Month: January 2009

Tizenkilenc óra harminchat perc, híreket mondunk

Először is jelzem, hogy ma megvolt az utolsó vizsgám – erre a félévre, persze. Diszkrét matematika volt, ha esetleg valakit érdekel, és négyes lett, pedig rosszabbra számítottam – amekkora “szerencsém” volt, pont a gyakorlatvezetőm javította, akinek elég “egyedi” elképzelése van a helyes és hibás fogalmáról, úgyhogy abban a pár percben miután ez kiderült elég sok adrenalint elfecséreltem. Ezzel a hagyományos átlagom 4.67, a kredittel súlyozott 4.69, a kreditindexem pedig 4.07, úgyhogy nem dobnak ki a koliból (oda 4.5-ös átlag kell). Következő félévre meg fölvettem (már most) a Tolkien-témájú és a bölcsészkarról a “Blogolás, a XXI. század újságírása” tárgyat.

Másodszor, egy pár perce végeztem a kilencvenkettedik (92.) Naruto Shippuuden rész fordításával, szerintem holnap fog megjelenni időzítésestül a Hidden Leaf Team-nél. Töltsétek, mihelyt felkerül.

Amióta a Google Analytics is figyeli a valerauko.net minden oldalát (már azokat, amik az enyémek), volt néhány viccesebb keresőkifejezés… Például itt a blogon ők a legnépszerűbbek:

  • Naruto Shion hentai – hihetetlen, hogy a Naruto filmről írt bejegyzésemben az az egy “hentai” kifejezés az első oldalra vitt a gugliban
  • magyar nyelvvizsga – ezek szerint sikerült érdekeset írnom
  • hentai movie about invading small purple things – na most hogy ez mégis honnan jött, az egy nagyon jó kérdés. Ennyire nem vagyok (talán) perverz. (De valahogy erre is a Naruto filmes bejegyzésem az első találat a gugliban… keresőoptimalizálás rulez…)
  • Kaukázus, Péterfy Bori – voltam nem egy koncertjükön, írtam is róluk, úgyhogy még ez érthető.
  • Mindenféle filozófiai témák – ez egyáltalán nem lep meg, miután egy évig minden pár bejegyzésből egy filozófiai esszé volt… (lásd deeper kategória)

További hírek. Fölvettek. Japánba. Még részleteket, hogy mikor meg hogy megyek meg hasonlók, nem tudok. De fölvettek. Úgyhogy megyek. Egyetemi alapképzés ösztöndíj, japánban. Írtam már róla nem egyszer, tessék rákeresni, az “ösztöndíj” kifejezésre se igen ad ki mást itt a blogon. Kíváncsi vagyok, milyen lesz.


Winamp vs foobar2000

Lately i’ve been using foobar2000. Don’t ask me why—there’s no particular reason. When i was using Winamp back for years, i was perfectly fine with that too. And so i am now. There are a few features in both that i’d miss. For example, foobar has very clever tools for tagging and renaming masses of music, which came pretty handy when i reorganised my library in the winter break. Foobar can also ping last.fm without needing any plugin or such, while i’d need to install something to do that with Winamp. But Winamp can instantly burn music cds, with it i can put music on my mp3 player, and a lot more than else ways, because i can make it transcode them if the quality’s too high—since i mostly use that gadget when i’m outside, there’s no need for extreme high quality, but file size does matter (it’s an 1 gig Creative MuVo, in case you haven’t read me back in summer 2007). Also, i have a totally legal pro licence for Winamp.

Why do i still use foobar then? No reason (maybe the last.fm thing being the only point). I think i’ll use them what they’re fit to. I’ll categorise, organise and manage my collection mostly with foobar, while exporting will remain Winamp’s job. For playback i’ll use whichever i first start. It doesn’t matter. For opening any kind of media file (audio and video) i still have VLC as default, because it’s dead annoying when accidentally opening a file resets my carefully built playlist (sadly foobar doesn’t open a new playlist for that—in Winamp that’s not even a question, as there can’t be more than one playlist open at a time).


Sárkánylovas

Nem ma volt, hogy megírtam ezt a pár oldalt egy újabb könyvembe… A file 2005 júliusára datálódik. Nem hiszem, hogy valaha is be fogom fejezni (pedig az ötlet maga tetszik még mindig), bár ki tudja, majd valamikor ötvenes éveim közepén, a kandallónál melegedve ezt fogom befejezni az unokámnak karácsonyra…

Ebben nem sok minden történik. Csak egy csata zajlik le mit az nekünk. Meg van egy kis történeti áttekintés a világból. Jó olvasást.


