Reggel fölkeltem. Korán. Nem Biblia, nehogy azt hidd. Korán. Volt fél hét, amikor elkezdett csiporogni a telefonom. Mintha nem is ugyanez a nap lett volna – igaz, azóta tényleg naptárilag már egy másik nap van. De valahogy még mindig nem holnap, sajnálom. Negyed nyolckor már sikerült összeszednem annyira magam, hogy a bögrémből egyek gabonapelyhet (a szokásos küblim Olgánál, pörköltöt adtam), borotválkozni viszont kávé után se volt erőm, de még így is én voltam az első a csapatból. Aztán főnökasszony kivételével mind, és indultunk is. Kichijojiban egy McDonald’sban reggeliztek – engem ugye ez már nem érint. Aztán indultunk is a próbaterembe, ahol főnökasszony érkezéséig (egy órát kábé) mindenki gyakorolta, amit kell. És kell, mert az elektromos gitárt még szokni kell – igaz, legalább Stratocaster meg Telecaster gitárokat adtak, élmény olyan cuccon játszani, amire még sokáig nem telne. Miután főnökasszony megérkezett, kiosztotta a Yell kottáit, hát nem egyszerű, nyakatekert kevert akkordok az ötödik fret magasságától. De legalább a refrén csak power chord, ment is egyből (bár van benne egy furcsa ritmusú rész, de a zongorát követve az is megvan). Miután lejárt az időnk, mentem két hangszerboltba gitárt nézni, de nem volt túl nagy a választék – aztán meg főnökasszonnyal shoppingolni. A vége az lett, hogy ő csak egy kesztyűt vett, mi srácok meg… Nekem egy laza pulcsi jutott, a többieknek több is. Ebédre kaitenes boltban ettünk szusit, ami úgy néz ki hogy egy szalagon mennek körbe a szusik, egy tányéron kettő-három, leveszed, megeszed, és utólag a tányér színkódja alapján fizetsz. Figyeltem, hogy ezer jen alatt maradjak. Miután hazaértem, még mentem kondiba is, ahol ismét elszörnyülködtem borzasztó teljesítményemen – a harmadik kört már nem bírtam, pedig csak egy fokkal nehezebb súlyokkal dolgoztam. Hajat is mostam, azóta is szárad, éjfélkor bedobtam a mosnivalót (az új pulcsit is, mert nagyon bolt-szaga volt — rím) (rossz lakótárs vagyok?) és még el kéne ugranom boltba, mert nincs elég tejem a vacsorához és a reggelihez is. Meg Sesam linkelt egy Neil Gaiman írást, elolvastam, hangulatos, de nem tudott annyira megragadni.

Nincs közöm a hajdan csigáskettesként ismert tévécsatornához, csak most megint napló stílusú bejegyzés következik. Tegnap orientáció volt. Tegnapelőtt meg egész nap gitároztam. Az előtti este gép ellen játszottunk egy dotát ketten, és sokáig tartott (már keverem a tegnap estivel, hogy nyertünk-e), úgyhogy nem sikerült az ébresztőre ténylegesen felébrednem, hiába minden óvintézkedés, és aludtam egyig. Akkor viszont nekiálltam, és éjszakába nyúlóan gyakoroltam a számot, amit majd (többek között) a ballagáson játszunk.

Az orientáció egykor kezdődött másnap, addig is gitároztam három órát, de még így se volt elég. Az orientáción annyi kérdőívet töltöttünk ki, hogy már a könyökömön jöttek ki a japán értékrenddel és az alvászavarral (alvás-zavar) kapcsolatos kérdések.

Utána (szolid egy óra késéssel) odaértünk a próbaterembe, ahol életemben először (és biztosan nem utoljára) játszottam elektromos gitáron pengetővel (klasszikus módon is játszottam, de az akkordok elég fájdalmasak). Nehéz a klasszikus után… (Súlyra és játszani is.) Tényleg veszek egyet magamnak, hamar. Utána még mászkáltunk Kichijojiban, kerestünk kottát a másik számhoz, de nem találtunk használhatót. Ugyan az eső esett, ezzel együtt pedig az én mindennemű együttműködési készségem is, azért még a mexikói étterembe elmentünk, ahol anno a senpaiokkal voltam. Aztán haza és csak egy dota, ami úgy rémlik, hogy vereséggel zárult (gép ellen, szégyen). Kettőig…