Month: March 2009

Lazy

It’s no fun when you don’t have anything to do. It’s even worse if you could use that time for useful things but you’re way too lazy to move a finger. Now i’m sitting here for a way too long time in front of my notebook reading the japanese experiences of Sesam and the feeds whenever something new pops up, but i think now i’ll lay down on my bed and write a nice long german composition about whatever comes to my mind, i don’t really have an idea yet, and when i’m done with that i’ll practice japanese, at least so i plan. I could see my simulation of society systems class but what point would that be? Mostly none, since in two weeks i’ll fly to Japan and drop my studies here. The only class i’ll visit will be the one about Tolkien on wednesday—and the language courses, naturally.

So far the only problem with the “new” notebook is that the keyboard isn’t as good as could be. The space and the N key needs to be hit harder than usual, and some others don’t react as easily as i was used to it either. But it doesn’t really matter, i guess i’ll just get used to it in about no time.


Nem akar összejönni

Én tudok valamit. Nagyon ritkán sikerül valamit nem elszúrnom, nem elfelejtenem és társaik. Most például nagy svunggal elindultam az esti busszal, ahelyett, hogy holnap jöttem volna egy délelőttivel – egy kicsit nem kicsit nyugodtabban. Most elég rohanós lett, mert délután az otthoni asztali gépre Windowst telepítettem (és büszke vagyok magamra, hogy nincs egy darab illegális program se rajta), és ez okozott némi nehézséget. Egy körül nekiálltam (addig egy duplarétegű dévédére (hogy meglepődtem, hogy tényleg viszi a laptop írója!) írtam ki animéket és hasonlókat), és hamarosan jött az első meglepetés. A telepítő partícionálójával legyalultam a régi maradvány Ubuntus partíciókat és a Win rendszerpartícióját, az üres helyre direkt lassú formázással pedig ment az új Win – na a gond ott jött, hogy az újraindítás után közölte, hogy lemezhiba, és ő nem hajlandó elindulni. Hurrá. Ráadásul még a cd meghajtó is vacakolt, és csak ötödjére volt hajlandó onnan bootolni. Végül úgy sikerült csak működésre bírni, hogy ami eddig master vinyó volt, átkötöttem slave-re és fordítva (röviden: csere). Aztán már ment minden rendesen, szerencséjére… De normálisan mindent befejezni nem volt időm a hatnegyvenes buszig, úgyhogy édesanyámra maradt az Office és a Skype, kíváncsi vagyok, boldogul-e majd vele…

Ráadásképp pont mielőtt felszálltam volna a buszra észrevettem, hogy a telefonom nincs nálam, és amikor egy mellettem álldogáló volt osztálytárs megcsörgette, kiderült, hogy ki van kapcsolva (legalábbis nem elérhető). Remélem csak, hogy otthon vagy a kocsiban kiesett a zsebemből és elmozdult a simkártya (le nem merült, az fix), nem pedig a parasztelosztóban lopták ki a zsebemből… Plusz még a fogkefémet is otthon hagytam, azt vennem kell.


Låt den rätte komma in

Ez a film már jó ideje várta, hogy megnézzem. Tegnap este aztán sorra került. És húha. Angolul Let the right one in címmel futott ez a svéd mű (egy könyv alapján készült), és sikere is volt, szerintem. Megérdemli, az biztos. Valahogy a magyar nyelvben az ilyenre kevés a szó. Ott van a “megrázó”, de az annyira nem ilyen. Ez olyan, mintha végigmenne rajtad egy két ökör húzta eke és a legmélyebb dolgokat forgatná föl… mélyenszántó akkor? Tőlem.

Mennyit szenved, akire a bátor legények hárman rászállnak az iskolában? Már tizenkét évesen? Milyen lehet ilyenkor a “nagy szerelem”? Pláne ha nem éppen hétköznapi dolgok folynak közben a háttérben, és erről tud is az érintett. És ha már normális nem lehet a szerelem, mennyit ér vajon meg? A válaszokat meg lásd a filmben.

A képi világ nagyon sötét, amikor meg nem, akkor szürke, és ez már megadja az alaphangulatot. A párbeszédek gondolom durvábbak a svéd eredetiben, mint az angol feliratban, de ha nem, akkor is furcsa ilyeneket az általában ártatlannak bemutatott tizenkét évesek szájából hallani. Lehetne akár nagy pofonnak is látni a felnőtteknek, hogy mégse kéne annyira alábecsülni a gyerekek világát. Ott se kolbászból van a kerítés (erre én is jól emlékszek). Esetleg véreshurkából, ha még nem lopta el azt is a helyi “adj öt forintot, hogy ne verjem be a fejed” nagylegény.

