Tag: magyar

Osztódunk

A bejegyzések száma hirtelen megsokszorozódott: visszakerültek a blogba a tavaly decemberig készült összes bejegyzések – ez pedig jó. Véletlenül bukkantam rájuk egy akkori biztonsági mentésben, eldugva egy mappában. Eltartott egy ideig, mire mindet vissza-applikáltam, de már működik, ha minden igaz. Még van hátra néhány apróbb javítás, néhány változtatás meg a regisztráció, meg amiket eddig is ígérgettem. Akiknek az előző verzióban volt felhasználónevük, elvileg már be tudnak lépni vele, de ha még nem, akkor szóljatok.

Edit 18:34

A régi podcasteket nem is érdemes próbálgatni, nem működnek. Nem is fognak.


Sugároz!

Képzeljétek, van néhány olyan dolog is a világon, ami sokkal többet sugároz, mint a csernobili rom. Teszem azt, ilyen a televízió (továbbiakban messzenéző) és a rádió (lehetne messzehalló, de ezt még megfontolom). Ez most csak azért jutott az eszembe, mert Mefi-nél olvastam a Joost nevű jóságról, felkeltette az érdeklődésemet, úgyhogy gyorsan szereztem magamnak egy meghívót és pár percen belül már az IMF Rock csatornáját néztem. Jó dolog ez az “on-demand” (kérésre) – ha lemaradok az egyik szám címéről, mert éppen valahova máshova néztem, hát visszapörgetem, és újra. Pont, mint abban a reklámban a golfot néző hapek. Vannak rajzfilmes csatornák is, egy pedig (GONG) kifejezetten anime sugárzásra szakosodott, igaz, hogy nem feliratozva, japán hanggal (bár a nézők már kérték ezt is), hanem angol szinkronnal. Azért így se rossz. Amit kifejezetten sajnálok, hogy az MTV nem fogható itt, csak “Európa bizonyos országaiban”. Hüpp-hüpp.


Tökéletes (majdnem)

Na most nagyon jól érzem magam. Úsztam vagy másfél órát, aztán szokatlanul gyorsan megszáradtam, jó hangulatban, jó időben, jó zene mellett hazacaplattam, megettem egy fél chilisbabos pizzát és most itt vagyok és blogolok, miközben ugyanaz a remek Rage dal (Insanity) zúg – ezúttal nem csak a fülembe, de az egész szobámban.

Az uszodában ismét jó kis sikerélményem volt, mert háromszor is sikerült egy percig vagy tovább víz alatt maradnom és szintén háromszor sikerült végigúszni egy levegővel, víz alatt a medencét. Virult is a fejem, amikor először sikerült, de hogy aztán még kétszer újra össze fog jönni, azt már nem is reméltem, erre tessék! Valaki odafenn nagyon tudja, hogy lehet nekem örömet okozni.


Sok ez már

Először is, meleg van, de úgy istenigazából. És ez így reggel tíz óra felé lehet, hogy annyira nem kellemes… A levegő is alig mozog, semmi szellő, semmi hűvös. A legjobb, hogy nekem itt se ventillátor, se légkondi, se semmi hasonló hűtőeszköz (feltéve, hogy nem akarom bezárni magam egy időre a frigóba) nem áll rendelkezésemre, úgyhogy marad a legősibb, bár nem túl hatásos megoldás, amit még az evolúció fejlesztett ki.

Másodszor, késik a Bleach manga. Ezen a héten nem akarnak összejönni a dolgok: nincs anime, a manga késik – mondjuk addig elolvastam a Narutot kétszer, meg most elkezdek melózni is, de akkor is, nekem a szombat reggel a Bleach manga, aztán Naruto manga. Hát most nem…


Három dimenzió

Tudtátok, hogy van olyan háromdimenziós test, aminek csak egy oldala van?


