Tag: magyar

Nyugszik

Minden éjjel az ufók eljönnek érted, és így szólnak: “te pufók! Elviszünk széknek!” Minden éjjel azt hiszed, hogy álmodsz, pedig csak az ufók szólítanak lá-á-bhoz…

A végén még megkérdezik: jó-e így vagy kell-e párna? Füstüveg mögött a mátka sikongat, közeledik a burához. Harci ladik, nagy kupac a fegyvertára. “A lábat ki kell fúrni” — elindul feléd a kurbli.

Senki nem moccan míg verik, benn a várban ötven fáklya.

Amorf Ördögök – Asztalos ufók

A harci ladikos rész egy kicsit megzavar, nem érzem, hogy kéne felosztani. Gondolom nagyjából sehogy, amennyi logika van a szövegben. Talán pont ezért tetszik… Plörkön került elő hasonló téma nemrég, amikor valaki (már nem emlékszem ki volt) megjegyezte, hogy nem állhatja az Arany virágcserép (Hoffmann) meg Átváltozás (Kafka) típusú írásokat, aztán később Ady is hasonló kijelentés áldozata lett. Nekem meg pont hogy tetszenek, valahogy mindnek van egy furcsa hangulata. Az Arany virágcserép és az Átváltozás esetén például abszurdan őrült, valahogy mint a fenti Amorf dalszöveg. Ady versei meg olyan vadul szabadok, hogy nem tud nem tetszeni (bár a saját felsőbbrendűség-tudata (ugye volt neki ilyen?) egy kicsit túlzott nekem, amennyire legalábbis emlékszem belőle az irodalmi tanulmányaimból…).

De legalább sikerült jól nem arról írni, amiről akartam, éspedig hogy mégse olyan durva ez, csak sok. Most megkaptuk (vagy inkább nagy nehezen kioperáltuk) a tanártól, hogy mire számítsunk a politika-közgáz vizsgán, és nem olyan sok (a politika része, a közgáz azért igencsak). Kicsit kutatni kell majd, de nem vészes. Szavakat kell majd tanulni, meg matekot, és akkor már csak a japán marad.


Csak egy kicsi

Csak egy kis sikerélmény is elég sokat tud dobni a hangulatomon. Igaz, hogy elég fura lett az ebédem (azóta már (pont ez okból) fogat mostam, de még mindig érzem a számban), nem rossz, csak nem is jó, és ráadásul már most farkas éhes vagyok (általában ez csak tizenegy körül következik be, most meg negyed tíz van), úgyhogy mihelyt “leteszem a billentyűzetet”, csinálok magamnak valami kaját. Ahogy vége lett a tanításnak (négy körül) elrendeltem magamnak egy óra szünetet (lett belőle majd’ kettő), amiben főleg zenéket nézegettem (találtam indonéz ska-punkot például) meg éltem a kikapcsolódást. Aztán jött a java, nekiálltam a közgáznak, amiből holnap nekem kell egy fejezetnyi anyagot leadni. Így megy az óra: minden héten két diák felkészül és elmond egy-egy fejezetet, a tanár csak utólag magyaráz, helyesbít. Ezen a héten én jövök (egy igen szimpatikus mongol lány társaságában), a fizetőeszközök történetéről, nagyjából (szerencsém van ezzel a témával, süketelős és még rövid is). Úgy gondoltam, nem árt meg, ha előtte elolvasom az előző húsz oldalnyi anyagot is, de ez egy kicsit nagy falatnak bizonyult. Az első nagyobb egységet (6 oldal) kivégeztem ugyan, de a második (GDP, tíz oldal) már nem fér bele a mai napba – megleszek nélküle. Egyébként csak az első részben összegyűlt (tömött sorokban) egy jó fél oldalnyi szó. Poén lesz megtanulni őket, a vizsgán jól jöhetnek… De akkor is hatalmas sikerélmény volt, hogy ugyan soronként volt ismeretlen szó, de ahogy azt kikerestem a szótárból, értettem az egészet. (Egy helyen volt idegen szerkezet, de azt jobbak se tudták elmagyarázni, csak egy A csoportos.) Most még talán összedobok valami gagyi Powerpoint bemutatót aláfestésnek, ha lesz energiám, meg átnézem a holnapi kanjikat.

