Csakhogy én ezért nem akarnám szüneteltetni a futást, mert ha már nyár van, akkor használjam ki teljesen – a biciklim meg még nem ért ide, hogy alternatíva lehessen.

Egyébként tegnap már nyitva volt a kondi, el is szórakoztam ott úgy egy órát. Különösen vicces volt, amikor ráálltam a mérlegre, ugyanis itthon nincs mérlegem, vagyis csak a konditermit szoktam használni, és legutóbb a vizsgaidőszak előtt egy pár héttel voltam… Viszont meglepetésemre nem hogy híztam volna, mint gondoltam, hanem 4-5 kilót fogytam így egy hónap alatt. Csak néztem, hogy mi a szösz.


Péntek reggel kilenckor aztán felszálltam a buszra, és néhány ismerős és sok ismeretlen arc társaságában elindultunk Nagano felé, ahol aztán két és fél napig síeltünk. Meg egy fél napig unatkoztunk, de az nem számít.

Tudni való, hogy ugyan testvéreim tudnak síelni, ahogy Facebookon olvasom nővérem mostanában megy is valahova e célból, nekem szombat reggel volt szerencsém először sílécet felcsatolni. Nem utoljára.

Ugyan a két és fél nap síelés során nem egyszer vágódtam el braketáncosokat megszégyenítő piruettek közepette (és nyírtam ki három ujjamat), az utolsó nap már egyszer se estem (na jó, egyszer, de az a szlalompálya volt, úgyhogy nem számolom), pedig végig a terep legtetejéről száguldoztam lefelé.

Az egy gond, hogy minden nap korán keltünk (reggeli héttől) és későn feküdtünk, úgyhogy ha nem ébresztett volna fel a sebesség, biztos hogy nem tudtam volna ébren maradni. Most is majd’ eldőlök, pedig csak fél kilenc van.

Mindent összevetve nagyon jó volt ez az út, még úgy is, hogy két oldalas beadandót kellett spontán összehozni a második este (még egy-két japánnál is gyorsabban megírtam, haha), úgyhogy jövő télre már van programom. Csak találni kell népet, akikkel lehet együtt menni. Még ilyet!


Megoldások

Ha kora délután megyek futni, az csak egy dolog, hogy iszonyatos a hőség. De valamiért futás közben a hasamban valami görcsbe áll, tehát a tíz körből (négy km ugye) ötöt kábé nulla tempóban alig pihegve kocogok, mert alig kapok levegőt. Furcsállottam ezt azért, mert ugyan mindig kondi után megyek futni, de annyi felüléstől annyira nem kéne haldokolnom (legalábbis pár éve esténként tízszer ennyit is volt hogy csináltam). Aztán ma valahogy nem volt hangulatom kimenni a negyven fokba délután, úgyhogy csak miután visszaértünk a partról (mert megint mentünk a tóhoz hűsölni) mentem egészségesen élni. És nocsak, este kilenckor, sötétben is cseppet mérsékeltebb hőségben, nem sajog a hasam és teljesen jó ritmusban tudok futni (nem kocogni). Magyarázatot követelek.

A másik, hogy meglett a megoldás az Ubuntu ablakkezelőjének furcsa viselkedésére (nemes egyszerűséggel nem indult el), bár azt nem igazán értem, hogy miért gyógyult meg ettől. Ugyan az egész home mappámat egy az egyben másoltam át a laptopról, a telepített programok is teljesen ugyanazok, tehát nem értem, miért zavarta ez meg ennyire. Arról nem is beszélve, hogy a laptopon is előjött ugyanez a probléma, tehát még abban se vagyok biztos, hogy egyáltalán köze van-e hozzá a másolásnak. A lényeg, hogy már megy.


Nem volt netem

Tegnap nem volt netem. Okát nem tudom, a lényeg, hogy este kikapcsoltam a gépet és még volt, reggel meg be és már nem. Aztán ma fordítva ugyanez. A lényeg, hogy mentem szokás szerint kondiba és futni, aztán épp a fekvenyomó padon… fekvenyomtam, amikor jött egy japán srác, hogy ő akkor most zárná a tornaépületet. “Mondom wtf.” Úgyhogy elbaktattam vele a kapuig, aláírtam a papírt, hogy nálam van a kulcs, és vissza. Út közben beszélgettünk pár mondatot – még mindig nagyon poén, hogy láthatóan felsőbbévesek is keigoban (udvariasan) beszélnek hozzám, pedig többségüknél még csak vénebb se vagyok. Főleg a klubos ivászatokon vicces ez, mivel ott a csoportos koccintásnál figyelni kell olyanokra, hogy ha senpaial koccintasz, a te poharad legyen lejjebb. És akkor kiderül, hogy harmadévesek is azt hiszik rám, hogy senpai vagyok.

Ezen kívül a tegnapi nap nagy eredménye, hogy a szokásos négy kilométert húsz percen belül futottam.


(Un)healthy?