Illuminati

Nagyon érdekes téma a szabadkőművesek, templomosok, illuminátusok és a hasonszőrű, többé-kevésbé titkos, de mindenképpen titokzatos társaságok ügye. Rengeteget lehet róluk olvasni mindenfelé. Azon kívül, hogy íródik velük kapcsolatban néha egy-két izgalmasabb irodalmi mű, ami sikert arat (például Eco Foucault-ingája vagy a Da Vinci-kód), de még általában ezek sem sok valóságot tartalmaznak – ilyen szempontból még mindig előnnyel indul az Inga a Kódhoz képest, mert az legalább nem is próbálja valóságosnak beállítani a történetet; szóval ezeken kívül általában csak igencsak megkérdőjelezhető hitelességű forrásokat lehet találni, magyarul meg szinte csak olyanokat, hogy egy átlagos értelmi képességekkel megáldott ember is rájön, hogy itt valami sántít (természetesen ezt az interneten könnyen megtalálható forrásokra értem). Lehet, hogy én vagyok a túl kritikus, vagy csak nem vagyok fogékony az ilyen összeesküvés-elméletekre (bár ezt nem hiszem, mert az Inga nagyon is meg tudott ragadni, el tudnám fogadni ilyen formában akkor is, ha valóság lenne, bár azt hiszem, akkor már mindegy lenne, hogy elhiszem-e vagy nem), de egyszerűen nem tudom az ilyen stílusú irományokat komolyan venni, sajnálom. A legrosszabb meg, hogy tulajdonképpen még a Wikipédiában sem sok adat van az Illuminátusokról, pedig én igazán tényszerűen akartam írni róluk…


Frusztráló

Megkérdezhetem, hogy ugyan miért nem lehet magyar kifejezéseket használni a magyar weboldalakon? Rendben, hogy egy káoszelméleti tanulmányban (elmerülök ebben a témában) nem feltétlenül a magyar kifejezéseket használják, mert hát az azért csak egy szűk érdeklődő-rétegnek íródik, akik nyilván tisztában vannak az alapfogalmakkal – na de hogy az alapfogalmak definíciójánál csak olyan expressziókat használnak, hogy a szőr égnek áll tőlük a hátamom, az már egy kicsit túlzás. Itt mondjuk éppen a Wikipedia magyar részlegének fent említett téma (káoszelmélet, analízis és rokonaik) beli oldalait dicsérem ilyen szempontból. Kérem szépen, magyar emberek vagyunk, ha már fordítunk, és ráadásul egy olyan weboldalt fordítunk, ami sokaknak alapvető információforrás és majdhogynem értelmező kéziszótár, igazán tudjuk már legalább egyszer leírni, az angolul nem értő laikusok kedvéért, hogy a fluktuálás ingadozást jelent; hogy a kvalitatív minőségbelit, a kvantitív pedig mennyiségbelit jelöl és a többi. Értem én, hogy tudományos pontosság, de ha egyszer még csak gimnáziumi harmadikos vagyok, és nincs egyetemi szakszókincsem, akkor mégis hogyan értsem meg a még ezeknél két hatvánnyal bonyolultabb és idegenebb frázisokat? Abból a nálam legalább kétszer idősebb értelmező szótárból, amiben örülök, ha egyáltalán benne vannak ilyen témájú fogalmak, de hogy még azt is jelentenék az ő értelmezésük szerint, amit elvárok? Ugyan, kérem… Arról nem is beszélve, hogy nem egyszer idétlen, fordításnak nem is nevezhető, magyarosításokkal találkozom, pedig az adott fogalomnak van szép magyar neve. “Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes” (bár azt nyilván nem tudta József Attila, hogy még a csillagok és egyéb égitestek pályájába is beférkőzik, legalábbis beférkőzhet a káosz).


A jó, a rossz és a rosszabb

Én komolyan nem tudom, mi ütött belém mostanában. Meggyőződéses optimistává váltam volna? Ebben csak az a furcsa, hogy eddig egy furcsa, keserédes pesszimizmussal néztem inkább a világot. Lehet, hogy szerelmes vagyok? Na ne, arról azért csak tudnék én is, ez a világ nem a Battle Royale, hogy hatszáz oldal után jöjjek rá, hogy beleszerettem valakibe, észrevétlenül… Mondjuk az igaz, hogy megfigyeléseim alapján, amíg nem mondom ki, addig tényleg több öröm van benne. Úgy tűnik, a szavak valahogy elsorvasztják a szerelmet. Ha már rámondom, hogy igen, ez szerelem, akkor megfosztom önálló ideájától, amit addig tökéletesen ismertem, vagy legalább egy tökéletes részét ismertem, és ráhúzom ezt az elcsépelt, kopott, bár szép ideára mutató szót… Azt hiszem, valami ilyesmiről volt szó Böszörményi Gyula Gergő és a Táltosviadal című könyvében (439-441. o.), ahol az eltávozottak emlékéről vitatkoznak. De hogy is kötöttem ki itt? Ja igen, az optimizmusom: mostanában (szinte) minden napomat úgy zárom, hogy “na, még egy jó nap”. És ez fura. Hagyjuk.