És egész délután Asian Kung-fu Generation szól.


Elég gyilkos

Igazán nem akarok itt nyavalyogni, de úgy érzem, hogy mostanában egy kicsit mintha megnőtt volna rajtunk a terhelés. Otthon általánosban is, gimis koromban is azért szekált folyton atyám, mert egyszerűen nem voltam hajlandó tanulni – nem volt rá szükség, le lehetett tudni fél órában. De ami most itt folyik… Azt hiszem, ha most látna, örülne. Legalábbis rendszeressé válik, hogy a napirendem nagyjából így épül föl: ébredés, órák, ebéd, órák, egy óra pihenés, netezve, ilyesmik, utána tanulás este tíz-tizenegyig, házik, előadások, meg úgy egyáltalán, jövő hét péntek már matek és politika-közgáz vizsga, úgyhogy annyira nem egyszerű.

Továbbra is legfeljebb egy kávét iszok egy nap, és azt is legfeljebb csak délben, hogy az ebéd utáni álmosságot kiüsse belőlem. Szabad idő nagyjából mínusz nulla, csak azt tudom szabaddá tenni, ami úgy-ahogy “kötelező”: pingpongedzés, gitáróra. Most pénteken azért akarok lazítani, és szerencsére változott az órarend is, úgyhogy már nem kell a hét utolsó munkanapján este hatig az iskolapadot koptatni (így csak fél ötig).

Ráadásként alig több, mint egy hét van már hátra a tizenéveimből, elég elkeserítő. Kíváncsi vagyok, elértem-e különösebben bármit is, ami eredménynek tekinthető… De legalább ma kaptam csomagot otthonról (nem épp pehelysúlyú, úgyhogy bele se merek gondolni, mennyit követelt ezért a posta), de nem bontottam még ki, mert szülinapra van szánva. Addig (szülinapig) próbálok minél tartalmasabban élni a teher ellenére is. Gáz lenne, ha így múlna az utolsó tizen-hetem.


A kávém. Két hét (plusz három nap) után most először. Az elvonókúra hatásos volt, viszont most valamiért furcsán tompa vagyok, ugyanakkor terveim szerint ma egész délután tanulok (előadás vázlatok, kanjik, nyelvtan, házik), úgyhogy kell az éberség amit reményeim szerint ez az ebéd előtti dupla biztosít majd.

Estére még nem tudom, mi jön – lehetőségek között szerepel a HIMYM egy része (második sorozatnál tartok, még mindig csak), a Firefly második része, esetleg egy film, de még az is lehet hogy elhúzódik a “tanulás” és éjfél körül már nem állok neki ilyeneknek, vagy esetleg kitalálom, hogy kódolni akarok (bár ahhoz előbb (és már tényleg) meg kéne tervezni egy normális, működő és bővíthető rendszert). Jah meg persze blogolni is kell, mert sok minden gyűlt már össze: például tegnap este befejeztem a Yozakura Quartetet, ami megér egy misét.

Röviden ennyi.


Csoki

Tegnap megtaláltam tök véletlenül egy fél tábla Bocicsokit a hátizsákom egy zsebében. Mint azóta kitaláltam, valószínűleg anno a matek uvra vittem magammal, csak aztán ott felejtődött. (Rémisztően érzem, hogy szokok a passzív szerkezetekre a japán miatt…) Most pusztítottam el az utolsó kockáit. Amúgy pedig röviden: (megint) hulla fáradt vagyok. Egyelőre csak mentálisan, végül is reggel kilenctől este negyed hétig ültem suliban. Oké, lehet a fejemhez vágni, hogy ebben volt egy óra ebédszünet, meg megnéztük a Varázsfuvola valami elég furcsa feldolgozásának második felét (tegnap volt az első fele). Viszont tíz percen belül megyek a konditerembe, hogy ne csak mentálisan legyek fáradt… A tegnapihoz hasonlóan ma is nagyon jó kis ebédet sikerült összeütnöm, a downer ebben annyi volt, hogy elfogyott az oregánó (helyesírás-ellenőrző szerint ilyen nincs, vagy Oregon vagy öreganyó) és az olívabogyó is, pedig mindkettő fontos. Hétvége meg zsúfolt lesz, holnap kettőtől ötig pingpong, utána meg valószínűleg klubprogram, viszont ezen kívül nagyjából minden szabad időmben tanulni kell. Egyrészt közelednek a vizsgák, de még kényelmesen távol vannak, másrészt elég sok halmozódott föl. Jövő héten meg még pluszba tartok két előadást, csütörtökön egy háromperceset a magyar kultúra egy (egyelőre nem tudom mely) részletéről, meg pénteken közgázon egy kicsit nagyobb volumenűt. Nem hiányzik.


