Ma reggel fölkeltem, aztán visszafeküdtem, mihelyt kiütöttem az órát. Megszoktam már ezt, nem alszok el, csak egy fél órát ébredésre szánok (fél nyolctól nyolcig). Utána kávé, reggeli, mosakodás és mentem pingpongedzésre, ami ma nem a nekem megfelelő volt. Ugyanis egy másik egyetemről jött az ottani bagázs, és persze közöttük nem volt egy rookie mint én, így elég vicces volt minden meccsem ellenük – egy kicsit gimis hangulat, amikor örültem, hogy nem nullára kapok ki. A rekord öt pont volt, szegény lány arcán látszott, hogy “úristen, ez a pancser öt pontot ütött ellenem?!” – de azért izgalmas volt. I mean, van hova fejlődni. A gyors és a nyesett szervát is vissza tudom már legalább adni, és már a fonák is jobban megy, mint korábban. Holnap is lesz edzés, kettőtől ötig. Alig várom. Bár tanulnom is kéne, sokat… Ma nem vittem túlzásba, mert edzés után ebédeltem – rizst ettem azzal az instant cuccal, aminek a csomagolásán azok a kis rákok voltak, meg sütöttem ténylegesen olyan kis rákokat, ugyan nem mindet, hagytam a halhoz (bár még nem tudom, hogy holnap sütöm vagy csak a hétvégén majd). Utána ugyan kiültünk a hetedik közterébe (fenének sincs kedve utánanézni, mi a common room magyar megfelelője), tanulni, megcsináltam egy fejezetnyi feladatot, de kanjikat nem ismételtem, mert a többiekre rájött a kajálhatnék, és elmentünk a Tobitakyu állomás felé valami falnivalót nézni. Végül okonomiyakit ettünk, jó volt. Alattomos egy kaja, nagyon kevésnek tűnik, de utólag nagyon betölti a gyomrot. Jó volt. (Meg vettem narancslevet.) Most meg itt, nem állok már neki kanjikat ismételni, úgyse maradna meg, inkább blogolgatok meg Ievan Polkkát énekelek (igen). (Kivéve ha Yngwie Malmsteen vagy The Earth Explorer szól.)