Nem szoktam McDonald’sban enni, csak ha épp út közben vagyok és az éhhaláltól ment meg a százjenes hamburger, vagy sült krumplit akarok venni, de a múltkor láttam, hogy százjenes akció van valami halfilés szendvicsre, gondoltam kipróbálom. Már amikor ma mentem persze nem az volt, de cserébe a BigMac volt leárazva. Vettem is kettőt ebéd címszó alatt, ha már olcsó. Aztán hazajöttem, és megettem.

A gondok innen erednek. Ugyanis azóta szinte betegnek érzem magam, nem bírok eleget inni, savasat böfögök és fáj a fejem. Mellesleg olyan büdös a szám, hogy én magam is beleszédülök. Utoljára akkor voltam így, amikor hazafelé repültem, és a tokiói reptéren betoltam öt százjenes hamburgert, mert ezer jen alatt nem lehetett ott semmi más ennivalót kapni. (Bezzeg egy kóstolásnyi whiskey-t ingyen hozzám vágtak.)

Tanulság: tényleg nem fogok semmit enni McDonald’sban, csak sült krumplit. Vagy legalábbis azt, amit sült krumpli címszó alatt árulnak. Ahhoz nincs türelmem, hogy magamnak süssek, de néha azért jól esik.

Megértem a Shiki vámpírjait, megértem Gluttony-t (FMA) és megértem a shonen-mangák folyton éhes tipikus főszereplőit. Meg a Samurai Champloo szereplőgárdáját.

Valaki megmagyarázhatná, hogy ha olyan degeszre eszem magam, hogy fél órán át ha akarnék se tudnék lehajolni, úgy tele van a hasam, akkor hogy lehetek egy óra múlva olyan éhes, mintha egy falatot se ettem volna? Hogy?

Már nem mintha sok kéne hozzá, hogy beteljen a gyomrom, két szendvicsből vagy akár két narancsból is jól tudok lakni, de egy nap ha a gyomrom szerint ennék, legalább hatszor-hétszer kajálnék. Akkor meg, attól tartok, hiába mondhatom büszkén, hogy vagy egy közös pontom Stockinggal (éspedig hogy akármennyit eszek, nem tudok egy-két kilónál többet hízni-fogyni), annyit nem bírnék kigömbölyödés nélkül.

Ennek eredményeképpen szinte folyamatosan éhes vagyok. De sebaj. Gáznak tartom morogni egy pókos képre, de még gázabb lenne, ha az éhségemet nem tudnám megfékezni. Nem vagyok én Kirishiki.