Ami még jön

Mára megvolt az izgalom adag is, vagy legalábbis egy kis kihívás, ugyanis vietnami Kim Chi kisasszony valahogy sikeresen kioperálta a hidegvízcsapot a mosogatójából, aminek köszönhetően az egész konyhája víz alá került. Persze a szoba víz főcsapja a szobán kívül van, ergo meg kellett várnunk mire egy illetékes kinyitja a megfelelő szekrényt és elzárja a vizet. De azért csak sikerült megoldani (hasznát vettünk multifunkciós fogómnak), és ezen felbuzdulva (egyelőre úgy tűnik) megszereltem a saját vécémet is, aminek a bemenő csöve csöpögött.

Tervbe van véve most egy ötórai tea (lesz belőle hat is) és egy nagyon egészséges mogyoróvajas-áfonyalekváros szendvics, aztán tanulni estig, mert elég sok a házi (összegyűlt). Meg persze meg kell nézni az e heti Naruto részt a tévében, ha már van tévém…

Meg gyűjtögettem jövőbe olvasnivalókat. Egyrészt van most három és fél kötet mangám még, plusz egy fél Esterházy, másrészt meg otthon (otthon otthon) vár egy csomó jó könyv, például a Finnegans Wake, amit karácsonykor biztosan hozok magammal – addig viszont próbálok könyvtárból szerezni még jónéhányat. Sajnos japánul még nem tudok irodalmat olvasni, úgyhogy addig angolul: Something wicked this way somes, Voyage to Arcturus és Out of the Silent Planet, csak hogy néhányat említsek.


ただいま~

Négy nap, sok óra utazás és sok ezer jen elköltése után újra itt, újra egyben, újra kockulva a gép előtt, visszatértem Kyushu csodás világából. Mit kerestem ott? Rado barátom bolgár tánccsapata jött újra fellépni, és akkor nagyjából elmondtam az egészet. Péntek este nyolc után nem sokkal indult az elvileg éjszakai busz, amivel másnap reggelre (ismét elvileg) ott lettünk volna. Csak aztán közbeszólt valami, és a délelőtti érkezésből lett este hat… Hotel becsekk, aztán csapódás a bolgár bagázshoz. Sokat nem tudnak angolul, de még amikor bolgárul beszéltek is mindig volt valami halvány sejtésem egy-két elcsípett szóból hogy mi a téma és a vélemény. Mellesleg ennyi pálinkát (bár ők rakiának hívják) egy helyen még nem láttam, pláne elfogyni. Itt is sikerült valami rejtélyes módon első este megszerezni az értelmiségi jelzőt, Rado elmondása szerint azzal, hogy el tudtam olvasni a cigisdobozon a fenyegető szöveget. Megnéztük a fő fellépésüket is, azóta is a fülemben van az egyik népdal. Ja, meg a bazárban (merthogy volt az is ott a komplexumban) szereztem magamnak egy szájharmonikát, hogy aztán azzal kergessek mindenkit őrületbe a következő három napban. Volt szerencsém japán stílusú fürdőben főni, bolgár stílusú étteremben enni és nagyjából ennyi. Odafelé félútnál már kiolvastam az egy kötet mangát amit vittem magammal (oda- és visszaútra), úgyhogy visszafelé a biztonság kedvéért vettem még két kötet Fullmetal Alchemistet, persze azt már nem végeztem ki olyan gyorsan (meg az utazás is uszkve feleannyi idő volt). Azt hiszem, megérte, bár még nem hallottam a többiek beszámolóit az itteni eseményekről. Majd kiderül.


