Tag: zene

Az érintetlenek

January 24, 2010
valeblog
0 Comment

Van egy csomó apró jegyzetem megint, telefonban, eldugott .txt fileokban, hogy mikről kéne írni… De aztán amikor az a téma sorra került (ha sorra került), akkor nem jut eszembe, utána meg már nagyon nehéz akárhova is érthetően beilleszteni.

Például egy reggel megborotválkoztam, ami amúgy nem gyakran fordul elő – egyszerűen azért, mert ahol gyorsan visszanőne (bajusz, szakáll, pajesz), azt eleve hagyom, a többi meg ugye lassan nő. (Néha örömteli, ha meg épp meg akarnám növeszteni, nyűg.) Azon az ominózus reggelen meg vagy háromheti borosta jött le rólam (nem vagyok az a Robinson-fazon azért), és megállapítottam, hogy vagy két-három évvel fiatalabbnak nézek ki. Aztán másnap meg azt, hogy a bőröm szerint öttel: kezdtek megint előjönni pattanások. Inkább nőjön.

Másik példa néhány apró részlet életem második Sonata Arctica koncertjéhez (az első még Pesten volt). Előtte Sentenced (is) szólt, és sikeresen, jó szokásomhoz híven, bár jó bandára gondoltam, amikor beszélgettünk ott, Paradise Lostnak neveztem őket. Ez a két zenekar nálam teljesen összefonódik, minden ellenére. A Sentencednek a zenéje jön be jobban, a Paradise Lostnak meg a neve (nem láttam még Paradise Lost albumot, ami überelné nálam a Sentenced Funeral Albumját). Érthető keveredés. Meg aztán hogy Tony ilyen nagy “emópanda-öleléssel” búcsúzott – legalábbis ez jutott róla először eszembe. Nagyon… szeretetteljes pillanat. Meg hogy meglepően kevesen voltak a koncerten, bár két nap volt, igaz.

The first lines

January 23, 2010
valeblog
0 Comment

The first few verses of In Flames‘ Sober and irrelevant are simply too relevant.

used to be original,
but now i tremble in fear
i am like everyone else

alabary spell

is this how it feels
to reach black bottom
want to know how it feels to be forgotten

i become the distance,
i am the sober and irrelevant,
i don’t feel but in this,
what is there to believe?

In Flames – Sober and irrelevant

Pull the trigger: In Flames we trust

January 23, 2010
valeblog
0 Comment

Yesterday i made the last class finish a bit earlier, but still i could only hear two or three songs from Each of the days, a japanese band (Tokyo Zepp is quite far from the university). It wasn’t that outstanding, and it was funny that the guitarist used the guitar i wanted to buy (very cheap) (at least it looked the same). They had two drummers, and one of them was a girl, quite unusual. Actully, i didn’t even know there were this many bands, this made the event kind of a festival, i thought it’ll only be CKY, Atreyu and In Flames. Not quite…

Then came the first break, and i met a couple of american navy people, they were long into drinking, but still really nice people. From then on i appear on a couple of photos i guess, as a “random hungarian guy”. I also got to know a japanese girl, whom i helped out when she couldn’t understand what the drunk americans were saying anymore.

Endless Hallway played really nice catchy music, sometimes with quite amazing riffs, and they all look the favourite of teenage girls way. They played for roughly half an hour, just like Each of the days before, it was just how it had to be before the bands coming after. I guess this was the time when beers started to fly.

That break i met new people again, more and more from the navy (of various countries) and japanese as well, two girls and two guys, talking away the whole break. And realised that Asahi draft is more water than beer.

Read More

And so it continues

January 20, 2010
valeblog
0 Comment

It doesn’t stop, today’s the first in the chain of many when i have time to sit down (i won’t specify where) to write this blogpost. Yesterday i couldn’t get myself to do so after running around for hours, most importantly to the post, so finally i applied for a visa card, which is supposed to arrive in a month from now. I also paid my external hard drive, so that’s to come in a week as well. Can’t wait.

Today i really will go to sleep early. I never do, and i’m getting to feel that, yesterday at the table tennis training i got much more tired than i should have, so i decided to wash my hair around eight and just dry and do nothing for the evening—maybe only plan and read on about my topics. And i surely want to finish that paper with the interesting view on the universe as information and the (for me) surprising fact that gravity is an entropic force. It’s really fascinating.

On monday i went to a great concert, Sonata Arctica in O-East. It was a bit short though, hardly ninety minutes, but they played most of my favourite songs (not all, of course, for example they didn’t play Shy). I couldn’t get a setlist, but lucky someone uploaded it. The guys on stage, i mean the band, especially Tony, are just crazy. I also ran into a friend from the dorm there, a bit of a surprise. On the way there, of course i had a coffee and on the way back i passed off the 100 yen second one to a homie, just as last time in Shinjuku.

