Az utóbbi egy hétben volt egy nagy ijedtségem. Többször is mentem a kampusz közelében lévő kombinibe, tejért, kenyérét, hasonlókért (lusta vagyok egyszerűen messzebbre menni, főleg hogy annyival nem drágább), és nem találtam Snickerst. Ami még rosszabb, hogy az egyetemi Co-opban se volt, pedig ott is kétszer néztem. Igencsak pánikba estem, merthát csak a kedvenc csokim, és kár lenne, ha egyszercsak kivonulnának a japán piacról vagy tudomisén. Szerencsére félelmem alaptalannak bizonyult (amint az racionálisan várható volt), és tegnap este már tudtam magamnak venni. Gyorsan be is spájzoltam a hűtőbe pár szeletet, nehogy megint elvonási tünetekkel kelljen számolnom.

Más bár hasonló téma, hogy most ahogy hazaértem suliból (ez a törióra egyre durvább kínszenvedés, mondanám, hogy legközelebb viszek magamnak valami irodalmat olvasni, mert így elviselhetetlen, de sajnos következő órán a könyvben nem szereplő, de a vizsgában számonkérésre kerülő dolgot fog magyarázni (meg kell hagyni, rendes tőle, hogy szólt előre), úgyhogy jegyzetelni kell), szóval most ahogy hazaértem suliból, csak az jutott eszembe, hogy csinálok egy “ötórai” teát, amiről pedig hogy ahhoz milyen jól esne egy kakaós csiga. Pedig ha jól gondolom, van vagy másfél éve, hogy utoljára szerencsém volt hozzá (nem tudom, hogy nyáron, amikor hazamentem, ettem-e), és most még karácsonyig biztos nem is lesz…

Megvolt az elő-előadás a nyelvészeti témából. Elő-előadás, mint a tényleges előadás előtt röviden öt percben összefoglalni az előadás anyagát. Na ez nem igazán jött össze. Tegnap egész éjszaka kutattam és vázlatot írtam, először magyarul, majd már csak le kellett fordítani. A magyar nyelvből indulok, aztán egyre tágabb és ősibb nyelv-rokonságokat mutatok be, végül már a majmoknál tartok. Nem igazán sikerült csak vázlatosan előadni, nagyon kész előadásra sikerült, de azért amikor megint meg kell csinálni, még néhány változtatást megejtek — bizonyos helyeken részletesebben, máshol egyáltalán. A nem sikerült rész az, hogy nem öt perc lett a vázlatom bemutatása, hanem teljesen belemerülve fél órát beszéltem róla. Fel se tűnt.

Intermezzo, fáj a hátam, mert tegnap este egy rossz (megjegyzem, más által okozott) mozdulatból nekimentem az ajtóm kilincsének, és fáj.

A nyelvészethez még, megint kattogok, hogy mi minden nyelveket lenne jó megtanulni (természetesen végső soron mindet), most éppen a kecsua-magyar rokonság elég elszállt ötlete ihletésére valamelyik kecsua nyelvet akarom megtanulni. Komolyan utánanézek, hogy ha itt végzek, akkor tudnék-e valahol Amerikában nyelvészetet tanulni. Úgy legalább a kecsua és a nuxálk is “közel” volna – legalább ugyanazon a kontinensen.

Most utolsó órán meg elejtette a koreai srác, hogy ja amúgy nekünk most lesz még egy matek, mert az első óra elmaradt, na mondanom se kell, hogy nem óráról netezek… (Senki nem ment be, mentem a lelkiismeretem.)

Ma pedig jön az a rész, hogy kitalálok egy témát a közgáz beadandómnak — mint kiderült, ez már keddre aktuális lett volna. Az első ötletem a káoszelmélet a közgázban, mert arról (a káoszelméletről) legalább tudok ezt-azt korábbi előadásom miatt. Az egyetlen gond, hogy ehhez a témához még angolul is igen kevés a nyersanyag, nemhogy japánul. Most egész este ebben a témakörben fogok kutakodni, hogy legyen is valami felmutatható holnapra a papíromon. (Ami kell: téma, kulcsszavak, és az ok, hogy miért az a téma.)

Ma röviden összefoglalva előadást tartottam a beadandóm témájából (filozófia lett végül is, kollektív idealizmus (japánul talán 集合的観念論 lesz a fordítása), ne is keresd, nem találod máshol, én találtam ki). Ezzel az volt az egy probléma, hogy indulás előtt reggel nyolc óra ötvennyolc perckor (vagyis késésben voltam) tudatosult bennem, hogy ez mára kell. Sebaj, mihelyt szóbakerült a sorrend, jelentkeztem, hogy ha lehet, utolsónak… Így amíg a többiek beszéltek a témáikról (volt érdekes és kevésbé érdekes is), én is végig tudtam gondolni. Végül nagyon meglepett, hogy szinte semmi kérdés, bár Yokota tanárnő adott egy nagyon jót.

“Közgázon” az Al Gore-féle filmet néztük a globális felmelegedésről, jót aludtam rajta. Aztán a “töri”, amin meg csak azért könyörögtünk, hogy valaki lője már le a tanárt. Aki ráadásul most még görénykedett is, bár szerencsé(jé)re nem velem.

Zárásképpen Robi meg Max társaságában tesztelve lett a sárkányom, és még mindig jól működik. Szívmelengető érzés hallani, ahogy zúg a szárny alatt a szél.

Most pedig irány megvenni a jegyet a holnapi In Flames koncertre.

Reggel fölkeltem. Megreggeliztem, a szokásos gaponapelyhet kevertem a szokásos müzlivel. Aztán suliban nekem kellett elmagyarázni egy bekezdésnyi szöveget, túléltem. Hallásértésen már majd’ elaludtam, félelmetesen unalmas volt. Ebédre olívaolajon sütöttem csirkét, babérral főleg, de volt bors meg végül frissnek rá olíva és oregano. Természetesen Big Bang Theory-t néztem hozzá, aztán matekon vektoroztunk. Olyan bájos ez a téli szakasz, ha belegondolok, akkor most a matek az lineáris algebra (vektorok+mátrixok) és statisztika. Az egyik (legalább) az IK-n gyilkolt, a másik meg (szintén legalább) a közgázon, úgyhogy jó referenciákkal érkeznek a tárgyak. A közgáz is nagyon fárasztó volt, kár, hogy Max nem volt, mert ő tud vitatkozni, ha hülyeséget mond a tanár – én csak tudom, hogy hülyeséget mond, de nem tudok érvelni (eleget), hogy miért. Márpedig mond hülyeséget eleget. Aztán csak hazajöttem, ettem egy tonna édességet (vajkeksz és Kitkat), és unatkoztam, nagyjából. Mivel utálok unatkozni, inkább körülnéztem, hátha találok valahol valakit, és végül a konyhában egy főzős bagázsba futottam bele, ahol aztán eltelt az este. Aludnék, holnap reggel elég korán kell kelnem, mert megyünk versenyt nézni (ezúttal csak nézni) a pingpongklubbal edzés előtt, bár vasárnap nekünk is lesz verseny (megint). Hétfőn meg, ha minden jól megy, Sonata Arctica koncert.