Oh God…

My Windows died, out of nowhere. It’s not letting me log in. I enter the pass, then wait… and wait… and then reset and decide to try what i wanted under linux. Ubuntu says it couldn’t mount my drives, because the logs show that it’s in use, indicating unclean Windows shutdown. Sure it was unclean, but not that much that all (not just the system) ntfs drives would be locked. Force mount them, they work fine, no trouble. I can’t see anything wrong with the system drive either–last time i had such a problem, i accidentally created (due to a typo) a directory named “Documents And Settings” (capital A), which confused Win. But now there’s no such. At least, not apparent.

What might be important: before shutting down the last (then working) session of Windows, i wanted to run an AdAware scan, but it crashed. I wanted to check if i had a virus but it’s not that easy installing an antivirus program with the most recent database under Ubuntu–with direct net access it would be, but my laptop couldn’t connect, because Ubuntu can’t handle my wireless network card. I’m right now trying to update the ClamAV database, and then run the scan on my drives. Maybe. (Though it shouldn’t find anything: after downloading something i always make eTrust AV scan it–and that thing won most of the antivirus tests i’ve read.)

Edit 17:40

It turned out that the AdAware service couldn’t start, and that made the logon hang. Logged on onto the command line safe mode, and managed to figure out what the problem was, so at logging on normally i could evade it using alt-tab, then uninstall the whole thing. It works fine.


Sárkányszarv

2005-ben kétszer is nekifogtam könyvet írni. Mindkettő címében ott van a “sárkány”, gondolom nem meglepő. Aki visszaolvassa az archívumot, láthatja, hogy akkoriban csináltam egy animés oldalt, az Anime Dragont is, ami ugyan nagyon ambíciózus volt és hihetetlen, hogy sikerült bugmentesre kódolnom, de azért csak kihűlt és meghalt. Anno gyártottam neki egy pár tucat kinézetet is, nosztalgia… Na de most jöjjön a korábbi, a fájl dátumozása szerint 2005 februári mű… Töredék.


Annoyed

I’m a bit annoyed right now. Yesterday i got fed up with that under Ubuntu all sounds on the output were noisy and quiet (the built-in speakers of the laptop sounded all right, but i hardly ever use those). I looked at the Ubuntu forums, and found a post asking about this very same problem. They sent that guy over to a page where the first link was a guide on how to install open sound (OSS) instead of ALSA. And i fool followed. First, installing OSS wasn’t simple. Included downloading loads of stuff and running home-made shell scripts i didn’t even know doing what. Before that Ubuntu produced noisy and quiet sound. Since then, none. So i wanted to revert back to ALSA–at least that worked somewhat. Unsuccessful. I tried reverting the steps of the OSS install, i tried following a guide on how to reinstall it, and tried running a supposedly installer script–but all failed. Then i wanted to reinstall Ubuntu as a whole. That would surely solve it. But i only had a 8.04 CD at hand, and that Hardy doesn’t recognise even my wired network card (or it does, but the main thing is that no networking works) (Asus A6M-Q035 laptop), so no updates, no use. Back under Windows i downloaded the 8.10 CD and burnt it, but it won’t boot. At all. I’m reburning it right now (i always use rw discs, and they worked fine, so i will use them later too).

All that was in vain, by the way. The problem was that the volume of my “CD drive” (in the mixer or volume control it goes by “CD”) was set too high (who would’ve thought that could make the normal sound output that noisy?). I muted it, and no noise. I hope i could get it working again.

Naturally the Total Commander CD/DVD burner plugin decides not to work properly only when i’m in a hurry. When else? This is not my day. (I hope tomorrow will be, with my linear algebra exam.)

Edit 16:30

And to further my happiness, the otherwise over-10M net in the dorm is for some reason under 1M, so downloading the alternative Ubuntu image takes about five hours (normally about ten minutes). I am overjoyed.


The day the Earth stood still

Én anno nem láttam az eredeti 1951-es filmet, és jól megvoltam eddig a “Gort! Klaatu barada nikto!” nélkül is. Viszont az a film valami nagy, műfajteremtő, kiválóan megvalósított remekmű lehetett, ha mindenkinek ilyen magas elvárásai voltak. Mert jó kritikát még a 2008-as The day the Earth stood still feldolgozásról nem hallottam, pedig nekem tetszett.

Nem az az Oscar-érdemes film, tény, bár biztos nevezni fogják, mert hátha. A történet nem túl bonyolult: a Földre megérkeznek az idegenek, és mivel nem vigyáztunk a bolygóra, Ótestamentumot játszanak és elpusztítják itt az összes életet (miután kimentették a fajok jó részét) – az amerikaiak persze hozzák a formájukat, vallatnák és lőnek az idegenre, a világban pánik tör ki, a mostohafiát magányosan nevelő asztrobiológus anyuci feladata pedig meggyőzni Klaatut (a földönkívüli követet), hogy mostantól jók leszünk és nem bántjuk a bolygót.