Mi van ma

Boldogság, egyelőre. Úgy tűnik, Orihime és Hikoboshi közelebb vannak, mint Haruhi gondolta, vagy csak egyszerűen így jön. (Tanabata kívánságom boldogság volt.) Hogy mitől? Egyrészt tegnap nagyon jó volt. Másrészt, ma reggel mentem templomba, és ugyan elkéstem, mert az utolsó pillanatban jött rám a kényszer (hölgy- és finomabb ízlésű olvasóink érdekében az eredeti frázis cenzúrázva). Amikor jöttem el, a lelkész megkért, hogy majd beszéljek október végén a magyarországi egyházról, és a kapcsolódó témákról egy istentisztelet utáni ebéd-összejövetelen. Alig várom már.

Aztán amikor hazaértem, visszavittem a Sony tévét a lerakatba, ami nem működött, ott helyben kipróbáltam még néhányat, és a következő kényelmes (kicsi, de még elviselhető) tévét elhoztam – NIC, és az antennával lehet rajta テレビ東京-t (TV Tokyot) nézni, aminek nagyon örülök, mert így tudok majd eredetiben animéket nézni. Csak a műsort kell majd figyelni.


Gond

Van egy apróbb gond. Mostanában nagyon nem tudom belezsúfolni a sportolást. Mármint nem arra gondolok, hogy szabad egy órámban lemegyek a kondiba, hanem a pingpong meg a foci. Focizni e héten se tudtam, jövő héten se tudok menni, mert koncert van. Ma pingpong ugyanezért marad ki. Igazság szerint már alig várom, hogy véget érjen ez a két hét, és a last.fm egy kicsit ne dobálja az újabb és újabb kihagyhatatlan koncerteket.

A jövő hét vége viszont más kategória. Lesz öt nap szünetünk (hétvége után hétfőtől szerdáig), és egy ideje elhatároztuk, hogy akkor megyünk Kyushura, mert egyrészt jó buli, mivel Rado volt táncos bagázsa is ott lesz, másrészt pedig meg lehet nézni az ottani egyetemet, meg amúgy is. A probléma nem is a hét végével van, hanem a hétfő-kedd-szerdával. Mivel akkor pingpong verseny lenne, és azért jó lenne nem kihagyni. A fenébe, de rossz ez így… (Főleg hogy már megvan a nem olcsó buszjegy odáig…)


Enni

“Mostanában nem írsz arról, miket eszel!” – kaptam meg szüleim legutóbbi emailjében. Pedig de. (A múltkor is írtam, milyen csípős volt a thai curry.) Tehát kajákról. Mostanában minden délben itthon, rizs plusz valami, instant curry vagy hasonló cucc (például a mai virágföld ízű 中華丼, kínai kaja). Ha nagyon nincs mit, akkor menzán összerakok egy hasonlót – csak azért így, mert az egyetemen még nem kezdődött el a tanítás, így csak az egyik menza van nyitva, ahol meg nincs normális leves, amit különben ennék ott. Reggeli többé-kevésbé mindig ugyanaz: egy szendvics, sonka-sajt-uborka-kecsöp, mellé paradicsom, ha van, joghurt, ha van, gyümölcslé meg egy kávé zárásként. Délután vagy az otthonról hozott islereket majszolom (igen, még van, beosztom) (valahol még bocicsoki is kéne legyen, de nem találom) vagy gyümölcsöket, néha teát is főzök egy bögrével. Vacsora meg ahogy jön, néha semmi (ha épp társasági élet van), vagy amit mások főznek és megkínálnak belőle, vagy ahogy jól esik, néhány gyümölcs (banán, barack, alma, narancs), ha úgy akkor ugyanaz, mint reggelire – az egyetlen kötelező este az a nagy bögre forró kakaó. Meg persze itthon mindig és állandóan a 3:1-es narancs-grapefruit keverékemet iszom, négy liter (egy doboz grapefruit, három narancs) két-három napig ha kitart. Szóval, ennyit az étkezésekről.