What to sing?

January 11, 2010
valeblog
0 Comment

It’s not an easy question for me when we’re going to karaoke. There are very few people who listen to or just at least appreciate the music i listen to mostly, the usual favourite being the “recently” emerged country, indie or “myspace” pop, call it however you want. And there i go, with unlimited amounts of rock, metal, punk, alternative and all the progressive versions of these, with some electronic, a few indie songs and even those are either of a totally unknown past Chicago indie band or from the selection i got from my exchange partner there. There are a few “must do” songs, the two sure being Hot dog by Limp Bizkit and Nellie the elephant by the Toy Dolls. And there i am, with two whole songs for a whole night. Usually i start going all over my “mixed” playlist, which has songs that i love though the music’s not my favourite kind, simply because these songs tend to be more popular.

And then, a few times ago i realised one more thing. I just have to go back six years, and i can find songs that people know, or at least can sing along: six years ago was the season of blink-182, Sum 41, the Offspring or Green Day, just to mention a few. I still sometimes listen to blink, and occasionally look up a few songs of Offspring on Youtube, but it’s no more in my usual (although in the case of Offspring i’ll try to make it again so). But these are easy to sing, popular, catchy, and i don’t care if someone joins and messes it all up (i do mind that in case of my favourites, like Fear of the dark, which still i try to put on every time), and noone will hate me for singing “songs that no one knows or cares about” (even if that’s unproved by millions of plays on last.fm). Interesting to note, that although the style is quite similar, Rancid is already “underground”, no one sang along when i had Red Hot Moon last time, though that’s pretty catchy too…

Karaoke made easier.

Dal és netfilozófia

December 29, 2009
valeblog
0 Comment

Ma este elkezdtem harmonikára dalokat keresgélni, hogy ha már gitáron nem tudok gyakorolni itthon (eszközhiány), akkor legalább az eddig hanyagolt szájharmonikával fejlődjek. Teljesen véletlenül aztán megtaláltam a kulcsot. Van egy ilyen megfigyelésem, hogy rengeteg weboldal egyszerűen nem tűnik fel a keresőkben, akármennyire is hasznos a tartalma. Nem tudom, hogy mi az ok: nincsenek kereső-optimalizálva, ritka bennük az adott kulcsszó vagy mi – de ennek köszönhető, hogy a Google első oldalán (vagy egyáltalán) nagyon ritkán bukkannak fel tényleges hacker-oldalak, és ugyancsak ennek köszönhető, hogy nem találtam eddig elég (számú és eléggé használható) harmonika “kottát” a neten. Most megtört a jég, és gyors egymásutánban bukkantak fel egymás mögött az ilyenek. Úgyhogy most épp az Oh Susanna című dalt tanulom, amit már tanultam gitáron is. Aztán ahogy szüleim mellett játszottam, atyám jegyezte meg, hogy ennek ő (gyerekkorából) egy másik szövegét ismeri (Szlengblogon találtam):

Mexikói préri pusztán cowboy lovagol,
A seggében pávatoll és vígan így dalol:
“Szúr szúr szúr szúr a pávatoll…”
Kihúzza a seggéből és tovább lovagol.

Reggeli pörgés

December 28, 2009
valeblog
0 Comment

A kávé érdekes. Ugyanis nem csak akkor hat, amikor elvárható, vagyis mire leér, felszívódik, eljut az agyamba satöbbi, hanem sokkal előbb is, rögtön miután megittam, pedig előtte csak egy tál görögsalátát ettem meg két zsömlével meg egy bögre kakaóval, tehát nem épp üres a gyomrom. De legalább így megvan már a szükséges lendület, hogy megírjak egy bejegyzést még úgy is, hogy közben orrot kell fújnom (küzdök a megfázás ellen, de egyelőre nem hagyja magát), amit pedig ki nem állhatok (persze meg lehet látni az orrfújásban is az élvezetet, amikor egy hosszabb “önmegtartóztatás” után kirobbanó erővel tűnik el az a vályogtégla tömörségű légútdugulás, és végre kapok levegőt). Hogy emészthetőbb témák felé evezzek (bár végül is a taknyot is meg lehet emészteni, amint azt a japán népesség túlontúl jól mutatja), és mivel a reggeli már volt, most jöhet a zene. Tegnap este ugyanis böngészgettem egy kicsit a last.fm-en (teljesen rá vagyok mostanában kattanva, egyik, ha nem a leglátogatottabb oldalam) és valahogy (ez a legjobb az egészben, hogy már azt se tudom, kinek (a profilján jártam) miért és hogy (határoztam el, hogy végre belehallgatok) találtam) belebotlottam a Coheed and Cambria nevű zenekarba, azóta az ő két legújabb albumukat hallgatom. Majd írok róla részletesebben is. Tegnap este meghallgattam a Radiohead Amnesiac kislemezét is, ha már megvan itthon (hogy honnan, nem tudom), és elsőre nem jött be. Másodikra se, de van rá esély. Egyébként pedig feltűnő, hogy az internetes jelenlét fontosságát még csak az igazán nagy popbandák érzik igazán. Elég csak megnézni a Coheed and Cambriát, ott vannak minden közösségi oldalon, hivatalosan feltöltött hallgatható zenékkel, videókkal. Így kell ezt.

