Szerencsére csak fáj, és nem “viszket-fáj” (Korpiklaani félrehallott dalszöveg nagyot üt), de az mindenhol. A lábaim a hétfői foci meg a tegnapi pingpong miatt még mindig, a jobb vállam a két délutánnyi hógolyózás miatt, a bal hüvelykujjamnál a barré miatt, úgyhogy boldogság. Holnap amúgy is terveztem kondiba menni, csak hogy a maradéknak is jusson.
Megjegyzés, most este ismét el kezdett esni a hó, én (minden trópusi néppel együtt) nagy örömmel fogadom – ha tél, legyen tél, ne április.
Megírtam a mitakai evangélikus templomnak még a régi előadásom (a receptet azóta is várom) az ottani hírlevélben leközölhető változatát, meg most állok neki, hogy még holnap előtt kész legyen legalább egy keret, amibe majd a beadandómat írom. Elvileg “jó lenne”, ha már a bevezető bekezdést meg tudnám írni, de nem hiszem, hogy az a mába belefér – alvás tekintetben mérve a napot; természetesen naptári mába még a vázlat sem igen fog beleférni, ha jól érzem… (És remélem mindenki észrevette a kevesedik (meg akartam számolni, hanyadik, de a mysql nem akarja az igazat) pontosvesszőt a blog életében.)
Olvastam amúgy egy cikket az Apple szegény iPadjéről, és nem tudok vele jobban egyetérteni. Meg elgondolkoztam, hogy nekem mit mondanak az Oscar-jelöltek, de sajnos túl keveset. Meg megtaláltam az eddigi legbejövősebb weboldalt – természetesen csak dizájn szempontból, tartalmilag a last.fm még mindig sokkal addiktívabb.
Hiába, mert a net meg mostanában nem csak csúcsidőben, hanem mindig lassú, szakadozik és hasonlók, röviden: használhatatlan.
