Author: valerauko

Der Tunnel

Dieser Dienstag habe ich mit den Germanisten noch einen Film gesehen, diesen Mal Der Tunnel. Es geht um wie eine kleine Gruppe von Flüchtlingen bauen einen Tunnel unter der Berliner Mauer, ihrer Familien und Freunden zu entführen aus der Kommunist Ost-Berlin. Es ist ziemlich lang, aber auch sehr interessant.

Ich überlegte es bei mich, ob ich auch so “englisches Deutsch” spreche, wie Vittorio. Leider ich denke ja.


Meet the Smiths

On the way to Krakow and back we watched two movies on the bus. One was Meet the Fockers, a hilarious movie with a couple of big names like Ben Stiller, Robert de Niro or Dustin Hoffman. It’s not really about deep thoughts or something very philosophic, the only thing it says is what’s neccessary to keep the movie running for two hours. The hungarian translations were good too, sometimes even better than the english originals.

The other one was Mr. & Mrs. Smith. That one had a better story for sure, and seemed a lot more professional (probably because it wasn’t supposed to be a comedy). It’s very full of action, be that action shooting countless bullets and other stuff intended to kill at each other or practicing the activities of a healthy married couple with great intensity. It’s highly entertaining, even making me laugh occasionally (though mostly at scenes where i guess i’m not supposed to laugh, but it was so full of violence or tension that it was almost comical).

Both are worth watching once, focusing just and only on entertainment. Different ways, but the goal’s the same.


Kafkaz, Estike

Tegnap este az Estikében (az az Eötvös koli (jajjbocsánat, coli) pinceklubja) volt Kafkaz. Ez a Kaukázus-frontember Kardos-Horváth Jánosnak az “unplugged” szólóestje. Jó volt. Talán kevesen még emlékeztek, hogy a legutóbbi Kaukázus koncert után nyavalyogtam, hogy valami nem tetszik. Azóta se tudom egész pontosan, hogy mi a bajom a dologgal, de egy halvány sejtésem már van: egyszerűen nem illik a (bizonyos) dalok hangulatához, témájához, jellegéhez a bulihangulat. Az egyik kedvenc Kaukázus számom a “Jó, a rossz és a kreatív”, amikor magam hallgatom, nagyon megfog az egész, de mihelyt már a közönség énekli körülöttem (és tudom mocsok sznob állat vagyok, de a “közönség”-ről általában nincs túl jó véleményem), sekélyes, semmitmondó sablongyűjteménynek (ez meg egy alantas, alsókategóriás alliterációnak) tűnik csak. Talán ez zavar (tényleg nem tudom). Maga a zene tetszett, volt sok olyan szám, amit nem ismertem, volt sok, ami beismerten új és/vagy félkész – maradandó volt, ahogy egy hiba után azt mondja: “bazzeg ezt szombaton megtanulom”…


Last (not)

Dear diary, imagine what i did this morning! I woke up! The surprising was not the act itself but rather the time: at seven. Well, i should rather say the my phone tried to wake me then, but it wasn’t until seven twenty that i crawled out of bed. I helped some dorm people put the basement level in order for the conference on saturday, and then (after breakfast) the cleaning lady with the common room. (Honestly, i’m such a good samaritan sometimes…) I was a bit surprised when Sors showed up after a phone, though not for my sake, just to study maths with her bro. I went off to the faculty of arts to get my hat back (which i accidentally left on the bus sunday), and was practicing japanese since then. I’m still doing kanji writing excercises, it’s a bit boring, but also funny sometimes, because neither the reading nor the meaning is written there, just the kanji itself… it’s fun to figure out what a totally unknown kanji could mean, or at least how it’s supposed to be read (because then i could look it up in my dictionary), when it’s nowhere to be found anywhere around that part in the book. (I had a good laugh at myself, when looking at an unknown kanji followed by the hiragana “i”, i thought “well, here we got an adjective ending in i“. The funny was that trying to look up an adjective by its “i” ending is like impossible, since two thirds of japanese adjectives end in “i”…) Now come dinner and more kanji.