Zenegép

December 21, 2009
valeblog
0 Comment

Kéne egy olyan zenelejátszó, ami rögzíti, hogy miket hallgatok. Ez nagyon nagy hűtlenségnek tűnik hű Muvommal szemben, ami már több, mint két éve hűségesen szolgál (de sok “hű”, már csak a “ha” hiányzik). Egy gigás a kis fehér, amire gondolom sokan húzzák már a szájukat hogy milyen pici – de nekem tökéletesen megfelel. Az egyetlen hátránya, és tényleg az egyetlen, hogy nem nézi, miket hallgatok, így hiába szól egy tizen-sok órás repülőút alatt végig valami, azt a last.fm nem látja. Pedig mostanában nagyon kattogok… Gondolkodtam már olyanon is, hogy valami firmware hackkel megoldható-e ez, de egyelőre még nem találtam ilyeneket. Tehát most itt azon tanakodok, hogy vegyek egy újat, ami valószínűleg nagyobb, fényesebb, csillogóbb, kevésbé strapabíró, érintőképernyős vacak, de cserébe rögzíti, hogy miket hallgatok, vagy próbáljam valahogy megbuherálni a Muvot, hogy tudjon ilyet (az biztos, hogy ez csak szoftveres probléma), vagy hagyjam az egészet a fenébe, és csodálkozzak továbbra is minden alkalommal, hogy az Oomph! a könyvtár utolsói között van, pedig már nagyjából fejből tudom azt az albumot…

A rancid romance

December 21, 2009
valeblog
0 Comment

A great song from the new DSO album, totally unrelated. (Somehow this new one seems less catchy at first than the Butcher’s ballroom, still McDonald’s i’m lovin’ it.) Thus today became a DSO-day, i was listening to that all day, naturally when i was at home. When not, i was with people which means i didn’t have my headphones on (not antisocial enough for that). I have this habit of doing something-days in music, with bands at least two albums in my library. With just one it’s not fun enough, but from two on, unlimited. Change of subject, i started meeting people, yesterday as mentioned before, today Bogi, and tomorrow… well, no plans for tomorrow. If no one, i’ll just drive my family crazy making them listen to my music, which would (seeing the current trend) be DSO—and i guess everyone agrees that avant-garde metal might not be the easiest listening. Who knows, maybe i’ll switch to Tarot…

Oh, by the way, i found a really funny Star Wars-weather comparison page, via Yummie.

Tool

December 16, 2009
valeblog
0 Comment

The american “progressive” band. Just like that, with quotes, because i’m not so sure. I won’t go into in-depth objective analysis of their music, just write down what i think now. Which may change eventually. I was listening to Tool‘s 2001 album Lateralus for a while now. I found it (if i remember correctly) while i was looking up info on Dream Theater‘s Count of Tuscany song. When i listened to my library in alphabetical order, of course i had Tool, and that is thirteen songs of Tool in line, in the list. It didn’t really catch my attention there, just after half an hour i got the feeling “haven’t i heard this song just a few minutes earlier” and then again and again. Lateralus feels as if all the songs were of the same template. The song starts with a rhythmic guitar riff, muted, later joined by drums. Then a more powerful version of the riff for a few seconds, back to the earlier, vocals. The vocals are more like spoken than sung. Chorus with more or less the same music, vocals resemble singing a bit more. Then a solo, which is as if it wasn’t even there, and end the song the same way as it started. The songs in themselves are good. Some could be even called outstanding. But thirteen piled up together, it’s as if you were walking around a statue of Brahma and you’d be surprised that it has a face on each side. I was wondering, is this really the future of “progressive”? Consider this a “first opinion”. Who knows, maybe i’ll get to like it, just how i fell in love with Gojira. Check back then.