Úgy tűnik, lesz melóm. Jó, webes állás, végre kihasználom majd úgy istenigazából a PHP-t, bár az igazi feladatok megérkezéséig szeretném már végre befejezni a KiltAntet. Egy küld-fogad metódus, és kész.

Jövő hét csütörtökön pedig meglesz első elméleti (közismertebb nevén kresz) órám, ami remélhetőleg azt jelenti, hogy még a nyáron lesz jogsim. Egy csepp szerencsével.

Most pedig… Olvasok, japánozok és olvasok egy kört, aztán visszatérek, írok valamit, pl néhány sor kódot. A folytatást meg majd meglássuk.


Stat rosa pristina nomine…

… nomina nuda tenemus. Azaz a hajdani rózsa név csupán, puszta neveket markolunk. Ez annak a könyvnek az utolsó mondata, amit már karácsony óta olvastam, amit már rengetegszer említettem, ami ahhoz képest, hogy milyen ritkán olvastam, alaposan magával ragadott, amelyiknek címe pedig… gondolom már mindenki rájött, hogy A rózsa nevéről van szó. Umberto Eco egyik leghíresebb, vagy ha nem is leghíresebb, de egyik legnépszerűbb műve ez. És én tökéletesen megértem, miért. Nem fogok én itt mély műelemzést kanyarítani, már csak azért se, mert ahhoz, hogy igazán helyesen tudjam átérezni a könyv minden részletét, sokkal többször kéne elolvasnom, mint egyszer, és sokkal alaposabban. Az elkövetkező időszakban szerintem nem egyszer fogom még kézbe venni ezt a vaskos kötetet, hogy úgy olvassam újra, mint a Harry Pottereket: felütöm valahol a könyvet, és ha izgalmas rész, akkor onnan olvasom, amíg jól esik. Úgyse lenne időm se módom még egyszer elolvasni ától cettig az egészet, ezért be kell érnem ezzel a módszerrel – már nem mintha így nem tanultam volna meg Rowling könyveit szinte pontosan…


Irodalom

A mai napra egy fix programom van: ez pedig felkészülés a holnapi érvelési esszédolgozatra. Ennek lényege, hogy hosszan kell egy állítás mellett vagy ellen érvelni. Szerencsére négy közül választhatunk, úgyhogy annyira nem húzós, pláne, hogy csak egy van olyan, amihez hozzá sem tudnék szólni és egyet már meg kellett írni korábban, így mára a szórakozást a “Petőfi költészete népies” és “Madách a Tragédia szerkezetében a tézis-antitézis elvét alkalmazza” címekkel kapcsolatos érvek és ellenérvek, valamint egyéb tudnivalók gyűjtése, és az “Arany balladái megfelelnek a műfaj követelményeinek” állítás köré épülő korábbi fogalmazványom ismételt átolvasása és lehetőség szerinti memorizálása. Ez is barokkos egy mondat lett, nemdebár?

Emlékeztet egy kicsit arra, amit ma produkáltam angolon: “this question is of that kind, about which Umberto Eco said in the afterword of The name of the rose, that it’s so silly that it could only be used in GCSE exams”, ami nagyjából úgy fordítható, hogy “ez a kérdés az a fajta, amiről Umberto Eco azt írja A rózsa neve utószavában, hogy olyan lehetetlen, hogy csak érettségiben lehet feltenni”. Egészségetekre.

Ja és a tegnapi kis haiku-szerzeményem magyar fordítását is közlöm akkor már, ha irodalomról van szó. Ezzel kapcsolatban azt említeném, hogy ez az első versem, amit úgy-ahogy sikerült átültetnem japánra, bár még nem elég a szókincsem ahhoz, hogy igazán szépen tudjam megvalósítani – mert hát milyen már az, hogy szótárból írok verset? (Ez ugye a japán verzióra vonatkozik; a magyart röptében költöttem)

Az éji csöndbe
Hófehér fény sikolt
Hullócsillag volt

Mostantól ez is megjelenhet a bal oldali “Better” panelen.