Tag: blog

Inviting people to your wedding

Due to the ever-growing number of the years behind me in life, I’ve had the experience (pleasant or unpleasant aside) of seeing many people of my generation marry. With the social networks letting us peek into lives of people on the other side of the world this should come as no surprise.

What did surprise me though is what my idea is of a certain matter and what actually happens. It’s like having a culture shock with humanity in general.


Múlt héten szembesültem vele, hogy volt itthon hat üveg jó borom, amikkel jó lett volna kezdeni valamit – lehetőleg olyan formában, hogy emlékezzek is rá, milyenek voltak. Így jött az ötlet, hogy szervezzünk egy “felnőttes” összeröffenést, jó borok, saját készítésű borkorcsolyák, társasjátékok stb.

Reptéri gyönyörök, második rész

Eleve izgalmasan hangzott, hogy én majd az isztambuli repülőtéren szilveszterezek – merthogy ez lett volna a terv.

Gyanakodnom kellett volna, hogy gondok lesznek, amikor a kék metrón sikerült pont egy olyan kocsit kifognom, amit két talajrészeg punk a tanyájának kiáltott ki, és mint olyat, becsülettel össze is hánytak (a metrót, nem engem). Ilyen izgalmakkal együtt is sikerült tarjáni indulásom után három órával a reptérre érni – ami mai viszonyok szerint tömegközlekedéssel azt hiszem, jónak számít (sajnos).

Reptéri kalandok

Rég volt már olyan, hogy gondom lett volna a szokásos karácsonyi utammal Magyarországra. Egyszer, még pár éve, nagyon csúnyán elszámoltam magam és majdnem Frankfurtban ragadtam, amikor kiderült, hogy az átszállásom igazából másik reptéren van. Most is én voltam a hibás, de ezt a légitársaságoknak nem kell tudniuk.


Azokban az időkben, amikor még kevésbé gyorsan borostásodtam be, elég sokat olvastam, de most a mennyiség helyett inkább a sebesség a lényeg. Emlékszem, anno eléggé mellbe vágott, amikor nővéremtől kölcsönkaptam az ötödik Harry Potter könyvet angolul (magyarul még nem jelent meg akkor), és nem tudtam százasával falni az oldalakat.

Being awesome

I wasn’t in a good shape recently. Always sleepy, always exhausted, never in the mood to do anything, easily frustrated. Then I had enough.

I’ve been putting off cleaning my room for months, so you can guess what a spectacular mess I had to face tonight at 2am when I decided to follow Barney Stinson’s everlasting advice, and stop letting life get the better of me, and be awesome instead – starting with cleaning my room. Yes, at 2am.

I looked at the frightening amount of stuff, ranging from Amazon boxes to spam flyers, took a deep breath and some time later I ended up with a huge pile of neatly packed trash instead, that’s gonna have to wait until next week (when the next trash day comes). Obviously I wouldn’t start vacuuming my room in the middle of the night, so that’s gonna have to wait until the weekend.

Some weekend.


This Sunday I went to the last day of the 2015 summer Comiket. It was as usual: hot, crowded, awesome. Last winter I realized that I could actually afford to buy stuff, and at this point that I don’t have to worry about buying another dojin music album ruining my food budget, I went wild.






Using people

I might’ve just read too many crime novels, or maybe it’s just that it was stated loud and clear in Hyouka, but when someone tells me that they are counting on me, or that they trust me, I can’t not feel that they’re (just) trying to manipulate me.

I can’t really put my finger on what feels so off about it. Especially since it’s usually people I know and have worked with for a long time telling me so, it could as well be a totally innocent, honest expression of their trust. Yet, it feels so wrong.


Good days, bad days

Everyone, even Garfield hates Mondays, and I’m no exception from that. The way it violates the (hopefully) progress of a weekend and plunges you back back into the dull, mechanical days of work.

Now I’ve got one more reason to hate Mondays. Yesterday, while on an errand in vain (the stuff I was supposed to pick up hadn’t arrived yet), a dutiful cop spotted me checking my phone while stopped in a traffic jam, and I guess you can figure out the rest. It’s “reassuring” to know that policemen are the enemy of people everywhere.

On the other hand, today was pretty nice. While on the rerun of aforementioned errand, I sent in a request to a local radio and they actually played the song I asked for. That felt really nice, and the fact that for the first time in a month I was home from work before midnight felt even nicer.