És még mindig

Még mindig magyarul írok, de ez holnap már változni fog. Az utóbbi időben láttam három filmet (és ez a szám csak növekedni fog), úgyhogy már lesznek nem ilyen gejl naplós bejegyzések is, valami (talán) érdekes. Ma egy órára akartam volna bemenni az egyetemre (a Tolkien-témájú előadásra), de persze elmaradt. Segáz, ott volt Ai (meg az ura), beszélgettünk egy kicsit aztán jöttem vissza a koliba. Tegnap még megtehettem, hogy a hétfői buliból hozott pizzát ebédeltem, de mára már csak egy szelet maradt, úgyhogy inkább az egyetem előtt beültem a Fehérvári úti vásárcsarnokba egy milánóira – meg kell hagyni, igen érdekes íze volt, de jóllaktam vele, az a lényeg. A délelőttöm azzal ment el, hogy mostam meg elrohantam a géppel a szervízbe, mert a szóköz gomb egyszer csak lehalt, én meg csak nem akartam azonnal szétkapni, végül is kitudja (szét kellett volna, valami retek (nem a növény, piszok) ment alá). És ma esett le, hogy mostantól már ismét 1024-es képernyőszélességre fogok optimalizálni, mert az “új” nem widescreen (az előző 1280 széles volt). Meg voltam kint focizni (atyám nagy örömére), a lábaim a három éves ronggyá szakadt dorkóban szintén ronggyá szakadtak, szinte minden részük fáj, de legalább jó volt. Terveztem, hogy ma még megnézem a Let the right one in-t, de nem tudom, tizenegykor nekifogjak-e még. Most megvacsorázom az utolsó pizzaszeletet és vagy a film, vagy egy könyv, mert már meg nem szakítom a három hete húzott csak-éjfél-után-megyek-aludni “hobbit” (amiből nyolc ugye egy hobbyte – nameg automatikus tárgyeset, vagy hogyishívják).


Sok

Ma sikerült valahogy hajnal öt körül ágyba keverednem… Végül a tegnap esti összejövetelen csak ketten voltunk a meghívottak közül, mindenki más vagy megbetegedett, vagy egyéb okból nem jött. Nem zavartattuk magunkat, azért mi kitartottunk becsülettel. Amikor fél négy körül bealudtam ért véget lényegében az éjszaka, akkor már csak hazajöttem, lezuhanyoztam és bedőltem az ágyba (bár az utóbbi kettőre nem emlékszem egészen tisztán (olyan hulla álmos voltam már)).

A laptop dolgon változatlanul gondolkozom. Ötvenezerért venni egy használt gépet, vagy hagyni a régit a fenébe, venni egy külső vinyó blokkot és akkor megúsztam olcsón (ezzel nagyjából nullára jönnék ki, úgy hiszem) – csak éppen gépem nem lenne. Erre javasolta nővérem, hogy majd Japánban veszek magamnak egy újat, és ebben van is valami. Gondolkozok rajta még egy-két órát aztán benézek a szervízbe, elhozom amit elhozok és kész.

Meg kettőtől lesz egy óra, amire bemennék, de így négy óra alvás után nem tudom, érdekel-e eléggé – az esti német nem kérdés, azon ott leszek. A vicc, hogy megint éjszaka fogok hazaérni, mert gyanítom, megint lesz filmnézés utána.


Érdekesnek indul

Már a harmadik hete minden nap éjfél után kerülök ágyba… De sebaj. Ma este is ez lesz a helyzet, mert egy volt osztálytárs házibuliba hívott, úgyhogy az is csoda lesz, ha egyáltalán fogok aludni. Visszamentem a laptop szervízbe utánakérdezni, hogy mi lett akkor a sérültemmel, és jó hírt nem kaptam: totálkár. Az alaplap teljesen meghalt, és amennyiből meg lehetne (talán) csináltatni, annyiból már lehetne venni egy másik gépet – és én pont ezt fontolgatom. Beszámítással ott a szervízben tudnának adni ötvenezer magyar forintért egy másik ASUS gépet, ami ugyan használt, de ők egyrészt vállalnak rá negyed év garanciát, másrészt meg esküdöznek égre-földre, hogy nagyon jó gép és nem lesz vele semmi gond (amit készségesen el is hiszek, mert az enyémmel se lett volna semmi gond, ha nem gurul le táskástul egy lépcsőn). A videokártya biztos, hogy erősebb, bár nem szélesképernyős, a proci nagyjából ugyanolyan, a többi is szintén. Úgy tervezem, hogy holnap délelőtt hazamegyek, de ez még változhat. Most délutánra a program még néhány telefon, meg elrohanni a Krisztina körúti Szabó Ervin könyvtárba meghosszabbíttatni a japánkönyvet – ugyan ezt elvileg lehetne online is tenni, de sajnos csak elvileg: valamit elgépelhetett a kisasszony, mert az olvasójegyem vonalkódjához nem jó születési dátum van a rendszerükben (vagy valami hasonló), mert nem enged belépni.