Yesterday i woke up in the morning and made a huge load of porridge, ate it with maple syrup and was full.

Then i went to the gym, worked out for an hour, then run roughly a mile, and was ready for two english classes, but luckily the japanese teacher of the second class didn’t show up, so after ten minutes i declared it freetime and came home.

But on the way came the urge to eat, to have one specific meal my mom used to do quite often, meat roasted in fat. So i went to the nearby supermarket and bought pork for it (couldn’t find beef in block, just sliced up for yakiniku). I looked a while for fat, but couldn’t find it. Then i stumbled upon it at the beef section, tiny cubes offered for free. I guess japanese hardly ever use it, so they can afford giving it away. Came handy, i picked up a bunch and headed for McDonalds.

Because however much i love potato food, be that fried or mashed or whatever, i have absolutely no patience to clean the potato, boil it well and prepare it. So i just went to the fast food deposit and picked up a load of fried potato. Made my meal, and it was good. (No Biblical reference intended for now.)

I watched Stargate SG-1 for a while, then started studying bookkeeping (successfully, the test was today and there was hardly a few questions i didn’t know the answer to), and when i was done with that, back to Stargate. Around midnight i decided to have dinner, so i made hot dogs, and munched in two with mustard and ketchup.

Does the morning training and the afternoon study null out all this “healthy” food? (Not as if i actually care… I’m like Yui in K-On!, apparently: no matter how much i eat or work out, my weight is fixed at 67 kgs.)


Amúgy semmi

Hétfőn fölkeltem reggel, betoltam a zabkása reggelimet és mentem kondiba. Aztán futni. Ez utóbbiba majd’ belehaltam. Nem a futás része volt a nehéz, legalábbis nem ott és úgy fájt ahogy számítottam. Mintha arra a félórára folyamatos görcsbe állt volna minden hasizmom. Meg is lepődtem, hogy se utána, se ma nem volt semmi izomlázam vagy hasonló. Úgyhogy holnap megyek megint kondiba, mert az kell.

Megvolt tegnap az első próba is. A Play that funky music megy jól, lassan a dalszöveget is megtanulom, az I want you back még nehéz. A gitárral szerencsére csak ritmust kell játszanom, előny, de csak azt se egyszerű eltalálni. Holnap délutáni program gyakorolni. Ma nem volt rá keretem, hatkor amikor hazaértem nem volt lelkesedésem nekiállni, inkább megnéztem a második Evangelion filmet, és ennyivel nagyjából le is van tudva a mai nap. Ja, még befejeztem a Hustle első évadát is.


Just 15 minutes

I’m going off again, or stopping, or going on withdrawal (tamper-off?) or however you say it, the point is i’ll be restricting my coffee consumption a lot in the coming days. It’s no use anymore, meaning my body got used to larger amounts as well. (Also apparent from the constant coffee smell around me that even i realise.) And still, i need fifteen minutes of rest in the evening, no matter.

Fifteen minutes is roughly the three songs that 42 to the infinite power (42の無限乗) will perform when time’s due. Although my part is only two, i’m doing all i can this coming seven days so that it’ll be perfect. After all, 42 is the meaning of life, the universe and everything, so its infinite power is, well… to quote dota: GODLIKE. Not easy, but especially if i finally buy a guitar, i’ll be able to practice a lot, not to mention without disturbing the people living around me (electric, headphones, and so on, get the connection). Since that’s most probably tomorrow, i have high hopes. True, this weekend’s evenings will be off, due to concerts (not mine, “just” attending), but i’ll be working that harder in daytime.

Fifteen minutes is roughly how much it takes for me to complete a round in the gym. The machines are packed in the center of the gym, so it’s possible to go on in a circle, from one to another. Three rounds are the most i ever tried, nowadays even two can kill me pretty much. I’ll see in half an hour how much i can do today.