Nekem nagyon tetszett a Let the right one in (svéd eredeti: Låt den rätte komma in), és valószínűleg még többször is megnézem, ami már nagyon ritkán jut ki filmnek…


News?

Now there’s no backing off… not so long ago i got the mail from the embassy informing me that my plane will set off at 9:55 AM on the first of April, to Tokyo Narita via Frankfurt. I think this will be about the same length flight as when we went to Chicago, twelve hours in the air altogether, with a two hour ground time in Frankfurt. I still have loads of stuff to do until then. The last of which is checking out of the dorm, so that someone else could take my place. The most important of which is to say goodbye to important people i probably won’t see for a very long time. The most challenging of which is to learn how to wash my stuff and learn to cook basic stuff (i don’t want to live on instant soups and such for five years)—oh and to finish as much of my webdev projects in the coming two weeks as possible. Since i won’t be attending much university classes (i think at most two a week) i’ll have time for them, the thing is i’ve to learn to divide up my time right, something i couldn’t yet accomplish.

My “new” laptop will have to undergo a total reinstall before my departure. I hope i’ll be able to get everything working all right. Today i took the time, searched and found a utility to light the “new email” led. There was one provided on the official site, but it’s no use and also about six years old without updates, while this one is just two years and i think contacting a private developer is much easier than getting in touch with Asus, in case there were problems with it (which i doubt). It’s fun to see the blue light flashing whenever i get new mail.


Az élet szép

Ma reggel (szánom) elfelejtettem fölkelni segíteni a többieknek pakolni a holnapi BoKonfra (Bolyai Konferencia), pontosabban már tegnap este Kafkaz után felejtettem el, amikor beállítottam az ébresztőmet. Így se aludtam azért sokkal tovább, mert tíz előtt el kellett rohannom az egyetemre, mert az Ipar utcai albérletbeli volt szobatársam megtalálta az XP telepítő cd-met ott (furcsa, hogy nem hiányzott eddig), ezek szerint elhagytam és fel se tűnt. Na de most már megvan, azóta reggeliztem is, sőt, még mostam is (nagy szó kérem, bár szobatársam (a jelenlegi) megjegyezte, hogy nem feltétlen jó ötlet radiátoron szárítani), azóta meg csak kotlok itt és blogolok, bár ez gondolom feltűnt. Ahogy jöttem haza és álltam a 103-as “Pázmány Péter sétány” megállójában a buszra várva, elhúzott előttem a rakpartra egy “hibaelhárítás” feliratú autó, de én ezt valamiért első pillantásra “bibliaelhárítás”-nak olvastam. Tessék ezt megmagyarázni.

Tegnap este németen pedig felfedeztük, hogy a jegyrendszer németül ugyanúgy van, mint a látszat-rendszer (ha jól írtam le, Scheinsysteme). Sokatmondó.


Der Tunnel

Dieser Dienstag habe ich mit den Germanisten noch einen Film gesehen, diesen Mal Der Tunnel. Es geht um wie eine kleine Gruppe von Flüchtlingen bauen einen Tunnel unter der Berliner Mauer, ihrer Familien und Freunden zu entführen aus der Kommunist Ost-Berlin. Es ist ziemlich lang, aber auch sehr interessant.

Ich überlegte es bei mich, ob ich auch so “englisches Deutsch” spreche, wie Vittorio. Leider ich denke ja.


Meet the Smiths

On the way to Krakow and back we watched two movies on the bus. One was Meet the Fockers, a hilarious movie with a couple of big names like Ben Stiller, Robert de Niro or Dustin Hoffman. It’s not really about deep thoughts or something very philosophic, the only thing it says is what’s neccessary to keep the movie running for two hours. The hungarian translations were good too, sometimes even better than the english originals.

The other one was Mr. & Mrs. Smith. That one had a better story for sure, and seemed a lot more professional (probably because it wasn’t supposed to be a comedy). It’s very full of action, be that action shooting countless bullets and other stuff intended to kill at each other or practicing the activities of a healthy married couple with great intensity. It’s highly entertaining, even making me laugh occasionally (though mostly at scenes where i guess i’m not supposed to laugh, but it was so full of violence or tension that it was almost comical).

Both are worth watching once, focusing just and only on entertainment. Different ways, but the goal’s the same.