Krakkó

Csütörtökön hajnalban (többek között) Sors és az ő volt szobatársa (Zsófi az) fantasztikus társaságában Krakkóba kirándultam és jelentem alásan, nagyon jó volt. A napok jól teltek, láttunk sok érdekeset, sóbányát meg haláltábort, az éjszakák meg még inkább, hajnalig tartott minden buli, csütörtökön egy lényegében üres klubban? diszkóban? beszélgettünk helyi népekkel (óh a maffia, insider joke) meg ami jött még, a péntek az nekem annyira nem jött be mert egy zsúfolt és piszok drága diszkóban kellett volna jól éreznem magam, ami annyira nem jött össze, mint a lányoknak, majd meg aztán szombaton egy nagyon királyságos pinceklubban voltunk hajnalig (ahol egyébként egyik este koncert is volt, ami nagyon bejött és lengyel (fehér)népekkel ismerkedtünk egy utastárssal), vasárnap meg délben indultunk haza. Ez így elég semminek tűnik, pedig nem… nagyon jó volt. És persze mint mindig, már a következő út van tervben…

Ami még történt: hívott valami (nagyon halk) hölgy az egyetemről, hogy nem lehet korábban levizsgázni, úgyhogy innentől kezdve áprilisig az óralátogatást teljesen fakultatívnak tekintem, mert minek (csak ami érdekel, arra fogok (talán) bejárni). Nagyjából ennyi. És még (ugyan már pár perccel épp kicsúszok, de sebaj) szeretnék ezúton (is) minden hölgynek-lánynak nőnap alkalmából szívemből megköszönni, hogy vannak. (Köszi!)


Kiberodüsszeia

Tegnap befejeztem Clarke Űrodüsszeia 2001 című könyvét (most hirtelen elbizonytalanodtam, hogy nem űrodisszeiának kéne-e írni), azután, hogy hétfőn egy különösen unalmas programozás előadáson a Kiberiádát (Stanisław Lem művét) is kivégeztem. Mindkettő jó volt, bár az utóbbi jóval tovább tartott (talán mert majd’ kétszer olyan hosszú?), és ezzel a legnagyobb dózis scifit fogyasztottam, amióta a Dűnéket olvastam a télen. A Kiberiáda sokkal komolytalanabb, egy igazi mese, de mesének meg mégis túl komoly, esetleg egy Vonneguthoz tudnám hasonlítani, szinte groteszk helyenként. A 2001-es Űrodüsszeia meg szinte letehetetlen (nahát, a letehetetlen és a lehetetlen között csak te vagy egy te a különbség), izgalmas és modern, igazi csillagutazás, egy csepp őrülettel és egy csepp misztikával, nameg sok-sok fantáziával. Szívesen utánanéztem volna a neuronhálós-heurisztikus számítógépeknek, miután végeztem, csak a társadalmi szimulációk tanárom közölte, hogy az még jobb helyeken is több féléves tantárgy… Úgyhogy lehet, hogy most még nem fogok magamnak egy HAL-9000-et építeni. Pedig be szép is volna, ha ténylegesen el tudnék beszélgetni a gépemmel (már csak azért is, hogy kipróbáljam a Turing-tesztet).


Gegen die Wand

Gestern habe ich noch einmal mit den Germanistikstudenten ein deutsches Film gesehen. Es war der 2004 Film Gegen die Wand, und es war sehr… stark. Es geht um das Leben und Liebe von ein Türkisch Mann Cahit, wie er lebt vor treffen Sibel, wer bewegt ihn sie zu heiraten, und ihrer problemvolles und wildes Leben danach. Es ist allerdings sehr schockierend und nachdenklich, ich könnte es zB 5 cm per second vergleichen, aber Gegen die Wand ist so brutal, dass ich denke Leute die könnten sehr viel Grobheit, Fluch und Grausamkeit nicht ertragen, soll sondern etwas leichter wählen. Noch gefällt es mir… Schaut gut wie kann man sich aus dem Druck der sieben Todsünden retten.