A megvalósítással szerintem semmi baj nincs. Nagyon látványos világvége hangulata van a filmnek, többé-kevésbé mindig történik valami (ha nem, akkor képzelni kell, hogy most biztos gondolkoznak valamin). Így utólag még egy enyhe iróniát is érzek abban, hogy a földönkívüliek pont egy McDonald’sba ülnek be beszélgetni. Egy estés film, amit valószínűleg nem fog senki többször megnézni, esetleg csak az olyan jeleneteket, mint az elején amikor elhangzik (végletekig torzítva) a híres frázis. Szórakoztató (amennyire egy ilyen katasztrófafilm az lehet), néha elgondolkodtató és Keanu Reeves végig úgy játszik, hogy oda nem illőnek tűnik, és ez jó. Ugyan az egész film nem egy nagy érték (bár mondanivalója van: vigyázz a Földre!), 4/5.


Kérem a kulcsot

Tarthatatlan egyszerűen hogy csak gyűlnek és gyűlnek az ötletek, már kész világok és karakterek tucatjai állnak készen a fejemben, már csak egy történet kéne, de nem és nem, nagyon nem akar egyelőre jönni. Tudom, türelem tornaterem (és hasonló freeblogos okosságok), de nekem valahogy nincs kedvem várni. Nagyon nincs.

Meg akarom már írni azt a könyvet, még ha fejezetenként kell is majd itt publikálnom a blogon, az is elég lesz nekem. Csak jöjjön már valami pillanatnyi megvilágosodás, hogy mégis mi legyen a nagy sztori, legalább valami részlet, ami köré aztán föl lehet építeni sorozatos tágításokkal az egészet… Mert egyedinek kéne lennie. A világ (többé-kevésbé) az, úgyhogy nem szeretném, ha a történet meg valami sablonkollekció lenne.

Ó bárcsak, ó bárcsak,
sóhajt a fakopáncs
a kéreg a fán lenne puhább…

Louis Sachar – Stanley, a szerencse fia

Checkback

What happened in the year past? 2008 was not eventless, though half not as stuffed as i’d loved it to be. My expectations are usually too high, but i’m too lazy to do anything to accomplish anything not of the highest value. What happened? I started the year in a party with school people, i enjoyed it somewhat, arrived home at dawn and ate a dish of lentil for lunch (something i really missed this year) (and why does english lack essential words, especially in culinary fields?), then the same week saw the birthday of my best friend, and with that a party. Still in january i ended up again in love with Sors (that was probably fate, as her name suggests, as it means destiny or fate in hungarian), in the spring we went to Paris together, and i won’t forget that (i hope). Then came the high school leaving stuff with all the exams and great (or just huge) parties, the summer with loads of fun, festivals (EFOTT and Sziget), spending a week by the Balaton (before another week with my family) and in Nyírjes with friends, then the university entrance with the freshmen’s camp and the dorm prelims, then the boring university life as a student of computer technology, though i’ve been to a few gigs (three in september in the ZP, another Kaukázus later and also a Sonata Arctica) and we tested a few gyros places with other bloggers, but in the autumn i became single again, started to get really fed up with the uni (even though i’ve found new friends, eg Ai and there were a few great events), so the winter break came at the best possible time. Christmas passed quietly and peacefully, and since then the silence is even more intense, the only events being the local rock Christmas “fest” and the new year’s party. Now here i am studying for the coming two exams, and hoping to survive. I wonder if in three months’ time i’ll be in japan or not. That’ll give a huge kick to the path of my life, whatever the results will be.


Vexille

Last night i watched a movie my brother suggested, Vexille. It’s a japanese cg movie with great graphics, nice storyline and about two hours of entertainment. It takes place in 2077, ten years after Japan has left the UN and isolated itself with an electromagnetic disruption net that prevents even satellite exploration, but limited trade was still going on. The reason for all this is that the UN banned the production of androids and too advanced robotechnology, of which Japan’s megacorporation Daiwa was a main manufacturer. But “now” in 2077 they want to open even broader trade connections with the US, and the story begins with a meeting of (possibly) head politicians discussing the japanese offers. And as usual from such movies, this meeting ends up a bit different from expected, due to the US’ special force SWORD showing up. They figure out that probably japan has developed very high level androids that could be mistaken for a living human, with even the bio-signature imprinted. They start investigating, and a troop goes to Japan–and that’s not simple with a securely isolated island. But what they find is not exactly what they expected. (Spoilers and personal opinion in the following.)