Kafkaz, Estike

Tegnap este az Estikében (az az Eötvös koli (jajjbocsánat, coli) pinceklubja) volt Kafkaz. Ez a Kaukázus-frontember Kardos-Horváth Jánosnak az “unplugged” szólóestje. Jó volt. Talán kevesen még emlékeztek, hogy a legutóbbi Kaukázus koncert után nyavalyogtam, hogy valami nem tetszik. Azóta se tudom egész pontosan, hogy mi a bajom a dologgal, de egy halvány sejtésem már van: egyszerűen nem illik a (bizonyos) dalok hangulatához, témájához, jellegéhez a bulihangulat. Az egyik kedvenc Kaukázus számom a “Jó, a rossz és a kreatív”, amikor magam hallgatom, nagyon megfog az egész, de mihelyt már a közönség énekli körülöttem (és tudom mocsok sznob állat vagyok, de a “közönség”-ről általában nincs túl jó véleményem), sekélyes, semmitmondó sablongyűjteménynek (ez meg egy alantas, alsókategóriás alliterációnak) tűnik csak. Talán ez zavar (tényleg nem tudom). Maga a zene tetszett, volt sok olyan szám, amit nem ismertem, volt sok, ami beismerten új és/vagy félkész – maradandó volt, ahogy egy hiba után azt mondja: “bazzeg ezt szombaton megtanulom”…


Last (not)

Dear diary, imagine what i did this morning! I woke up! The surprising was not the act itself but rather the time: at seven. Well, i should rather say the my phone tried to wake me then, but it wasn’t until seven twenty that i crawled out of bed. I helped some dorm people put the basement level in order for the conference on saturday, and then (after breakfast) the cleaning lady with the common room. (Honestly, i’m such a good samaritan sometimes…) I was a bit surprised when Sors showed up after a phone, though not for my sake, just to study maths with her bro. I went off to the faculty of arts to get my hat back (which i accidentally left on the bus sunday), and was practicing japanese since then. I’m still doing kanji writing excercises, it’s a bit boring, but also funny sometimes, because neither the reading nor the meaning is written there, just the kanji itself… it’s fun to figure out what a totally unknown kanji could mean, or at least how it’s supposed to be read (because then i could look it up in my dictionary), when it’s nowhere to be found anywhere around that part in the book. (I had a good laugh at myself, when looking at an unknown kanji followed by the hiragana “i”, i thought “well, here we got an adjective ending in i“. The funny was that trying to look up an adjective by its “i” ending is like impossible, since two thirds of japanese adjectives end in “i”…) Now come dinner and more kanji.


És még mindig

Még mindig magyarul írok, de ez holnap már változni fog. Az utóbbi időben láttam három filmet (és ez a szám csak növekedni fog), úgyhogy már lesznek nem ilyen gejl naplós bejegyzések is, valami (talán) érdekes. Ma egy órára akartam volna bemenni az egyetemre (a Tolkien-témájú előadásra), de persze elmaradt. Segáz, ott volt Ai (meg az ura), beszélgettünk egy kicsit aztán jöttem vissza a koliba. Tegnap még megtehettem, hogy a hétfői buliból hozott pizzát ebédeltem, de mára már csak egy szelet maradt, úgyhogy inkább az egyetem előtt beültem a Fehérvári úti vásárcsarnokba egy milánóira – meg kell hagyni, igen érdekes íze volt, de jóllaktam vele, az a lényeg. A délelőttöm azzal ment el, hogy mostam meg elrohantam a géppel a szervízbe, mert a szóköz gomb egyszer csak lehalt, én meg csak nem akartam azonnal szétkapni, végül is kitudja (szét kellett volna, valami retek (nem a növény, piszok) ment alá). És ma esett le, hogy mostantól már ismét 1024-es képernyőszélességre fogok optimalizálni, mert az “új” nem widescreen (az előző 1280 széles volt). Meg voltam kint focizni (atyám nagy örömére), a lábaim a három éves ronggyá szakadt dorkóban szintén ronggyá szakadtak, szinte minden részük fáj, de legalább jó volt. Terveztem, hogy ma még megnézem a Let the right one in-t, de nem tudom, tizenegykor nekifogjak-e még. Most megvacsorázom az utolsó pizzaszeletet és vagy a film, vagy egy könyv, mert már meg nem szakítom a három hete húzott csak-éjfél-után-megyek-aludni “hobbit” (amiből nyolc ugye egy hobbyte – nameg automatikus tárgyeset, vagy hogyishívják).