Take this quiz

Kivételesen magyarul is, mert – hogy a Fürgerókalábakat idézzem – néha ilyen is kell. Ma már a sokadik nap volt sorban, hogy éjfél után feküdtem le (jóval) és reggel korán keltem (nagyon). A “kell az alvás” részt már tudom fejből, nem kell mondani… Egyelőre életben vagyok, és bár már megint éjfél van, még tudok tanulni, és ez is valami. Pedig a mai nap se volt eseménytelen. (Csak fázással teljes.) Reggel hatkor keltem, mert háromnegyed kilenckor találkozunk a sportcsarnokhoz legközelebbi állomásnál (錦糸町), merthogy ma pingpongverseny volt, megint. (Idén még nem voltam itt templomban, mert mindig vasárnap vannak…) Két vonalon mentek a meccsek, mindkettőben a második körig jutottam (bár csak azért, mert az első körben nem volt meccsem). Nagyon gyenge formában vagyok, legalábbis az itteni átlaghoz képest. Nem kell erre azt mondani, hogy ők túl erősek, nem mindig a másikban van a hiba. Ezúttal se… A verseny után mászkáltam Shinjukuban időtöltésként (haza akartam jönni, de nem volt rá idő, meg különösebben ok se), ettem Sukiyában (sokat, azóta is kimchi-szagú a szám), ittam kávét (ma Verona, az már volt), adtam egyet egy csövesnek, mert én már csak ilyen jó fej vagyok (eredetileg egy bolt bejáratánál ácsorgó bájos külföldi lánynak szántam, de nem fogadta el). Héttől meg a klubbal nomikai, ami ilyen ivós-evős összejövetel (a szót nézve főleg ivós, de most nem ez a helyzet). Aztán jöttem haza. Valahogy úgy érzem magam a japánok között, mint Jake a na’vik között az Avatarban (csak az amerikai álom nő nem tűnt még fel a láthatáron). Tegnap este ugye azt néztük meg Kawasakiban elvileg háromdében (a bal szemem miatt nekem csak normálként látszott), úgyhogy majd írok róla. Most viszont nincs rá keret, mert kanjikat kell tanulni holnapra, és még az előadás vázlatán is dolgozni kéne, mert holnap este Sonata Arctica koncert, és menni kéne…


What happened today?

Again a diary post here, as usual. Simply i don’t have time to write about all the other topics i have, though i have plenty, because i leave early in the morning and arrive home sometime really late. Like today, i left before nine and arrived home around one. Both am. I arrived at the Sendagaya station, actually the same one where we went skating, on time, well before ten. It was the second day of a japanese national table tennis championship (日本卓球選手権大会—actually i’ve seen these games, and thought that the second place should’ve won, her only problem was patience), and with the club we went to see it. It was really interesting, the games as well as the people around.

Some funny moments: there was a guy (apparently) with a cold behind us, and once he snorted such a huge one that he was choking for like five minutes. I really wished him quick death.

The other was after a poor kid threw up right in front of the Butterfly (pingpong brand) shop stand: the staff put some benches around the pool of vomit so that no one will step in it. Well, another poor kid obviously didn’t realise that, jumped over it to check the shop, right into the pool of vomit. And it was slippery, per se, so he landed full body-full face in the pool. Poor kid (it was really hard to keep myself from laughing out loud there).

Also, the players (i don’t know if it’s only japanese or general everywhere) were very loud. Sometimes after scoring a nice ball they were shouting as if they were being stripped of their genitals or something. Thus the imaging of people shouting all the time at the smallest of exercise in anime proved to be true.

There was a shop selling photos of the best games of the day as well. Well. Well. I’m not a photographer, whoever sees my flickr knows that. But the guys making the photos had really good machines, with very pro-looking lenses, yet the photos were terribly low quality. All looked as if they were shot like thirty (30) years ago with a polaroid camera. (Might’ve been the fault of the printer though.)

My evening wasn’t eventless either, but about what came after we left the sports hall with the club shall be the subject of the next post—coming tomorrow, since it’s almost half past two, and i have to wake up at six, because tomorrow (looking at the date, today) we will be playing in a tournament. Wish us good luck, thanks.

Oh, and long live the narwhal song. Looping it all the time i’m home (sorry, neighbours).


Javított kiadás

Egy pont volt a versenyen, amire igazán büszke vagyok. Egy fél pillanat, amire teljesen máshogy emlékszek, mintha valami másik emlékezet idézné fel. Éles, tiszta, mindenre kiterjedő emlék. A látvány még az, ami a legkevésbé teljes, egyszerűen azért, mert változik a fókusz, és csak az van. Ellenfelem legtöbbször tenyeresre adott nyesett szervát – valószínűleg ez is hozzájárult a csúfos vereséghez, mert a tenyeres nyesésem… hát nem az igazi még (meg nem esett le, hogy azért mennek magasra a visszanyesett labdák, mert a szervájában alig van spin, így lehetne pörgetni…).

Egyszer aztán sikerült normálisan visszaadnom, és nem is tudta egyből visszapörgetni, úgyhogy kicsit meg tudtam ugráltatni: egy nyesett balra ki, hadd fusson, vissza jobbra, aztán amikor azt valahogy visszapöccintette, fonákból egy olyan csattanós fajta lecsapás. (Eredetileg vissza akartam nyesni, de aztán menet közben rájöttem, hogy az neki tenyeresre menne, onnan meg vissza is tudná pörgetni, úgyhogy félúton változtattam a mozdulaton, és az ütő hegyével való visszaemelésből lett az ütő hegyével való visszapörgetés (vagy ahogy magyarul hívják a “drive”-ot – bár az about szerint inkább “loop”, de én már japglish-t beszélek).)

A srác rámnézett, és nagyjából a “akkor miért nem mindig így játszol?” vonalán kérdezett valamit, csak költőien (és vulgárisan), két szóban. Ez után kezdett el máshogy szerválni, nem tűnt fel neki, hogy az új fajtát sokkal könnyebben visszaadom…